Aztán fordult a kocka: a dollár - korábbi önmagához és persze azidőközben láthatóvá, tapinthatóvá lett euróhoz képest is - gyengülnikezdett, ám eleinte az utóbbi sem mutatott valami kirobbanó erőt, ígytörténhetett, hogy 2002/2003 fordulójára az amerikai valuta - forintbankifejezett - értékének egyharmadát elveszítette és a magyarfizetőeszköz árfolyama az euróhoz képest is tíz százalékot javult.Senkinek sem jutott eszébe, hogy mindezért a 2002-ben már a GDP tízszázalékát közelítő költségvetési hiányt produkáló Medgyessy-kormánytdicsérje. Világos: az euró-dollár viszonynak a nemzetközi gazdaságifolyamatok által diktált hullámvasutazása határozta meg e kétféle pénzforintban kifejezett ellenértékét is, az árfolyammozgásoknak vajmikevés közük volt a hazai akár gazdasági, akár politikai eseményekhez.

Álságos beszéd tehát, amikor Varga Mihály manapság arról értekezik, hogy a miniszterelnök személye ezermilliárdos nagyságrendű károkat okozhat az országnak, részben a forint lejtmenete, részben a kamatok emelkedése révén. Ha a fenti két számra jól oda tetszettek figyelni: ma az állítólag "válságforint" mindössze három százalékkal ér kevesebbet, mint jó öt évvel ezelőtt. Amikor a magyar gazdaság ugyanúgy az EU-15-ök átlagánál kétszerte gyorsabban növekedett, mint jelenleg - csak épp a tempó lassult le valamelyest itt is, ott is. Ha pedig ehhez még azt is hozzászámítjuk, hogy Magyarországon az infláció ebben az időszakban végig nagyobb volt az eurózónáénál, akkor a gyakorlatilag változatlan árfolyam akár még hízelgő is lehet a forintra nézve.

Mindezt, persze, nem azért írom, mintha rendkívül el lennék ragadtatva pénzügyeink állapotától, csak úgy gondolom: ideje lenne már felhagyni az intézményes népbutítással. Magyarországon az államháztartás igencsak kritikus helyzetben van, a megígért reformok hosszú éveken át történő halogatása, a jóságos állam bácsi közgazdaságilag teljesen indokolatlan ajándékcsomagjaival párosulva olyan helyzetet idézett elő, amelyben a pénzpiacok bizalma valóban komolyan megrendülhet az itteni kormányzat cselekvőképességét illetően. De hál' istennek ez eddig még nem következett be: sem a májusi Gyurcsány-beszéd négy héttel ezelőtti kiszivárogtatása, sem az azt követő, korábban elképzelhetetlennek tűnő zavargások, sem az október 1-jei önkormányzati választások után. Ellenkezőleg: a költségvetés "kiigazítását" szolgáló megszorító intézkedések szeptember 1-jei életbe lépése és ezzel egy időben a módosított konvergenciaprogram megküldése Brüsszelnek pont ebben a hónapban segített javítani a magyar kormány "komolyságpróbáján".

Az igazi történet azonban csak most kezdődik. A világ arra kíváncsi: miféle tartalommal telik meg a konvergenciaprogram, a reformszándékokból mennyi lesz látható a parlamentnek október végéig benyújtandó - és részleteiben még mindig ismeretlen - 2007. évi költségvetés-tervezetben, mikor és hol mutatkoznak majd az első kézzelfogható jelei annak, hogy Magyarország január 1-jétől képes lesz az EU büdzséjéből érkező, évente ezermilliárd forint körüli pénzek fogadására. (Ellenkező esetben az EU azzal fenyeget, hogy áprilisban felfüggeszti a folyósítást.)

