A látvány elképesztő. A miniatűr színpadra monumentális díszletet tervezett Menczel Róbert. Ott van az egész Dandin-porta. És mindent agresszíven zöld fű borít. Nemcsak a kertet, de a házat is, kívül-belül. A falnak is füve van - jut eszembe, sajnos ott helyben. A kertben kerítések, oszlopok között lehet bujkálni, és még vízmedence is van, mint Roger Planchon egykori párizsi előadásában, amelyet éppen húsz esztendeje láthattunk az Operaházban - történetesen a beteg Claude Brasseur helyett a rendezővel a címszerepben. A Teréz körúti Játékszín előadását a függöny mögül hallatszó igen szellemesen halk bőgések, bégetések, röfögések indítják, sokáig más nem is bírja nevetésre a meghökkent nézőket. A színen ugyanis műdisznók, műbirkák között műparasztok, műgrófok, műszolgák ágálnak. A címszereplő piros cilinderben, piros kabátban, fénylő piros, talán műbőr nadrágban jön a színre, de Daróczi Sándor jelmeztervező még ezen is túltesz a grófi após-anyós leírhatatlan öltözékével. Egy újgazdag polgár karikatúrája feszeng a régi előkelők cicomáinak jelzései között.

Szokni kell az előadás harsányan stilizált, a közönséges rossz ízlést valószerűtlenül felfokozott ízléstelenséggel ábrázoló világát. A szoktatásban sokat segít Csuja Imre, aki Dandin, a grófi családba házasodott gazdag paraszt természeti és természetes lényét magától értetődően bontja ki a valószerűtlen ruházat alól. Telihay Péter rendezése hagyja érvényesülni Moliere darabjának jól kitalált felépítését: a történet sehonnan sehová se vezet, mindössze Dandin sül fel egyre látványosabban a maga nyilvánvaló igazságával, leleplezései egyre kínosabban hullnak viszsza a saját fejére, ám közben rengeteg dolog derül ki emberekről, társadalmi viszonyokról. A csiricsáré külsők alól apránként markáns jellemek bújnak elő. Schlanger András a rangbéli hipokrízis megértést mímelő, toleránsnak látszó fajtáját mutatja mindaddig, amíg az események nem fenyegetik a grófi családnak a gazdag paraszt vőtől függő egzisztenciáját. Akkor rettentő szigorú lesz. Nagy Mari a képmutatást személyisége lényegévé élő aszszony részletes portréját adja. Gubík Ági nem annyira a kikapós feleség komikumát, mint inkább a megkérdezése nélkül férjhez adott, s kiszolgáltatottsága ellen lázadozó fiatalaszszony drámáját játssza, Balázsovits Edit elvi alapon sprőd, emancipált nőt rejt a szobalány közönségessége mögé. Kuna Károly az előkelő udvarló sunyiságát, Czapkó Antal a fecsegő szolga jámbor együgyűségét érezteti.

A Játékszín mostani műsorában alighanem különös szín ez az előadás. Mintha a kellékbirkák kisétálnának a Nagykörútra. Furcsa vendég a Nagyobbrészt kommersz szórakoztatás színhelyén Moliere klasszikus humora éppúgy, mint Telihay Péter mindig eredetiségre törő rendezői világa. Szokni kell. De talán érdemes is megszokni.

Csuja Imre és Gubík Ági