Bajnainál kedden Kiss Péter az első vendég

Kedden is folytatja az egyeztetéseket a miniszterekkel és államtitkáraikkal Bajnai Gordon.

Veres János külföldön folytatja?

Finisben a kormányalakítás.

'Minden emberrel baj van, aki nem a Fideszre szavaz'

Lendvai Ildikó szerint mára nyilvánvalóvá vált, hogy a jobboldalnak nem Gyurcsány Ferenccel van baja, sokkal inkább a baloldal létezésével; erről az MSZP elnöke a Népszavának adott interjúban beszélt.

Megegyezett Bajnaival, Kiss Péter helyettes is lesz

Elvállalta Kiss Péter a tárca nélküli miniszteri posztot, emellett Bajnai első számú politikai helyettese is lesz a kormányban.

MDF: "udvarias nem" Bajnai megválasztására

Az MDF-es parlamenti képviselők részt vesznek a konstruktív bizalmatlansági indítványról szóló szavazáson és "tartózkodnak" - Herényi Károly erre tesz javaslatot a délelőtti MDF-elnökségi ülésen. Bajnai kormányának névsorát és programját reggel megvitatta az MSZP vezetése, most az SZDSZ frakcióülése tárgyalja. Folyamatosan frissítve!

 

Bajnainak sok lenne Kiss Péter 'szuperhelyettesnek'

A szocialisták csúcsminiszteri szintre - kormányfő-helyettessé - akarják emelni Kiss Pétert, ám Bajnai Gordon ezt nem akarja, ezért nem tudott még megegyezni a jelenlegi kancellárminiszter és a miniszterelnök-jelölt - írja a Magyar Nemzet.

A lap szerint a szocialisták egyáltalán nem örülnek, hogy a presztízs- és politikai szempontból is lényeges kancellária székből Bajnai fel akarja állítani Kiss Pétert. Ezért nagy árat kérnek a miniszterelnök-jelölttől: lényegében csúcsminiszteri szintre emelnék Kisst, kormányfő-helyettesként.

Mindez azt jelentené, hogy az egyes tárcák társadalompolitikát érintő döntéstervezeteit keresztül kellene futtatni Kiss Péteren. Bajnai Gordonnak sok ez az elképzelés, ezért nem született még megállapodás.

A Magyar Nemzet úgy tudja, a tárgyalások hétvégén is folytatódnak.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.