Általában a dokumentumfilmes hagyomány, de különösen a politikai témájú, aktivista dokumentumfilm figyelemre méltó újjáéledését annak tulajdonítják, hogy Michael Moore filmje, a *Fahrenheit 9/11* (2004) páratlan kasszasikert aratott, az Egyesült Államokban több mint 120 millió dolláros, világszerte 200 milliós bevételt hozott.
Szép új médiavilág*
Bár a politizáló-aktivista dokumentumfilm utóbbi időkben tapasztalható felemelkedésének okait úgy is boncolgathatjuk, hogy a bizonyos fokig anyagilag is (főként az előállítási költség és a bevétel arányát tekintve) sikeresnek mondható filmekre szorítkozunk, az efféle szűk körű elemzés de facto kizárná, hogy az egyik legérdekesebb fejleménnyel foglalkozzunk, amely a politikai dokumentumfilmek készítésében, forgalmazásában és bemutatásában következett be: a Brave New Films és a Brave New Theaters tevékenységével, amelyeket 2004-ben alapított Robert Greenwald, a dokumentumfilmes és politikai aktivista. Greenwald a producere és/vagy rendezője egy sor politizáló dokumentumfilmnek: *Iraq for Sale: The War Profiteers* (2006), *The Big Buy: Tom Delay’s Stolen Congress* (2006), *Wal-Mart: The High Cost of Low Price* (2005), *Outfoxed: Rupert Murdoch’s War on Journalism* (2004), *Unconstitutional: The War on Our Civil Liberties* (2004), *Uncovered: The War on Iraq* (2004), *Unprecedented: the 2000 Presidential Election* (2002).
A szokványos filmipari mértékkel a legjobb esetben is csak mérsékelt sikerűnek mondható Robert Greenwald kritikusok által legtöbbet méltatott filmje, az *Outfoxed* (2004), hiszen csak 18-szor vetítették és mindössze 460 000 dollár bevételt hozott. Ráadásul az ez után készült három filmjét – *Wal-Mart* (2005), *The Big Buy* (2006), *Iraq for Sale* (2006) – szinte nem is jegyzik az amerikai filmipar statisztikáiban. Greenwald filmjei azonban nem azért nem lettek a hagyományos értelemben vett kasszasikerek, mert lanyha volt a nézők érdeklődése, hanem inkább azért, mert megalapította Brave New Films nevű produkciós cégét és elindította a Brave New Theaters honlapot (amely a helyi, „önszerveződő” – *grassroots* – filmvetítéseket hangolja össze), hogy olyan, tudatosan politizáló filmgyártó vállalatot és hozzá kapcsolódó terjesztő-szervező egységet hozzon létre, amely megkerülheti az erősen központosított „mainstream” filmforgalmazási és -vetítési rendszert.
Talán meglepő, hogy Greenwald ennyire pártolja az önszerveződő, politizáló dokumentumfilmezést, hiszen korábban igen sok mainstream hollywoodi film és televíziós produkció elkészítésében vett rész producerként/rendezőként. De úgy látszik, két esemény miatt döntött úgy a rendező, hogy fejest ugrik a kis költségvetéssel dolgozó aktivista média világába: a 2001. szeptember 11-i támadások következményei és George W. Bush 2004-es újraválasztása miatt. Az előbbiről Greenwald azt mondta, hogy aggasztotta, milyen gyorsan „harag és bosszúszomj” lett a szeptember 11-ét követő nemzeti „gyászból és siralomból”, mert: „Négy gyerekem van, ez igencsak befolyásolta a döntésem – úgy éreztem, nem tudok többé tükörbe nézni, ha most nem próbálok tenni valamit”. A beszélgetés végén Greenwald hozzátette: „Fogalmam sem volt, mi lesz ebből.” Tulajdonképpen az lett belőle, hogy 2004-ben (az elnökválasztás évében, amikor Bush és Gore versengtek egymással) megalakult a Brave New Films nevű vállalat, amely legfőbb céljául azt tűzte ki, hogy Greenwald kifejezésével „aktuális és azonnal ható” dokumentumfilmeket *(instant documentaries)* készítsen, amelyek az Egyesült Államok legfontosabb politikai kérdéseit feszegetik. Greenwald elhatározta, hogy ezentúl nem évekig tartó, nagyobb költségvetésű produkciókban vesz részt, hanem inkább „forró” politikai témákkal foglalkozó, olcsón forgatott (de jó minőségű), gyorsan forgalomba hozott és a szélesebb körű, önszerveződő politikai aktivizmushoz kapcsolódó dokumentumfilmeket készít. 2002 óta Greenwald filmjei sokféle témával foglalkoztak, a háborús nyerészkedéstől az erkölcstelen és törvénytelen foglalkoztatási módszerekig, a korrupt amerikai politikai szereplők pénzbeli támogatásáig és Rupert Murdoch ultrakonzervatív médiacégéig, a Fox Newsig.
