– Közeledik június 16., amikor 49 évvel ezelőtt '56-os mártírjainkat, nagyapámat, Nagy Imrét, valamint Maléter Pált és Gimes Miklóst kivégezték – írja Jánosi Katalin Nagy Imre mártír miniszterelnök unokája. – Ilyenkor, sírjuknál mindig felteszem a kérdést magamnak: volt-e értelme, útmutatása számunkra mártírhaláluknak?
Június 15-én a siralomházban, s azon a szörnyű 16-i hajnalon, kivégzésükre várva, ők nyilvánvalóan végiggondolták saját életútjukat és hazájuk, nemzetük múltját, jelenét és jövőjét is. Az ő életükben ez példamutató természetességgel kapcsolódott egybe, ők tisztában voltak azzal az egyszerű, evidens igazsággal, hogy saját és családjuk élete, boldogulása, gyermekeik, unokáik remélt szép jövője csak a haza, a nemzet egészének felemelkedésében teljesedhet ki, nyerheti el értelmét. Családjukra, gyermekeikre, unokáikra gondoltak – tulajdonképpen arra a jövőre, melyet itt és most mi képviselünk, valósítunk meg.

Bíztak bennünk, hogy a ránk rótt felelősséget mi is legjobb képességeinkkel vállaljuk és szolgáljuk – a haza sorsát, gondjait szívünkben hordozva megvalósítjuk azt a szebb jövőt, melyet ők reméltek Magyarországnak. Bíztak benne, hogy haláluk nem lesz hiábavaló.

A magyar nemzet minden tagját, s családunkat  érintő felelősségtől áthatva újra és újra felteszem a kérdést – megtettünk-e lehetőségeink szerint mindent a haza javáért? Nem bizonyulunk-e méltatlannak mártírjaink belénk vetett bizalmára, hitére? Nem tékozoljuk-e el azt az erkölcsi tőkét, melyet mártírhalálukkal ránk hagyományoztak? Mit kell, mit tudunk még tenni nemzetünkért, hogy áldozatuk miáltalunk értelmet nyerjen?
Hazánk, Magyarország jelenében legelszomorítóbb a pusztító megosztottság, mely mételyezi közéletünket s személyes, civil mindennapjainkat. Közös ügyünk, nemzetünk sorsáért érzett felelősségem mondatja velem, hogy ez nem méltó sem mártírjainkhoz, sem hozzánk!

Összetartozásunk kifejezéseképpen, és a  megbékélés reményében invitálom Önt, Pártelnök Úr június 15-én reggel 9 órára a Nagy Imre Emlékházba egy közös imára és egy zártkörű, csendes beszélgetésre a többi parlamenti párt vezetőivel együtt.

Beszélgetésünk, a közös ima békességében eltöltött percei reményt nyújtanának arra, hogy a gyásznap békében, harmóniában következzen el, s a találkozó szimbolikus üzenete jótékonyan hathatna közéletünkre is.
Ez az esemény elszenvedett sérelmeink kölcsönös megértésének, a közös gondolkodás és cselekvés, az emberi párbeszéd iránti elkötelezettségünk, nemzetünk iránti felelősségünk jelképes kifejezése lehetne.

Családom  felelősségétől  is áthatva tisztelettel várom Önt a Nagy Imre Emlékházba – fejeződik be a levél.