A nagy technikai újításoktól mindig forradalmi társadalmi, politikai és gazdasági változásokat remélünk. Olykor egyenesen az örök világbéke vagy a tökéletes demokrácia megvalósítását várjuk az új technológiáktól. A tizenkilencedik század közepén a távíró keltett nagy reményeket az akkori technokrata utópisták körében. 'Az egész emberi létezés átalakul", 'Nem lesz több háború, megalakul a béke királysága' - kürtölték világgá az újságok. Az optimisták azt remélték, hogy a távíró összeköti az embereket, és az információ szabad áramlása megszünteti az előítéleteket, feleslegessé téve a háborút.

A telefonhoz is hasonlóan vérmes reményeket fűztek. Eleinte a rádióban is „a tartós világbéke", „az új demokrácia" megteremtésének lehetőségét látták. A televízió feltalálásával és elterjedésével újra beindult az utópiagyártás. Talán a tévétől várták a legszélesebb társadalmi változásokat. Edison például az osztálytermekben folyó oktatás végét jósolta. Mások úgy gondolták, a televízió lebontja „az embereket elválasztó határokat", és elősegíti a világbékét. A kábeltévé megjelenésével már az államilag támogatott „elektronikus szupersztráda" kiépítésének szükségessége mellett érveltek.

A közelmúltban, az internet megjelenésével újra előkerültek a technokrata jóslatok. Internetguruk és politikusok egyaránt abban bíznak, hogy az internet elterjedésével összeomlanak a még fennálló diktatúrák: a hatalom ugyanis képtelen elhallgattatni az internetes portálokon, blogokban, közösségi oldalakon megfogalmazott kritikákat, amelyek előbb-utóbb aláássák az elnyomó rezsim hatalmát. Az internet lehetőséget biztosít az ellenzéki nyilvánosság kialakítására, és széles tömegek számára teszi lehetővé, hogy szembesüljön a kormányt leleplező véleményekkel.

A kiberoptimisták előszeretettel hivatkoznak a burmai rezsim túlkapásai ellen az interneten terjesztett felvételekkel tiltakozó szerzetesek, az SMS-ben tiltakozást szervező fülöp-szigeteki ellenzék, az internetes fórumokban szárnyát bontogató egyiptomi demokraták, az esőerdő-irtás ellen a Google Mapsen nyilvántartást vezető brazil aktivisták példájára, valamint az iráni ellenzék a Twitter miniblog segítségével szervezett tiltakozásaira, a kínai ellenzékeik által írt blogokra.

Jevgenyij Morozov belorusz internetguru a Prospect magazinban megjelent esszéjében szembeszáll a digitális demokrácia közeli eljövetelét hirdetők optimizmusával. Esszéjében arra hívja fel a figyelmet, hogy túlzottak az internet terjedésétől demokratikus fordulatot remélő várakozások. A 2006-ban elbukott fehérorosz rendszerváltási kísérlet ékes bizonyíték rá, hogy az internet nem csak az ellenzék számára nyújt lehetőségeket, hanem az elnyomók számára is új távlatokat nyit.

A Lukasenko elnök távozását követelő demokratikus ellenzék az interneten szervezte tiltakozó megmozdulásait. A hatóságok azonban idejekorán értesültek a kezdeményezésről, és figyelni kezdték az ellenzékiek által használt portálokat és fórumokat. Többször előfordult, hogy a rendőrség előbb kivonult a tüntetések helyszínére, mint az elnök távozását követelő tüntetők. Ahogyan azt az internetes demokrácia szószólói javasolják, az ellenzék videokamerával és mobiltelefonnal rögzítette a rendőrség kegyetlen és jogtalan fellépését, hogy a felvételeket aztán az interneten tegye közzé. A hatalom azonban csöppet sem jött zavarba: a kormányt egyáltalán nem zavarta, hogy az emberek megtudják, milyen kíméletlenül fojtja el az ellenzék által szervezett megmozdulásokat. Sőt, a rendőrök is videokamerákkal felvértezve érkeztek: ők is felvételeket készítettek, hogy a tüntetés szervezőit és résztvevőit könnyebb legyen azonosítani.