A Brave New Films/Brave New Theaters vállalkozás a következő alapeszmékre épül: 1. az interneten át közemberek is hozzájárulhatnak anyagilag a szerényebb dokumentumfilmek finanszírozásához; 2. gyorsan, kevés pénzből minőségi politizáló dokumentumfilmeket lehet készíteni, amelyekben idejekorán igyekeznek feltárni a legfontosabb társadalmi és politikai gondokat; 3. az internet a DVD-k közvetlen értékesítésére, terjesztésére is felhasználható (így megkerülhetik a piacot uraló lemezkölcsönzőket és nagykereskedéseket); 4. szintén az internet révén összehangolhatóak a filmek széles körű, helyi szervezésű vetítései (így megkerülhetik a filmek forgalmazását és bemutatását uraló piaci szereplőket); 5. a helyi szervezésű filmbemutatókat más információforrások is kiegészíthetik – például felszólalhatnak szakszervezeti vagy békemozgalmi aktivisták, a vetítés után vitát rendezhetnek –, és összehangolt akciók is kapcsolódhatnak hozzájuk, hogy még jóval a bemutató után is folytatódjon az aktivisták tevékenysége. Greenwald ezeket az elképzeléseket váltotta valóra legújabb, *Iraq for Sale* (2006), *The Big Buy* (2006) és *Wal-Mart* (2005) című filmjeiben.
Úgy is mondhatnánk, hogy a Brave New Films a filmgyártás ernyőszervezete, amelynek keretében a Brave New Theaters is működik. Ezt a vállalatot épp az különbözteti meg más alternatív, aktivista vagy politizáló filmes szervezetektől, hogy van forgalmazási ága is. A Brave New Theaters alapötlete egyszerű: bármely filmkészítő cég, csoport vagy egyén, aki szeretné, bejegyezheti filmjét vagy DVD-jét a Brave New Theaters honlapon (2007 februárjában ennek adatbázisa 101 filmet tartalmazott),[2] így felkerül az oldalra egy hivatkozás, amelyen keresztül elérhetik.[3] Ha azután ez a személy vagy csoport úgy látja jónak, önként jelentkezhet, hogy „házigazdája” lesz a szóban forgó film vetítésének. A bemutató idejét és helyét is közölheti a honlapon. A vetítések helyszíne lehet nagy befogadóképességű, például egyetemi előadóterem, vagy kicsi, például a házigazda nappalija. Ráadásul a vetítések nem korlátozódnak az Egyesült Államokra, a világ több országában sor kerülhet bemutatókra. A potenciális közönség tagjai így bejelentkezhetnek a honlapon, megnézhetik, mit vetítenek a lakóhelyük környékén, majd a meghívóra szintén a hálózaton keresztül válaszolva (RSVP) jelezhetik szándékukat, hogy részt vennének a vetítésen. Így a filmkészítő, a Brave New Theaters és a vetítéseket szervező csoportok felmérhetik, hogy mekkora az érdeklődés a film iránt.
