Huszty Gábor kezdett el elsőnek pókerezni közülük, majd a másik kettő is rákapott a játék Texas hold'em nevű formájára. Kártyáztak gyufára és pénzre, társaságban és kaszinóban, könyveket olvastak, internetes fórumokat bújtak, és persze vég nélkül elemezték a partikat. Egyszer aztán Vitézy Péter kíváncsiságból elindult a Budapest Open pókerversenyen, ahol rögtön hatodik lett. A döntőben tizennégy órán keresztül ült az asztalnál, a lapok, tétek, arcok összefolytak előtte, és csak amikor megszámolta az elétolt zsetonokat, akkor ébredt nyereménye nagyságára: kétmillió-hétszázezer forinttal lett gazdagabb.

Még egy apróság történt szinte ezzel egy időben: Kardos Marcell részt vett egy üzleti megbeszélésen. Idegesítő tárgyalás volt. A másik fél hosszan alkudozott, bizonygatta, hogy Kardosék szolgáltatása nem jó, majd elment, ám nem sokkal később telefonon közölte, meggondolta magát. Este, amikor a három barát erről beszélt, a póker nyelvére fordították a történteket. Az ügyfél minden kifogása itt egy- egy hívás volt, távozása pedig egy egyszerű stone-blöff, amolyan eltüntetlek a partiból-szerű erőfitogtatás: ha tényleg nem akarta az üzletet, miért töltött ezzel két órát az életéből? Közgazdászok voltak, érteni akarták a világot, melyhez most, egy látszólag egyszerű kártyajáték segítségével, azt hitték, közelebb tudnak kerülni.

Az elkövetkező hétvégeket lázas munkában töltötték Vitézyék. Próbáltak valami általánosat levonni a történtekből, mely a pókerből kiindulva az üzleti életben is alkalmazható lenne. Miért nem száll ki például a játékos a partiból, tűnődtek, ha már tudja, hogy veszíteni fog? Talán mert érzelmileg kötődik a tétjeihez, kicsit úgy, mint az a tulajdonos, aki rengeteget költ az autójára, ahelyett, hogy eladná azt? És miért a másik nyer? Hogyan lehet kiismerni az ellenfél taktikáját? Használható-e a valószínűség-számítás a kártyában? Efféle dolgokon gondolkoztak, különböző szituációkat modelleztek, magyaráztak és vitatkoztak, kockázatvállalásról, tétről, licitről beszélgettek.

Két évig tartott ez az időszak, végül elkészítették azt a módszertani leírást, melyet a szerzői jogvédő hivatalban levédettek. Az ott dolgozóknak a szemük se rebbent. Járt már náluk különleges képességű szájtrombitás is, az, hogy most valaki a pókert, mint szűkös erőforrásokkal, hiányos információk alapján, versenyhelyzetben meghozott döntések sorozatát írja le, igazán nem tűnt különlegesnek. A közgazdászok azonban nem álltak meg félúton: a pókermódszert egy üzleti tanácsadó cég vezetőjéhez, Pozvai Zsolthoz vitték.

Akárcsak ők, Pozvai is közgazdászként végzett hajdan. Gyors felfogású volt, tehetséges, és már fiatalon trénerként kezdett dolgozni. Egyszer egy csapatépítő foglalkozáson a spanyolországi Cádiz mellett egy tíz méter magas pózna tetejére kellett állnia. Akkor úgy érezte, ütött az utolsó órája. Tériszonya volt, émelygett, ám nem sokkal később Budán már ő készíttetett egy hasonló oszlopot, amire aztán továbbképzésre vágyó felsővezetők másztak. Amikor a tanácsadó céghez került, szinte mindent kipróbált: döntéshozatali módszereken dolgozott, tréningeket vezetett, néha íróasztalnál ült, máskor néhány merész gyógyszerész trénereként ugrott Szlovéniában egy vízesésbe. Az évek során aztán egyre előrébb lépett, végül vezető lett belőle, amikor pedig átnézte Vitézyék anyagát, azonnal fantáziát látott abban.

Már csak néhány apró változtatás volt hátra, a finombeállítások. Még egy tesztet is elvégeztek, melyen hatos csoportokban összesen harminc emberrel próbálták ki a tréning hatékonyságát. Olyan volt ez, mint az amerikai sorozatok előtti pilot, a legelső előtti rész, amivel a vállalkozás későbbi sikerét mérik fel. Üzletkötők, kereskedők, marketingesek, egy logisztikai vezető és Vitézy egy filmrendező barátja tesztelte a pókermódszert, melyről végül mindanynyian elismerően nyilatkoztak.

A pókeralapú döntéshozatali tréningre keresztelt termék azóta megjelent a vezetőképzési piacon. Az első csoportot júniusban fogadják, a kétnapos foglalkozáson a résztvevők először Texas hold'em-et játszanak, majd elemzik a partikat. Megbeszélik a döntési csapdákat, az aszimmetrikus kockázatértékelés problematikáját, megismerkednek az alapvető játékostípusokkal, a versenystratégiákkal és a kudarc feldolgozásával, hogy aztán kint, a való életben az embert ne érje váratlanul semmi egy tárgyaláson. Nem is érheti. Elég, ha csak ül, figyel, és gyorsan visszaemlékszik arra, amit a pókertréningen hallott. Ilyenkor csak beazonosítja a szituációt, átgondolja a lehetőségeket, és rögtön tudja, mit tesz.

Lecseréli az autóját.

Pókerarcok: Pozvai Zsolt, Vitézy Péter, Huszty Gábor, Kardos Marcell