Most a Bárka előadásában Posa inkább a király kortársa lehetne, viszont kapcsolata a királyfival egyszerű barátságnál többnek látszik. Ami persze nem zavarja Carlost abban, hogy egykori menyasszonyába, későbbi mostohaanyjába legyen olthatatlanul szerelmes.

A meghatározó elem ezúttal Menczel Róbert díszlete. A mélyből, az egy emelettel lentebbi stúdióteremből induló magas fémszerkezet, mely belül lépcsőház, kívül mászóka. Körülötte a padlón fényes, fekete borítás, mely hol víznek, hol ürességnek látszik, mintha a semmiben állna a karcsú építmény. Alulról mintha liften érkeznének a játszók, följebb meg olykor dübörögve kergetőznek. A lelki kínoktól gyötört címszereplő többnyire a külső vázon mászik, vagy a középen álló oszlopon csúszik alá. Makranczi Zalán, aki Kecskeméten is játszotta az infánst, csodásan szenved. Olyan érzékeny, kifinomult lelket mutat, akire nemhogy egy birodalmat vagy egy tartományt, de egy kisebb szatócsboltot se lehetne bízni: nyilván azonnal kiosztaná a teljes árukészletet hajléktalanoknak. Teljes joggal tanácsolja neki apja, hogy kezeltesse magát. Seress Zoltán fizikailag és lelkileg is jó karban lévő középkorú vezéregyéniséget alakít, akihez kevéssé illik, amikor mégis azt kell játszania, hogy tragikus kétségek gyötrik. Posa idealizmusába némi bambaság vegyül. Ilyés Róbert Zalaegerszegen sokkal jobb színész volt, mint amilyennek mostanában a Bárkán látszik. Tompos Kátya kívülről törékeny gyermek, lelkében igazi királynő, akinek méltósága, felelősségtudata, egyenessége az őrjöngő fiút és a rideg apát is képes meggyőzni és legyőzni. Varga Anikó lelkiismeretesen követi Eboli rendezői elgondolását, Kálid Artúr (Alba) és Gados Béla (Domingo) intrikáló kettőse egyszerre szakszerű és esetleges.

Gyarmathy Ágnes a sötét környezethez egyszerű szabású, főképp fekete ruhákat tervezett, csak az ingek és a jelképes áldozatként hurcolt gyermek infánsnő öltözete fehér. Amúgy is fontosabb, amit levetnek. A lélek kitárulkozását a mostanában szinte kötelező testi lemeztelenedés kíséri. A király csak övig vetkőzik, fia azonban olykor egy szál mikroportban szenved. Ami azért eléggé sajátságos látvány: halántékán csöpp mikrofon, a derékhoz némi villanydrót vezet, ott vastag öv az adóberendezéssel. Egyéb semmi. A hangerősítésre amúgy nyilván technikai, és nem esztétikai okból van szükség.

Egy színházi előadás alapkérdését föl lehet tenni jóindulatúan: adottnak véve a feladatot, nézzük, mit hoztak ki belőle. Ezúttal sok akrobatikát, látványos mozgást és mérhetetlen világiszonyt. De kérdezhetünk kevésbé elnézően is: a fentiekhez miért éppen Schiller verses politikai-szerelmi tragédiáját választották? Erre már Kecskeméten sem tudtam a választ. Most még annyira sem.

Ilyés Róbert és Makranczi Zalán