Simicskó István kivonul, ha az a feladat, de nem helyesli

Hétfőn délután egy órakor a parlamenti ülést figyelemmel kísérő tévénézők azt látják, hogy a Simicskó István ott ül az ellenzéki padsorokban, miközben Gyurcsány Ferenc beszél? – kérdeztük a KDNP frakcióvezető-helyettesét.


– Úgy járok el hétfőn, ahogy a frakciófegyelem köt. Fegyelmezett katona vagyok. Ha az a „feladat”, hogy kivonulunk, akkor kivonulok.

Nem minősül eleve fegyelmezetlenségnek, hogy a Klubrádióban felvetette: „nem lehet kizárólagosan durcáskodni”, s ezért helyesnek tartaná, ha a Fidesz és a KDNP feladná a kivonulást?

– Nem hiszem, hogy ezt fegyelmezetlenségnek tekintenék a KDNP-ben, vagy a Fideszben.
Orbán Viktor nemlétezőnek tekinti a miniszterelnököt, sőt „érintkezni sem hajlandó vele”.
– Semmiféle szembenállást nem jelent Orbán Viktorral, hogy elmondtam a Klubrádióban a személyes véleményemet… Arról van szó, hogy a szimbolikus politizálásnak különös jelentősége van. A szimbolikus üzenet, a kivonulás viszont az elmúlt fél év során elég erőteljesen érzékelhetővé vált, vagyis „elment” a szavazókhoz: Gyurcsány Ferenc sem morálisan, sem politikailag nem partner az őszödi beszéd, az ország tönkre tétele után. Ráadásul sokan azt hiszik, hogy mi egyáltalán nem veszünk részt a parlamenti munkában. Azt kellene a Fidesz-KDNP frakciószövetségnek végiggondolni és átértékelni: a mostani helyzetben mi használ az országnak? A politikai viták sok mindenről szólnak, de a hangsúlyok és az arányok rossz helyen vannak: az energiaárak emelésével, a kórházak  ágyszám-leépítésével, az iskolák bezárásával kellene foglalkozni kormánypárti és ellenzéki oldalon is.

Kapott visszajelzést? Beszélt Semjén Zsolttal a kivonulásról?

– Nem. Senkivel sem beszéltem erről. De nem hiszem, hogy bármilyen retorzió érhetne… Mindaz, amit elmondtam a Klubrádióban spontán a kivonulásokról, szabad véleménynyilvánítás volt.

A KDNP frakció előtt felveti, hogy vizsgálják felül a kivonulást?

– Ezt még végiggondolom… Lehetnek olyan magasabb politikai összefüggések, melyek indokolttá tehetik a további kivonulást, de ezeket én nem látom.

Sólyom László azt mondta tavaly, hogy ha az ellenzék napi gyakorlattá teszi a kivonulást, megfosztja magát ettől „a kivételes intézménytől”.

– Nagyra értékelem a köztársasági elnök úr álláspontját, nagy figyelemmel kísérem a nyilatkozatait. S azt hiszem, Sólyom László is arra buzdította a parlamenti pártokat: ne a kivonulás útját válasszák.

Simicskó István
Simicskó István
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.