Vagyis a Brave New Films/Brave New Theaters páros filozófiája az, hogy véget kell vetni a filmterjesztő és -vetítő vállalatok uralmának: olyan rendszert kell létrehozni, amelyben összehangolhatják a honlapon bejegyzett filmek bemutatását. Mint Jim Miller, a Brave New Foundation fejlesztési igazgatója és a Brave New Films *Iraq for Sale* nevű projektjének oktatás- és tájékoztatásszervezője mondta, a honlap nem egyszerűen a világháló egy szeme, ahol DVD-ket lehet eladni, hanem leginkább arra szolgál, hogy megkeressék, ki *vetítené* a szóban forgó filmeket, ezért a honlap a filmgyártók, a vetítők és az aktivisták között kapcsolatot teremtő „hídnak” tekinthető.
A Brave New Theaters rendszerébe került filmeket, amelyeket a Brave New Films készített (ilyen például: *Iraq for Sale, The Big Buy, Wal-Mart*) nem pusztán bemutatják, hanem egy átfogóbb oktatási és politikai stratégia részeként is kezelik. Amikor megkérdeztem Jim Millert, hogy érdekelné-e a Brave New Films vezetőit, ha felajánlanák nekik, hogy filmjeiket nagy, mainstream filmszínházakban vetítik, ezt válaszolta:
„Nem. Semmi értelme nem volna a filmjeinket szélesebb körben vetíteni. Nem is törekszünk erre. Hiszen sokan, egy csomó filmes – bár rengeteg más lehetőség közül válogathatnának – azért szeret fesztiválokra járni, hogy különféle díjakat gyűjtsön. Szeretik a rivaldafényt. Mi nem ezért készítünk filmeket. Mi azért készítünk filmeket, hogy legyen az embereknek egy közös pontjuk, ahonnan kiindulva megvitathatják a témát, még többet megtudhatnak róla, és változtathatnak a helyzeten.”
Más szóval a filmeket nem a Brave New projekt végtermékének kell tekinteni, hanem inkább a további politikai vita és cselekvés kiindulópontjának. A Brave New Films és Brave New Theaters nemcsak a filmek helyi szervezésű vetítését támogatja a honlapon keresztül, hanem szervezőmunkával segíti és szorgalmazza, hogy a vetítés után cselekvési tervek szülessenek egy-egy témában. Többek között azzal segít, hogy tájékoztatja a vetítőket arról, hogyan lehet a közönséget bevonni a bemutató után, vendégelőadókat hív meg, akik rögtön a vetítés után beszélgetnek a nézőkkel (az *Iraq for Sale* bemutatása után például megszólaltatták az iraki háború veteránjait), és különleges vetítési heteket kezdeményez, amelyeken video- és telefonos kapcsolaton keresztül az ország minden részében láthatják, ahogyan a filmproducer Greenwald és más felszólalók megvitatják az adott film tartalmát.[4]
De vajon kik ezeknek a vetítéseknek a házigazdái? A Brave New Theaters honlapján több mint 3200 csoport és több mint 4500 magánszemély szerepel, akik legalább egy bemutatót szerveztek.[5] A Brave New Filmstől kapott adatok szerint (a honlapon elfogadott meghívók alapján) a *Wal-Mart* (2005) című filmet Észak-Amerika-szerte mintegy 8000-szer vetítették, és csak az Egyesült Államokban nagyjából 700 000 ember látta: mindezt úgy sikerült elérni, hogy a mozikban nem forgalmazták. Jól mutatja, mennyire sokfélék és mennyire helyi kezdeményezésnek köszönhetők ezek a vetítések, hogy a honlapon bejegyzett több mint 3200 filmvetítést szervező csoport közül csak 18 volt a házigazdája tíz vagy több bemutatónak. A filmvetítés gazdájának önként jelentkező csoportok nagy többsége tehát három, kettő vagy csak egy vetítést szervezett.
