A raktérben pontosan tizenkét király utazott, továbbá egy fejedelem és egy hadvezér. Délután már mindannyian a Fővárosi Művelődési Ház emeletén álltak, két nappal később pedig a magyar történelmi panoptikum szereplőiként várták a látogatókat.

A szobrok egy különös sorsú vállalkozótól, Pál Richárdtól érkeztek. A férfi Párizsban született, '56-ban emigrált szülei azonban pár évvel később visszatértek Magyarországra. Ő, mire felnőtt, szinte teljesen elfelejtett franciául. Fényképész lett belőle, egy ideig a sümegi várban volt üzlete, ahol addig érdeklődtek a turisták a nem létező kínzókamrák felől, míg elhatározta, készít nekik egyet. A dereshez és a bitófához persze szereplők kellettek, így Pál Richárd hamar eljutott a viaszszobrokig. Tulajdonképpen azóta is belőlük él. Szentendrén például kalózokból rendezett kiállítást, Tihanyban pedig néhány éve nagyrészt Árpád-házi és Anjou-királyokból. Igazából nem is viaszból vannak, hanem valami speciális műanyagból, mondja. Így legalább nem olvadnak el.

A tihanyi panoptikumra az interneten figyelt fel Kardos Tibor, a Fővárosi Művelődési Ház munkatársa, miközben különböző kulturális oldalakat böngészett. Őt is megforgatta kicsit az élet, mielőtt itt kezdett volna dolgozni. Húsz évvel ezelőtt még Kaposváron élt, ahol éveket töltött el a város színházában. Volt rendezőasszisztens, statiszta, színházi titkár, aztán otthagyta az egészet. Egy ideig játszottam is, meséli némi iróniával, ám azt nem akarja elárulni, mennyiért kerültek Budapestre a királyok. Azt hiszem, mindössze kétszázezer forint az eszmei értékük, mondja.

A szobrok három-négy darabban tették meg az utat, a koronákat, jogarokat, palástokat és kardokat külön csomagban szállították. Az összerakás után, amikor már mind ott álltak az emeleti teremben, furcsa volt látni őket. Eltelt néhány perc, mire a jelenlevők rájöttek, mi a különös bennük: a királyok alacsonyak voltak. Egyikük sem haladta meg a százhetven centimétert, és az idővel vagy inkább a fejlődéssel való szembesülés egy pillanatra zavarba hozott mindenkit. Géza durva vonású volt, Könyves Kálmán tétova, Hunyadi Mátyásnak a vártnál kisebb orrot készítettek, a talpig páncélban megformázott Hunyadi János pedig leginkább egy óriási teáskannára emlékeztetett.

A panoptikum egyébként Soprontól Pécsig megfordult már néhány helyen az országban. A kiállításon tárlatvezetés nincs, van viszont egy kikölcsönözhető kazetta, mely huszonkét percben meséli el a magyarság történetét. Sok? Kevés? Erre nem lehet válaszolni. A Fővárosi Művelődési Házban mindenesetre az első napon majdnem kétszázan látták a királyokat, köztük egy nyolcéves, piros sapkás kisfiú. Andrisnak hívták, és azt mondta, sofőr akar lenni, ha felnő. Ki a kedvenc királyod?, kérdezték tőle, amikor már kifelé jött.

Ő gondolkozott egy ideig.

Apa, felelte végül.

Micsoda panoptikum!