Elszántság, szakértelem, támogatottság - tulajdonképpen ezek lennének a fenti feladatsor végrehajtásának legfontosabb feltételei. Ami az elsőt illeti, erről talán a koalíciós pártok képviselőinek kellene egyfajta őszinte, feltáró vallomást közzétenniük. A másodiknak, sajnos, meglehetősen híján van a mai államapparátus, de a dolog azért nem tűnik reménytelenül megoldhatatlannak. A legnagyobb probléma valószínűleg a harmadikkal van. Egyrészt azért, mert Gyurcsány Ferenc össztársadalmi megítélése sokat romlott ebben az egy hónapban. Miután jószerével másról sem cikkezik a sajtó, ezért ennek részletes taglalásától most eltekintenék. A politikai ellenzék, amely állandóan kikukucskál az Országház ablakain, hogy megpróbálja felmérni az utcán sereglők erejét, még nem látta be, hogy a jelenlegi helyzetben az "államrezon" mégiscsak előbbre való az önös politikai érdekeknél. A kormánypártok pedig úgy tesznek, mintha a múlt pénteki bizalmi szavazás után kényelmesen hátradőlhetnének, mondván: a többség egy emberként áll a kormányfő mögött. Pedig a java még hátravan. Az év utolsó három hónapjának gazdasági és költségvetési folyamatai adhatnak csak választ arra a kérdésre, sikerült-e megakadályozni, hogy a válság átterjedjen a gazdaságra és a pénzpiacokra is.

Ebben a parlamentben mindaddig, amíg a szabad demokraták támogatják a szocialistákat, az egyetlen párt, amely miniszterelnök-jelöltet tud állítani annak reményében, hogy az illetőt a többség meg is választja: az MSZP. A Fidesz-MPSZ összes kísérlete a parlamenti matematikán alapuló erőviszonyok felvizezésére annyira képmutató, hogy egyszerűen nem is értem kollégáimat a médiában: miért bocsátkoznak bele az effajta "gondolati játékokba".

Ha a szocialisták elnökké választják Gyurcsány Ferencet, azzal óriási lépést tehetnek a kibontakozás felé. Az új pártelnöknek felkínálhatják a lehetőséget, hogy teremtsen rendet közöttük, hogy a párt(újjá)építésben élje ki szervezői és kommunikátori ambícióit és képességeit. Új hivatalában így egy percig sem kellene tétlennek éreznie magát. És ebből a pozícióból természetes teendője lenne, hogy az ő vezetésével történjék meg az új kormányfő személyének kiválasztása.

Aminek két útja lehetséges. Az én politikai ízlésemhez, demokráciafelfogásomhoz közelebb áll, ha egy többségi párt a parlamenti padsorokban helyet foglaló képviselői között találja meg az általa legalkalmasabbnak tartott személyt. Az európai politikai gyakorlatban azonban - ha nem is túl gyakran, de - előfordul az is, hogy a párton belüli, egymást kioltó csoportok végül is egy, a parlament falain kívül "csellengő" személyben lelnek rá a megoldásra.

Az utóbbi időben legtöbbször Bokros Lajos, az 1995-1996 közt volt pénzügyminiszter neve szerepel. Az 1990-ben rövid ideig szocialista parlamenti képviselő is volt Bokros baloldali elkötelezettsége aligha kétséges, sikeres válságmenedzseri képességeit pedig a nevével elhíresült csomag igazolta. De ugyanez a Bokros volt az, aki tizenegy hónap után önként távozott a kormányból, akinek számos tervét a jelenlegi köztársasági elnök által vezetett Alkotmánybíróság elmeszelte, és aki nemrégiben a mai AB előtt is elbukott: a testület alkotmányellenesnek ítélte az egyetemek és főiskolák gazdasági tanácsainak a felsőoktatási törvényben rögzített, az intézmények autonómiáját sértő jogait - Bokros egyik kedvenc új keletű ötletét.

Egy azonban biztos: akár Bokros, akár más, az ellenzék ama követelésének, hogy "korlátozott hatáskörű szakértői kormány" lépjen működésbe Magyarországon, semmiféle jogi vagy politikai alapja nincs. Ezzel szemben a legnagyobb mértékben az ország érdekében áll, hogy a következő szocialista-liberális kormány valóban szakértői legyen, a szónak abban az értelmében, hogy tagjai olyan magasan felkészült személyek, akiktől egy percig sem lehet elvitatni a kompetenciát az általuk irányított területeken.