A leleményes és pragmatikus Odüsszeusz elmegy hát érte, hogy csellel Trója alá csalja a hőst, aki, mióta magára hagyták, veszettül gyűlöli a görögöket. A csábítás Neoptolemosz feladata lenne, a már halott Akhilleusz fiáé, akinek ugyancsak lenne oka utálni Odüsszeuszt és az egész görög hadat, hiszen nem kapta meg apja fegyvereit.

A Stúdió "K" előadásának alkotói, Koltai M. Gábor rendező és Sediánszky Nóra dramaturg a történet három feldolgozását fonta egybe, s nyilván nem azért, hogy a néző szétszálazza a különböző szövegeket. Más kérdés, hogy olykor önkéntelenül is kihallani véljük Szophoklész kétezer-ötszáz éves sorai közül a huszadik századiakat, a német Heiner Mülleréit az ötvenes-hatvanas évek fordulójáról, illetve a New York-i John Jesurunéit a kilencvenes évek közepéről. Problémát inkább az okoz, hogy a Philoktétésznek szegezett érvek igencsak szeszélyesen váltakoznak. Hol csak az íját akarják elvinni, hol őt magát is, hol erőszakkal fenyegetőznek, hol mindenképpen önkéntes csatlakozásra akarják rábírni, s végül diadalt és gyógyulást ígérnek neki. Mindez persze lehetne a puszta taktika változékonysága, ha közben világos lenne, hogy mi a tényleges helyzet. Csakhogy a különféle érvelések közben elmosódik, vajon a görögöknek szükségük van-e Philoktétészre is, vagy elég nekik az íja is a győzelemhez. Igaz, végül megérkezik Héraklész, akinek végre a hős elhiszi, amit Odüsszeusznak nem, s így utólag az egész huzavona fölöslegesnek tetszik.

Ami mégis fontossá teheti az egész történetet, az a sorstragédiába szövődő kétféle politikai erkölcsdráma. Csakhogy az egyiknek hőse a gyermeteg lelkű Neoptolemosz, akit előbb meggyőz a maga igazáról a győzelemért bármire kész Odüszszeusz, vállalja a csali szerepét, majd mégis felülkerekedik benne a ragaszkodás az igazsághoz. Philoktétészben pedig a személyes sérelem nyomán támadt feneketlen gyűlölet küzd az övéihez való ragaszkodással, s a két érzés önpusztító szenvedéllyé erősíti egymást. Kettejük drámája azonban nem fonódik szorosan össze, inkább csak egymás mellett zajlik. A színészi játék pedig végképp átrendezi a viszonyokat. Kovács Krisztián ajtófélfára kapaszkodva néhány szép tornamutatvánnyal bizonyítja, hogy jó erőben lévő férfiút alakít, egyébként azonban könnyen hajlítható, szeszélyes kamasznak mutatkozik. Huszár Zsolt kedvetlenül célratörő, a sok taktikázást már kissé elunó Odüsszeuszt játszik. Mucsi Zoltán viszont bravúrosan hozza színre Philoktétész szenvedéseit. A fizikai kínokat éppúgy, mint az erkölcsieket. A sérült és torzult test, arc éppoly változatosan vonaglik, mint a halálosan sebzett lélek. Ronda, de sohasem visszataszító. Részvétet kelt, de nem szánalmas. A színész olyan mértékű fájdalmat jelenít meg, amely minden ocsmányságot megnemesít.

Vereczkei Rita négyszögletes szigetet tervezett, amely körül esőcsatorna jelzi a tengert. Kezdéskor az ügyesen áramoltatott víz papírhajót hoz, amelyet kifog a Kart adó Menszátor Héresz Attila. Majd félrevonul egy sarokba, ahol varrogatva mesél, kommentál, érvel blazírt iróniával. Végül ő jön elő a megoldást hozó Héraklészként, ígér és feltámaszt, még a házfalat díszítő hal is megmozdul. Az olykor botladozó, máskor megrázó játékot könnyed, derűs keretbe teszi a rendező.

(Philoktétész, Stúdió "K")

Menszátor Héresz Attila, Kovács Krisztián, Mucsi Zoltán, Huszár Zsolt