Egyikük afféle self-made man, önmenedzselő fajta, a másik mintha azt szeretné, hogy csak fújjon nyugodtan a szél. Sok mindenben nem értenek egyet, talán szemben is állnak, noha nem barikádharcosok. Most mégis közösködnek: Nagy Bandó András és Sándor György párbeszédes könyvet ír.

- Négy éve jutott eszembe - meséli Nagy Bandó András. - Olvastam Várszegi Asztrik és Lengyel László beszélgetős könyvét. Tetszett. Gyuri 65-ben kezdte a pályát, én 75-ben. Sokszor voltunk együtt színpadon, ismerjük egymás műsorait, baráti kötődés híján mégsem tudunk semmit a másikról. Arra kértem, beszélgessünk közönség előtt. Nemet mondott. Egyszer Kanadában járt, és Calgaryban közös szegedi barátokkal futott össze. Megszervezte, hívjanak föl, és panaszolják el, hogy nagyon leégett, az estjéről hazament a közönség. Tesztelte, hogyan reagálok. Nagyon sajnáltam, hogy ez a csúfság - ami persze kamu volt - éppen vele esik meg. Ezután újra elkezdtem a nyakára járni, s engedékenyebbnek bizonyult.

- A szerencsétlen Bandót többször kikosaraztam - idézi föl a megkörnyékezést Sándor György. - A végén elszégyelltem magam, és kötélnek álltam. Levett a lábamról. Arra számítok, hogy a Bandó miatt sikeres lesz a könyv. A saját könyveimet - mint a malomkő nagyságú A XX. század idill-kollázsát - az elvont palikhoz hasonlóan egyáltalán nem propagáltam. Bandó, az más. Ő a megírás után következik, mert különös tehetsége van ahhoz, hogy adminisztrálja magát.

- Nemsokára 60 éves leszek, Gyuri meg 70 - mondja a "rámenős" Nagy Bandó. - A pécsi színházi beszélgetésekkel az volt a célom, hogy bizonyítsuk: az ember abból is van, ami a nyilvánosságban nem látszik. A Furcsa pár-beszéd arról szól, hogy két ember nincs ugyan egy véleményen, de ez nem akadálya annak, hogy leüljön beszélgetni. Nehéz volt szóra bírni. Vagy rossz passzban volt, vagy a napi nyavalyák miatt nem tűrte, hogy nyaggassam. A szöveget utólag stilizálom, s idézetekkel látom el. Ezzel új műfajt szeretnék teremteni.

- Hogy miért van Furcsa pár a címben? - kérdi a Lyukasóra szerzője, és elmondja, más Bandó közönsége, más az övé. De nem szereti, amikor a sándorgyörgyisták, akik szeretnek vájtfülűek vagy "vájtszeműek" lenni, Bandót arisztokratikus gőggel leszólják.

- Bizonyítani fog a könyvvel - véli Sándor. - A Sosemvolt Toscanával már megmutatta, nincs híján írói tehetségnek. Komoly ambíciói vannak egy olyan világban, amelyben a könyv háttérbe szorul. Üzletet lát abban, ami nem kedvez a kornak. Erre oda kell figyelni.

- Egyszer fordult csak elő - idézi föl a pécsi beszélgetéseket Nagy Bandó -, hogy Gyuri egy újságból fölolvasott egy zavargásokkal kapcsolatos hírt. Ekkor három néző fölállt, és kivonult. Közölték, nem ezért jöttek. De ezen is átlendültünk.

- Volt egy késhegyig menő vitánk a rendőrségről - ezt Sándor György említi. - De megpróbáltunk nem úgy viselkedni, mint a végletekig megosztott magyar értelmiség. Illetve: azt akartuk megmutatni, amit Szörényi és Bródy. Ők sem engednek az elveikből, néha mégis együtt vannak. A szeressük egymást, gyerekekről persze szó sem lehet. De az érintkezési pontokat meg lehet találni.

"Szeressük egymásról szó sem lehet"