Sajtós tészta

Újságírók, fotósok és fél tucat fasírozott jelenlétében mutatta be tegnap a Képviselői Irodaház éttermét Szili Katalin házelnök. Villámlátogatásának oka egy újságcikk volt, amely azzal foglalkozott, hogy olcsón esznek a képviselők.

Csak nézünk bután.

Először azt hisszük, ha már sajtótájékoztatóra hívnak, biztosan történt valami, átadtak ezt-azt, megnyitottak, átalakítottak, felújítottak, a képviselőknek mondjuk nem kell többé szendvicset majszolniuk a lépcsőfordulóban, vagy késhegyre szúrt fejhúst enniük a portásnál. Aztán kiderül, szó sincs erről. A képviselőház éttermének márciustól új üzemeltetője lesz, amelyet közbeszerzési pályázaton nyert el, és erről maga a házelnök szeretne beszámolni a nyilvánosságnak.

Bakker!, kiált fel bennünk az üvegzsebben nevelt Szijjártó Péter. Szóval semmi suskus!

Szili Katalint a médiamunkásokkal való találkozóra állítólag egy újságcikk késztette, amely azzal foglalkozott, hogy túl olcsón esznek a képviselők. Itt szeretnénk megjegyezni: a képviselők tényleg olcsón esznek. Ottjártunkkor a brokkolikrémlevesből, vagdaltból és burgonyából álló menüért 299 forintot kértek, és a köménymagos sertéssültért sem kellett 490 forintnál többet fizetni.

Megjegyeznénk azt is, nincs ezzel semmi baj. Hogy mi olcsó és mi nem, az legyen az üzemeltető gondja. Nem az csípi ugyanis az emberek szemét, hogy a képviselők 90 forintért kapják a tarhonyát, hanem - ha már a pénznél tartunk -, az, hogy ugyanezek a képviselők az évek során csak költségtérítés címén milliókat vettek fel. Számolunk is mindjárt egy kicsit. A fideszes Lázár János, az előző ciklusban neki kiutalt 18,2 millióból pontosan 59091 káposztás kockát fogyaszthatna itt el, de 13,6 milliójából maga Szili Katalin is 37057-szer ismételhetné meg csütörtöki rendelését, a meggylevest és a sajtos-gombakrémes pennét, amelyekért 367 forintot fizetett.

Kiderítünk azért egyéb fontos dolgokat is. Az étteremben nincs hitel, a kínálatból hiányzik a képviselőfánk, a vendégkönyvben pedig még Petrasovits Annától is találunk bejegyzést. Pár oldallal hátrébb már arra hívja fel valaki a figyelmet, hogy a bablevest és a lencsefőzeléket ne ugyanazon a hőfokon főzzék, az MSZP európai parlamenti delegációjának pecsétjével hitelesített beírás pedig ezzel a vidám megszólítással kezdődik: "Kedves csajok!"

Amikor aztán Szili Katalin píárilag enni kezd, csendben távozunk. Az étteremből kilépve mintegy harminc adminisztrátorkülsejű embert látunk. Tanácstalan csoportokban ácsorognak, a lengőajtón keresztül is kihallatszik hozzájuk a fényképezőgépek kattogása. Mikor mehetünk be? - kérdezi végül egyikük, talán a legéhesebb.

Még nem lehet, mondjuk.

Esznek bent.

Enni kéne!
Enni kéne!
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.