Két héttel ezelőtt Belgrádban, a Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) idei közgyűlésén nagyon készültem a találkozásra a bécsi Der Standard napilap új főszerkesztőjével. Egyrészt azért, mert az ausztriai kollégák már egy ideje eléggé visszahúzódtak az IPI-ben, jóllehet a szervezet székhelye Bécsben van, és az igazgatója is egészen a múlt év végéig osztrák ember volt. Azaz leginkább valamiféle új kezdetre számítottam. Másrészt Alexandra Föderl-Schmid, akit pont egy éve neveztek ki a Der Standard élére, mindössze 37 éves, tehát feltétlenül a generációváltás ígéretét jelenti a lassan kiöregedő IPI-törzsgárdával szemben.

Megállt bennem az ütő, amikor azt olvastam február 16-án a Népszabadság címoldalán, hogy - Koszovó függetlenségének készülő deklarálása következtében - "rettenetes dominóhatásnak nézünk elébe".

Kinek drukkol a Népszabadság? - tettem fel magamnak döbbenten a kérdést, miután múlt szerdán megláttam a lap címoldalát, hogy "kedden leálltak a buszok", meg hogy aznap "hatórás országos munkabeszüntetés" lesz, továbbá hogy az esti tüntetésre a Kossuth térre "ötvenezer szimpatizánst várnak, nagy valószínűséggel nem alap nélkül".

Közvetlenül hivatalba lépését követően, 2005 augusztusában ekként emelte fel mutatóujját Sólyom László köztársasági elnök a HVG-nek adott interjújában: "Az elnök jól látható lesz, amikor annak eljön az ideje." A pillanat elérkeztére ezek után több mint egy évig kellett várni, addig Sólyom lényegében tartotta magát a beiktatásakor tett első nyilatkozatához, miszerint "precíz, szigorú és keveset beszélő államfő leszek".

Egyszerre lett volna kedve sírni meg nevetni az embernek, amikor november 4-én este Sólyom László köztársasági elnök peckesen ellépdelt egy csapat díszkatona előtt, majd a többi közjogi méltóság közé állt, és ők így öten, senkitől sem zavartatva, együtt megkoszorúzták az ismeretlen katona sírját.

Háromszáz forint - ennyit ért a dollár 2001 tavaszán, amikor az utóbbi időben ismét sokat szereplő Fidesz-alelnök, Varga Mihály vette át a pénzügyminiszteri tárcát a jegybankelnökké avanzsált Járai Zsigmondtól. Az euró - amely fizikai valóságában akkor még nem, csak számlapénzként létezett - 266 forinton állt. A dollárban megtakarítók boldogan dörzsölték kezüket, az exportőrök pedig egyenesen csapkodták a tenyerüket: jó volt valutatulajdonosnak lenni. Csődről, pénzügyi krízisről senki nem beszélt.

Az idén augusztusban lett voln százéves az a Vaszilij Leonytev (Wassily Leontief), aki ökonometriai munkásságáért 1973-ban közgazdasági Nobel-díjat kapott és akiről nemzetközi statisztikusi körökben valamikor érdekes anekdota keringett. E szerint Leotyev megmutatta volna Sztálinnak felfedezését, a népgazdasági mérlegek készítéséhez használatos input-output táblát, mire Sztálin felkiáltott: "Hát ez meg mi? Játék a számokkal?"