Zsidók tízezreinek haláláért felelős az egykori román vezető
A rendező elmondta: az ötletet az állami román televízió adta, mely felkérte arra, hogy csináljon egy dicsőítő portrétfilmet Ion Antonescu marsallról, aki a második világháború idején Románia vezetője volt. Akkor a rendezőben is még az a kép élt a marsallról, hogy az az ország történelmének egyik legnagyobb alakja volt. Ekkor még Iepan is abban az illúzióban élt, hogy a románok tömegesen mentettek volna zsidókat a Holokauszt idején. Csak később, a dokumentumok hatására kényszerült belátni: Antonescu fasizálta az országot és zsidók tízezreit gyilkolták meg az ő parancsára.
A második világháború idején, jogilag az állam feje Mihály király volt, akit a rendező szintén meg akart szólaltatni, de a Svájcban élő egykori uralkodó nem volt hajlandó a kamerák elé állni.
Forrás:globusz.net