A vetítésszervező csoportok (a bemutatók „házigazdái”) nehezen sorolhatók merev társadalmi kategóriákba, de a következők az átlagosnál jóval többször jelennek meg a Brave New Theaters jegyzékeiben: helyi szervezésű politikai csoportosulások, háborúellenes csoportok, emberi jogi csoportok, szervezett munkavállalói csoportok, szakszervezetek, hitvallásra épülő csoportok és egyetemi szervezetek. Érdekes módon – bár általában úgy tartják, hogy az amerikai vallási csoportok mindig a politikai jobboldal felé hajlanak – a Brave New Films és a Brave New Theaters egyházakkal és vallási csoportokkal együttműködve is sikerrel indít helyi szervezésű vetítéseket és politikai tevékenységet. Ez különösen igaz a *Wal-Mart* című film esetében, hiszen az áruházlánc rosszul fizetett alkalmazottai közül sokan az Egyesült Államok latin közösségének rendszeresen templomba járó tagjai. Az egyházak számára legalább annyira morális és etikai, mint politikai kérdés, hogy mennyire tisztességtelenül (néha törvénysértő módon) bánik a Wal-Mart a dolgozóival.
Az eddig elért sikerek ellenére Greenwald és munkatársai nem elégednek meg a dokumentumfilm-gyártással és -terjesztéssel. Létrehozták a Brave New család újabb ágát, a Brave New Foundationt, hogy a közembereknek is lehetőséget adjanak a részvételre a filmkészítési folyamat különféle szakaszaiban. Ez is arra példa, hogy Greenwald minden erejével demokratizálni akarja a médiatermelést. Az új alapítvány jelentős projektjét, az Iraq Veterans Memorial (www.iraqmemorial.com) honlapot március 19-én, az iraki konfliktus kezdetének negyedik évfordulóján „avatták fel” az interneten. A honlapon rövid videoüzenetek láthatók, amelyekben a család, a barátok, a munka- és katonatársak emlékeznek azokra a katonákra, akik az iraki háborúban vesztették életüket.
Miközben az Egyesült Államok (és az egész világ) mainstream médiaipara továbbra is ontja olcsó „valóság”-bóvliját *(Big Brother, Pop Idol, Survivor),* a Brave New Films tagjai, Greenwald és társai megmutatják, hogy a kevés pénzből és valóban a valóságra alapozva készített médiatermékek sokkal többet tehetnek annál, mint hogy két reklám közt szórakoztatnak minket. Maga Greenwald ezt így fogalmazta meg:
„Hiszem, hogy általában az elbeszélés – akármilyen módon és formában jut el az emberekhez – a haladó szelleműek nagyon fontos eszköze. Nem hiszem, hogy valaha is eljutunk addig, hogy ideológiánkat egyszerű vagy leegyszerűsített, a hírekben jól hangzó félmondatokba csomagoljuk, mint a jobboldal, de úgy gondolom, hogy csodálatos emberi történeteket mondhatunk el, amelyek megérintik, megindítják és összehozzák az embereket, és ebben, ennek a folytatásában látom a magam szerepét, a Brave New Filmsnél végzett munkám értelmét.”
A cikk szerzője tanársegéd a svédországi Karlstadti Egyetem Média és Kommunikációs Tanszékén. Főként a globális média politikai, gazdasági és kulturális vonatkozásaival foglalkozik. Elérhető a christian.christensen@kau.se e-mail címen. Fordította Szalai Éva.
* A cikk címe szójáték: nemcsak a benne szereplő cégre utal, hanem annak valószínű névadójára, Aldous Huxley 1932-es regényére is (*Brave New World,* Szentmihályi Szabó Péter fordításában *Szép új világ*), amelynek XV. fejezetében a „főhős” vadember Shakespeare színművének, A viharnak egy mondatát felidézve rádöbben a valóságra, és megpróbálja felnyitni a többiek szemét is.
[2] Bár a honlap a Brave New Theaters nevét viseli, a rajta felsorolt filmek többségét nem a Brave New Films készítette.
[3] Lásd a http://www.bravenewtheaters.org címen.
[4] Ilyen „extra” programokat nem szerveznek mindegyik, a Brave New Theaters honlapon szereplő filmhez kapcsolódva, hanem csak azoknak az esetében, amelyeket Greenwald és a Brave New Films készített.
[5] 2006. októberi számadatok.
