Még Ceausescu Romániájából szökött át Magyarországra. Dolgozott villanyszerelőként és személyi kísérőként, majd egy általa kalandakadémiának nevezett vállalkozásba kezdett, közben pedig egy nehezen körülírható túlélőkarriert épített föl. Futott a marokkói sivatagban, és a kongói őserdőben, megjárta Algéria és Egyiptom legembertelenebb helyeit, egy-egy magyarországi járőrbajnokságon száz kilométereket tett meg teljes menetfelszerelésben, ha pedig valami könynyebbre vágyott, a Bécs-Budapest szupermaratonon indult el. Sportember? Megszállott? Látens mazochista? Vagy egyszerűen csak így próbált kommunikálni a világgal, egyre hihetetlenebb dolgokat teljesítve? Hiába figyeltük, nem tudtuk volna megmondani.

A Tisza végigúszásakor neveztük el Szviming Pálnak. Az ukrajnai Bustyaházától indult tavaly szeptemberben, hogy harminckét nappal később, nyolcszázötvenkét kilométer megtétele után a szerbiai Titelnél másszon ki a folyóból. A vállalkozás a vártnál nehezebbnek bizonyult: a víz alig volt tízfokos, Hídvégi-Üstös előbb szájfertőzést kapott, majd begyulladt a füle, végül a bal válla kezdett hasogatni, úgyhogy három napig csak jobb kézzel úszott. A folyó néha maláta-, néha szappanízű volt, a horgászok folyton pálinkával kínálták, amikor pedig Tiszabecsnél tempózott, hirtelen egy másik úszót pillantott meg a habokban. A férfi nem sportoló volt, csak egy kimerült grúz határsértő, akit végül neki kellett megmentenie a fulladástól.

Később Afrikában tűnt fel Hídvégi-Üstös Pál. Hogy miért szelte át végül futva, kerékpározva, evezve a kontinenst, arra viszonylag egyszerű a magyarázat: mert nem sikerült az a terve, hogy Szenegálból elfusson Marokkóba, majd átevezzen a Gibraltári-szoroson. Amikor erről hallottunk, egy pillanatig azt hittük, végre értjük. Vegyünk, mondjuk egy kúpot, javasolja Karinthy tanárja Steinmannak, a jó tanulónak, és Hídvégi-Üstös pont ezt csinálja. Vesz egy sivatagot, egy folyót, egy hegyet, olykor egy-egy dzsungelt, egyszóval valami tetszőleges, ám nagy kiterjedésű tereptárgyat, amin aztán iszonyatos kínok között átverekszi magát.

Így történt ez Afrikában is, azzal a különbséggel, hogy Hídvégi-Üstös Pál itt nem egyedül, hanem egy szlovén, horvát, cseh, ukrán, orosz, szlovák és erdélyi sportolókból álló túlélőcsapattal vágott neki a tizenkétezer-ötszáz kilométeres útnak. Fokvárosból indultak, hogy a Namíbia, Botswana, Zambia útvonalon észak felé haladva végül az egyiptomi Alexandriába érkezzenek. Afrika épp olyan volt, amilyennek gondolták, forró és kiszámíthatatlan. Szudánon rendőrök kísérték végig a társaságot, Etiópiában megdobálták és leköpték őket a sportszerető bennszülöttek, az áradó Zambézin pedig épp akkor fordult fel a csónakjuk, amikor Hídvégi-Üstös néhány sütkérező krokodilt pillantott meg a parton. A száztizenhét napos úton hétezer kilométert tekertek, olykor futottak, vagy eveztek, és ha már arra jártak, megmásztak három hegyet is: a Mount Merut, a Mount Kenyát és a Kilimandzsárót.

És persze ez sem volt elég Hídvégi-Üstösnek, aki a fejébe vette, hogy olyat csinál, amit előtte még soha senki: átfut a Szaharán. Az Atlanti-óceántól indulna, Mauritániából, esetleg Szenegálból, hogy Malin, Szudánon, Egyiptomon át, nyolcezer kilométer megtétele után Szaúd-Arábiában érjen célba. Öt hónaposra tervezi az utat, öt hónapon át nap mint nap futna a sivatagban, a tűző napon. Amikor erről beszél, először arra gyanakszunk, ilyet ép ésszel talán nem tesz az ember. Amikor megtudjuk, hogyan készül a vállalkozásra, már biztosak vagyunk ebben.

Hídvégi-Üstös ugyanis a következő edzésprogramot állította öszsze: megállás nélkül végigússza a Duna magyarországi szakaszát, ezer kilométert fut a Tisza töltésén, majd átfut a kínai Takla Makán-sivatagon, a chilei Atacama-sivatagon, az ausztráliai Nagy Viktória-sivatagon, a szudáni Bayuda-sivatagon és a namíb sivatagon, hogy aztán 2009 novemberében végre nekivágjon a Szaharának. Épp negyvenéves lesz ekkor. Más egy üveg bort bont ez alkalomból, ő azonban edzőcipőt húz, és futni kezd. Nap égeti, szomjúság gyötri, fáj a lába, szúr az oldala, a sivatag ellenségesen fogja körül, és ő mégis, minden megtett méterrel egyre biztosabban érzi: jó neki.

Edzésben