Morozov arra is felhívja a figyelmet, hogy az internetes közösségi oldalak ugyan megkönnyítik az ellenzék megszervezését, ám a hatalomnak is kezére játszhatnak: a rendőrség az internetes levéllisták és online közösségek tagjait sokkal könnyebben megfigyelheti, mint a kávéházakban, magánlakásokban szerveződő csoportokat. Az iráni hatóságok is felismerték ezt, és lecsaptak az ellenzéki fórumok tagjaira, később pedig az interneten tették közzé a keresett tüntetők képét, arra kérve a kormányhoz hű internethasználókat, hogy segítsenek az azonosításukban és felkutatásukban.

Nem igaz az sem, hogy az internet segíthet a passzív tömegek aktivizálásában. Szociológusok és politológusok kimutatták, hogy a forradalmak sikere jelentős részben azon múlik, hogy az emberek hisznek-e a sikerben. Ha igen, akkor az ellenzék passzívabb rokonszenvezői is hajlandók az utcára vonulni, ha nem, akkor viszont otthon maradnak, és forradalom elbukik. Az internetet a demokratikus átalakulás katalizátorának tartók abból indulnak ki, hogy az ellenzéki nyilvánosság leleplezi a hatalom visszaéléseit, és ezzel mobilizálja a tömegeket. A kormány irányítása alatt álló média rendszerint szándékosan bagatellizálja a tüntetéseket, az internetes alternatív nyilvánosság viszont hírül adhatja, hogy milyen sokan tartózkodnak az utcán, ami újabb tömegeket mobilizál.

Fehéroroszországban nem így történt: a rendőrség kemény fellépése lehet, hogy növelte a kormánnyal szembeni ellenérzéseket, ám a félelmet legalább annyira, így a passzív tömegek inkább mégiscsak otthon maradtak. A rendőrség az ellenzék által az interneten bemutatott brutalitása sok potenciális tüntetőt elriasztott. Egy idő után már csak azok mertek megjelenni az ellenzéki tüntetéseken, akik nem ijedtek meg a titkosszolgálatok kemény fellépésétől és fenyegetéseitől. „A közösségi média digitális panoptikumként működött, és ellehetetlenítette a forradalmat. Az internetes hálózat segített a félelem elterjesztésében."

Sőt, az internetes nyilvánosság sokszor még csak a civil társadalmat és vele a demokratikus reformok iránti igényt sem erősíti meg. Sajnos az internet nyújtotta lehetőségeket ugyanis nem csak a demokratikus ellenzék használja ki, hanem a szélsőséges és radikális csoportok is. Morozov emlékeztet rá, hogy Egyiptomban nem a demokraták, hanem a Muszlim Testvériség által fenntartott portálok és fórumok élvezik a legnagyobb népszerűséget. Hasonló a helyzet Libanonban, ahol a Hezbollah folytat sikeres online propagandahadjáratot szélsőséges iszlám fundamentalista eszméinek terjesztésében. Oroszországban pedig egyebek között az Illegális Bevándorlást Ellenzők Szervezete virágzik az internetes nyilvánosság segítségével.

2008 augusztusában, a Grúzia ellen indított támadás idején pedig orosz nacionalista fiatalok szerveztek hazafias online akciót a grúz kormányzati portálok megbénítására. „Az internet segíthet az autoritárius kormányok és intézmények hatalmának korlátozásában, de ez nem feltétlenül jelenti a demokratikus csoportok győzelmét. A közösségi média által biztosított anonimitás és összekapcsoltság gyakran még a kormánynál is visszataszítóbb szervezeteket segíti."

Persze a legtöbben egyáltalán nem politikai célokra használják az internetet. Felmérések szerint a szaúdi fiatalok által generált forgalom 70 százaléka pornográf tartalmakhoz köthető. Hiába a lehetőség, az ifjúság meg sem próbálja a demokratikus eszmék megismerésére és terjesztése használni az internetet. Kínában is hasonló a helyzet: itt a pornográfia mellett az illegális fájlcsere és a kalózmásolatok letöltése a fiatalok fő online elfoglaltsága. Az elnyomó rezsim pedig szemet huny az efféle tevékenység fölött, hiszen sem a pornográfia, sem a szerzői jogok sérelme nem veszélyezteti hatalmát.

Ott, ahol nem terjedtek el a demokratikus normák és nincs igény a demokratikus átalakulásra, az internet sem segíthet - véli Morozov.