Sok minden történt a budapesti színházakban az elmúlt héten. A Trafóban Zsótér Sándor tette színpadra Carol Ann Duffy manapság versnek számító szövegeit. Volt aztán két bemutató a Nemzetiben is, a stúdióban Keszég László talányos rendezésében Ödön von Horváth darabja, a Mesél a bécsi erdő, Bocsárdi László nagyralátó elképzelésében pedig Shakespeare Lear királya a nagyszínpadon. Ez utóbbin ugyanis a rendező saját, sepsiszentgyörgyi társulatával és a Nemzetiben párhuzamosan dolgozott - az eredményről a kettőt egybevetve lehet majd érdemben elgondolkodni.
Ne legyen igazam
Színházi eseménynek mégis csak a negyedéves színészegyetemisták Varázsfuvola-előadását éreztem a Merlinben. Pedig leginkább ők csinálták azt, amit nem kell tudniuk, s tulajdonképpen nem is tudják. Elénekelték Mozart Varázsfuvoláját, nagyjából elejétől a végéig. "Zenés-Színész Műkedvelő Egyletnek" nevezve tették magukat zárójelbe az alkotók, s hárították el ezzel a komolyabbnak vélt igények felelősségét. Helyette az önfeledtnek látszó játékot vették magukra. Ráadásul olykor a műkedvelőket, sőt azok rokonait is megmutatták. Zeneileg különben valóban éppen annyira van meg a produkció, amenynyire a játék illúziójához szükséges. Az meg tele van kedves, de nem túl fontoskodó ötlettel. Ebben különbözik például a Zsámbékon látott kísérlettől, ahol a Don Giovannit próbálták meg "zenés színházzá" redukálni és egyúttal mai történetté változtatni. A játékteret két, zöldre festett olajoshordókból álló oszlop adja, a jobb sarokban ül a minimális zenekar, néha szerepel egy létra is.
Amúgy az előadásban az a legjobb, ami nincs benne. Nincs benne erőlködés, nincs benne nagyképűség, nincs benne nagyotmondás kínlódó igyekezete. Nemcsak az apró ötletek hosszú sora hat természetesnek, nemcsak a szöveghez tapadó játékok humora simul bele a történet menetébe, de a sokszor használt megoldások is felfrissülnek. Hiszen már Szikora János Tháliában előadott rendezésében is szabályos értekezletet tartott papjainak a Sarastrót éneklő Kováts Kolos. Itt az öltönyös, vörös nyakkendős főpap végig valóságos hajdani szocialista főhivatalnok. A néző mégsem érzi úgy, hogy ezúttal Mozart ürügyén akarják agyonunt közhellyel tömni a fejét. Ez sem több, ez sem komolyabb játék, mint amikor az Éj királynője koloratúráriáit humoros gesztusok kísérik.
A fiatal művészek sokat tudó mestereik, Ascher Tamás és Novák Eszter irányításával főképp természetes tehetségüket bizonyították, meg azt, hogy megtanultak annyit, amennyi ennek megmutatásához szükséges. Más kérdés, hogy további pályájukon mire lesz szükségük. Tartok tőle, sokuk élete legjobbját nyújtotta. Zenés színészekként leginkább csak musicalközhelyek mikroportba ordítására lesz majd alkalmuk. Ne legyen igazam.
Varázsfuvola - Merlin Színház
