Nyaktörő háztető
Márton László műve, A nagyratörő 1992-ben Tolnai Ottó Könyökkanyarjával együtt fődíjat nyert az erdélyi magyar színjátszás kétszázadik évfordulójára kiírt drámapályázaton. Kolozsváron akkor be is mutatták. Színpadra azóta sem került. Tizenkét részes hangjátéksorozat azonban készült belőle Csizmadia Tibor rendezésében. A magyar színházak általában mostohán bántak az amúgy bőségesen születő magyar darabokkal mindaddig, amíg a Katona József-pályázat révén a költségvetés lényegében át nem vállalta a bemutatók anyagi kockázatát. Mostanában viszont igencsak sokféle, mai hazai szerzőtől való szöveg kerül színpadra. Közöttük A nagyratörő kivételesen igényes, nagyszabású és színvonalas.
Színpadra állítani azonban nemcsak ezért nyaktörő vállalkozás. A cím egyfelől egy drámatrilógiát jelöl, másfelől annak első részét. Az egész, Az állhatatlannal és A törött nádszállal együtt Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem uralkodásának történetét beszéli el. A XVI. század utolsó éveiét, amikor Erdély egy időre elveszti függetlenségét. A teljes történetet az egész mű, a három rész együtt mondja el. Ha innen nézzük, csakis együtt alkot egészet. A trilógia első része a nagy fordulatot, a törökkel való szakítást, a Habsburg császárhoz és királyhoz csatlakozást dolgozza fel, az ezt ellenző főurak lemészárlásáig. A nagyhatalmak között őrlődő kompország-lét vagy a nagy történelmi húsdaráló megjelenítéséhez végtére ez is elegendő lehetne. Csakhogy Márton László műve ennél jóval több, nem egyszerűen a magyar történelemre alkalmazott shakespeare-i királydráma. Elsősorban nagyszabású költői-filozófiai szöveg, ráadásul emelkedettebb annál, hogysem minden második mondata mai képzettársításokkal szórakoztasson. A naturalizmus által kiirtott régi eszközöket (félre, monológ) is inkább tisztelettel, mintsem ironikusan idézi meg. Az ilyesféle színi költőiségnek pedig nincsen éppen nagy divatja.
Valamennyire is hatásos színi megjelenítéséhez nagy munka és legalább egy nagy ötlet szükséges. Csizmadia Tibor egri rendezésében mindkettő megvan. A nagy ötlet, hogy a történelmi eseménysort elemeli a földről - egy meredek háztetőre helyezi. Csanádi Judit padlásablakokkal megtördelt lejtőt tervezett, amelyen menni vagy megállni egyaránt nehéz. És nem mindegy, hogy valaki óvatos léptekkel közlekedik rajta vagy csúszik-mászik, vagy valamelyik ablakból mondja kifelé a magáét. A nyaktörő lejtő egyetlen nagy szimbólum, amely sok apróbb-nagyobb jelzés lehetőségét rejti magában. Sokféle érdekes képet lehet komponálni a szöveg követelményei szerint. És persze lehetetlen elkerülni a fölösleges ügyetlenkedéseket. Az előadás bő három óráján át azonban ez a veszélyes felület jótékonyan tartja fönn az izgalmat, amely a verses dialógusokban rejlő dráma átéléséhez nélkülözhetetlen. A botlató terep használata színpadként önmagában is komoly, koncentrált munkát igényel. Az igényes szöveg működtetése nélkül azonban mit sem érne. A játszók ezúttal kivételes gondot fordítanak a tiszta beszédre, magyar színpadon ma már hihetetlen, hogy szinte minden szó érthető és minden mondat követhető.
A fiatal fejedelem komplikált alakját, a szeszélyes, ingatag, hol harcias, hol megfutamodó, művészetkedvelő és nyavalyatörős nagyratörőt Schruff Milán kitűnően oldja meg: okos nagyfiút, érzékeny serdülőt, játékos kamaszt játszik. Mellette Safranek Károly lassú, megfontolt, erőt sugárzó Bocskaija a legjelentékenyebb figura. Minden mozdulata, szava mögül sugárzik a hátsó gondolat. Még több mint húszan bukkannak föl a háztetőn, közülük emlékezetes Görög László (jezsuita intrikus), Sata Árpád (túl bölcs vén kancellár), Vajda Milán (ingatag túlélő politikus), Venczel Valentin (mint az előző, csak egy szinttel lejjebb), Mészáros Máté (írástudatlan, de annál erőszakosabb hadfi) játéka.
Az előadásban végül is a játszóknak nem törik ki a nyaka, még a bokája sem. És a darab is egész jól megússza.
