Az sem kelt mást, mint derültséget, amikor a TÁP színház előadására érkező nézőket Vajdai Vilmos és Dömötör András erélyes lebeszélése fogadja. Szinte elzavarják a publikumot, de persze senki sem távozik, mindenki csak mosolyog, vigyorog. Azt is örömmel vesszük tudomásul, hogy tapsolni egyáltalán nem szabad, csak fütyülni és pfujolni. Csak néha töri meg a szabályt egy-két önfeledt élvező. Ez az este is látványosan demonstrálja a világ kétarcú egységét, meg azt, hogy alapvető viszonyai, az emberi lélek legmélyebb bugyrai, az emberi viselkedés évezredes berögződései bár gyorsan megváltoztathatók, de csak időlegesen és látszólagosan. A Minden rossz varieté cím alatt sem történik lényegesen más, mint egyébkor. A játszók komor haraggal deklarált célja, hogy igyekeznek minél rosszabb színházat csinálni, paradox módon teljesül. Itt is csak az a jó, ami jó, és az a rossz, ami rossz. A világ nem áll a feje tetejére. A különbség annyi, hogy a nézőtér taps helyett sűrűn zúgja, hogy pfuj. De ezzel is pontosan ugyanazt mondja, mintha tapsolna.

Természetesen hangos kacagás és pfujolás fogadja azt a már elhíresült számot is, amikor paraván mögül mindössze hat nyitott slicc látszik ki, mutatóujjak bújnak elő, és huncut balettba kezdenek, majd előkerülnek az igazi szerszámok is, és gazdáik őket is megtáncoltatják. Egy szám a sok közül, a sikere éppen akkora, mint a többi jobb produkcióé. Mert persze ebben a céltudatosan rossz kabaréban is akadnak valóban gyengébb darabok. És persze az sem igazán meglepő, hogy másnap hallom, bizonyos szemszögből szociálliberálisoknak látták a fütyiket. Ez akár indokolt, sőt hízelgő is lehetne, amennyiben a nyíltság, az őszinte feltárulkozás, a konvencionális prüdéria elleni lázadás és hasonlók demonstrálásának nézik a megnyíló slicceket. A fütyik balra lógnak. Másfelől "öncélú testiséget" is hallok emlegetni. A TÁP színházi fütyik azonban se nem öncélúak, se nem pártcélúak. A Minden rossz varieté, ha nem forgathatja is ki sarkaiból a színházat, nem évszázados konvenciók szerint lázong. Ennél sokkal maibb érzésvilág húzódik meg az álprófétai haraggal meghirdetett rosszra törés mögött. Valaha egyebek közt a nyelvöltés számított az utálkozás, a gúnyolódás, a csúfolódás nem éppen szalonképes kifejezésének. Ma fütyit öltenek a világra.