Beljebb, a második oldalon aztán még azt is olvasni lehetett, hogy "a tiltakozássorozat szinte példa nélkülivé szélesedett". Így, múlt időben egy olyan sztrájkról, amely körülbelül az újság utcára kerülésével egy időben kezdődött csak el. És amely - hozzáteszem: szerencsére - sem országosnak nem volt nevezhető, se nem tartott sehol hat óra hosszat a vasúton kívül.

Ami pedig a keddi buszleállást illeti: ugyanebből a lapszámból az is kiderült, hogy az hajnali négy és hat óra között történt, és a reggelente szokásos 1300 fővárosi autóbusz közül mindössze 344 hagyta el késve a sztrájkban részt vevő két garázst. De azért mérjünk egyforma mércével. Még jó, hogy Uj Péter szokásos szerdai pamfletjében helyére tette a dolgokat: "A szakszervezetileg sztrájkba zavart melósok vajon tudják-e, hogy ami ellen ők tiltakoznak, az már régen megvalósult? Az egészségügy évtizedek óta privatizálva van! Egymás után jönnek létre az állami pénzből felépített struktúrán élősködő magánvállalkozások minden kontroll nélkül, mint a Kádár-rendszer legszebb géemkás éveiben." A minden jel szerint jó adag politikai-hatalmi ambícióval megáldott Gaskó István sztrájkvezérről pedig Aczél Endre írta igen találóan három nappal később: "A vicc az, hogy Gaskó beharangozott vállalkozásának immár semmi köze a vasúti sérelmekhez. Franciaországban a vasutasok önnön szociális előjogaikért, szerzett kiváltságaikért harcoltak (más állami, de csak állami alkalmazottakkal együtt), minálunk nem szektorális hátrányok váltják ki Gaskó dühét, hanem az egész magyar nép általa prognosztizált hányattatásainak jövőképe."

Érdekes egyébként, hogy azon a pénteki sajtótájékoztatón, ahol Gaskó közölte: ha szükséges, határozatlan idejű sztrájkot kezdenek, amely addig tart, amíg "ki nem kényszerítik a megfelelő döntést", egyetlen újságíró sem akadt, a Népszabadság tudósítóját is beleértve, aki megkérdezte volna, vajon a Liga pénzeszközei meddig teszik lehetővé, hogy a munkabeszüntetés résztvevői ne pont a karácsony előtti időszakban szenvedjenek jelentős hátrányt anyagi téren. Márpedig egy szakszervezet erejét többnyire nem a vezetők "nagyszájúsága", hanem a segélykassza kapacitása szokta jelezni.

A sztrájk és a tüntetés előkészítésével, lefolyásával, majd viszonylagos kudarcának magyarázásával párhuzamosan zajlott a parlamentben az igazi játszma. Az egészségbiztosítási törvényjavaslat szétcincálása, a koalíciós pártok ádáz csatája arról, hogy a szocialisták mi mindent vonnának vissza, illetve módosítanának a kormány előterjesztésén. A Népszabadság lényegében egész héten figyelemmel kísérte a fejleményeket, de azért hangsúlyeltolódásoktól nem teljesen mentesen. Így fordulhatott elő például, hogy Tóth Károly MSZP-képviselő indítványa a vizitdíj meg a kórházi napidíj eltörléséről minden más, a biztosítási rendszer lényegét támadó szocialista felvetésnél több említést kapott. Vagy hogy a lap munkatársa "bedőlt" Mikola Istvánnak, és azt írta: "A Fidesz most látta elérkezettnek az időt arra, hogy a maga valóban konzervatív tervezetét benyújtsa a parlamentnek: ez ugyanis lényegében változatlanul hagyná a jelenlegi szisztémát." Másnapra aztán kiderült, nincs ilyen törvényjavaslat, a Fidesz egy tízpontos országgyűlési határozatra tesz majd javaslatot, de azt is csak a törvényről folyó parlamenti csata után. (A precíz tájékoztatás szempontjából persze az sem teljesen mindegy, hogy ha nincs ilyen törvényjavaslat, akkor azt minősíteni sem lehet. Mint ahogy az sem ártana, ha a témában szinte naponta jelentkező szerző tisztázná magában a különbséget a pénztárak úgymond tervezett szavatolótőkéje, illetve alaptőkéje között.)

A képviselőházban - mielőtt még az egészségbiztosítási törvénytervezet szakítópróbája megkezdődött volna - egy múlt szombati esemény borzolta fel a kedélyeket. Mint arról a Népszabadság is részletesen beszámolt: a Batthyány-örökmécsesnél engedély nélkül tartott tüntetés feloszlatása során a BRFK emberei harminckét személyt vettek őrizetbe. Köztük két internetes újságírót is, akiket bilincsbe verve vezettek el a helyszínről, és tartottak fogva több órán át. Csak olaj volt a tűzre a BRFK közleménye, miszerint "a rendőrségnek nincs mérlegelési lehetősége a be nem jelentett demonstráció kezelésével kapcsolatban". Ezek után nem csoda, hogy hétfőre - amint az a Népszabadság cikkének címéből is kiderült - "politikai ügy lett az előállított újságíróké". Napirend előtti felszólalásában Gusztos Péter (SZDSZ) a rendőrség eljárását a sajtó- és a szólásszabadság megsértésének nevezte. Takács Albert (MSZP) rendészeti minisztert azonban a felháborodás nem hatotta meg. Egy demokratikus ország demokratikusan választott kormányának - igaz, csak véletlenül azzá lett - tagjaként nem a történtek alapos kivizsgálását helyezte kilátásba, hanem a rendőrség fellépését jogszerűnek nevezte, és az újságírókat kárhoztatta. Takács, úgy látszik, sem többéves helyettes ombudsmani, sem pár hónapos miniszteri működése alatt nem jött még rá, hogy az alapvető emberi és polgári jogokat - márpedig a sajtószabadság ilyen - még a rendőröknek is csak védeniük, és nem korlátozniuk szabad. Vajon ez nála alkati kérdés, vagy egyszerűen csak erejét meghaladó feladattal foglalkozik? A Népszabadság - tartalmilag amúgy elég változatos és színvonalas - harmadik oldali publicisztikái között egy álló héten át miért nem akadt egy sem, amely szót emelt volna a jogsértés ellen?

Saját értesüléseként közölte az újság, hogy Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter eddigi kabinetfőnökét, Kákosy Csabát jelöli másnap utódjául. Valóban így is lett, és a harmincnyolc éves jogász, aki korábban alapvetően a bankok világában kamatoztatta tehetségét - az őt közelebbről ismerők szerint egyértelműen sikeresen - december közepén le is teheti a miniszteri esküt. Így nem egészen egy éven belül ő már az ötödik miniszter lesz a Gyurcsány-kormányban (Bajnai, Draskovics, Horváth Ágnes és Takács után), aki nem a választott politikusok világa felől érkezik ebbe a pozícióba. Ami pedig az SZDSZ káderezési gyakorlatát illeti: egy elméleti közgazdász (Csillag), majd egy vállalati szakember (Kóka) után egy lojális köztisztviselőre bízzák a pénzeszközeitől javarészt megfosztott gazdasági tárca vezetését. Örömmel olvastam volna a Népszabadságban valamiféle összegzést, amiből azért az is kiderül, hogy egyik koalíciós párt vezetésében sincs túlzott törekvés arra vonatkozóan, hogy a parlamenti munkában már tapasztalatot, netán megbecsülést szerzett személyek közt keressék egy-egy tárcavezetés utánpótlását.