- Az a síp miért van a nyakában?

- Mert bármikor jól jöhet. Ha találkozom, mondjuk, a miniszterelnökkel, kifütyülhetem.

- Szép gondolat. Mindig ilyen karakán volt?

- Így alakult. Kádergyerek voltam, édesapám a DISZ Baranya megyei titkára volt, majd a Pest megyei pártbizottságon dolgozott, édesanyám két évig dolgozott Kádár János titkárnőjeként. Közelről láttam tehát a szocializmust, ami kiváltott bennem egyfajta ellenkezést.

- Ez miben állt?

- Az apámmal évekig nem beszéltem. Persze akkoriban mindenhogy lázadtam. Hosszú hajat hordtam, farmert viseltem, szakállat növesztettem. A Műegyetemről kimaradtam, autószerelőnek tanultam, aztán versenyezni kezdtem. Egy ideig úgy volt, hogy Zsemberi után én leszek Ferjáncz Attila navigátora, de ezt épp a szakállam miatt nem engedték.

- De a későbbi navigátor, Tandari is szakállt viselt.

- Neki ápolt kecskeszakálla volt, amivel úgy nézett ki, mint egy igazi úriember. Én az ellentéte voltam.

- Tüntetni mikor kezdett?

- Már középiskolásként ott voltam minden március 15-i rendezvényen. 1972-ben például engem is megvertek a rendőrök és a munkásőrök, miután beszorították a tömeget az egyik mellékutcába. Tüntettem Bős ellen, és ott voltam a romániai falurombolás elleni demonstráción. Sajnos a rendszerváltás után is volt miért az utcára menni.

- Ezt személyes tapasztalatból mondja?

- Részben, mert én is csalódtam az egészben. Munkám nincs, a '90-es évek eleje óta hol ebből élek, hol abból. Sokáig gépkocsikat adtam-vettem, külföldre jártam, alkatrészekkel üzleteltem, néha autót javítottam. Ma ott tartok, hogy a félretett pénzemet emésztem fel.

- Szóval nem megélhetési tüntető. Emlékszik egyébként, mi minden ellen demonstrált az utóbbi években?

- Tiltakoztam a Zengőre tervezett lokátor ellen, tüntettem Medgyessy és Nastase koccintásakor, eljártam nagygyűlésekre. Amikor Bush Budapestre látogatott, a barátommal, Vologyával ketten kezdtünk demonstrálni a Vértanúk terének sarkán. Részt vettem a Tilos Rádió elleni tüntetésen. Az izraeli zászlót közvetlenül mellettem égették el.

- A Kossuth térre hogy került?

- Éppen egy horgászbotra kötött ecsettel mázoltam le az MSZP-s Horváth Csaba plakátját, amikor szólt a benzinkutas, hogy Satu, most ne festegess, kitört a forradalom. Azonnal a Kossuth térre mentem. Ott már sok ismerőssel találkoztam, rendes, radikális nemzeti érzelmű emberekkel.

- Ez mit jelent?

- Hogy nem szeretjük a globalizációt, a cionizmust, és ellenezzük az előnytelen feltételekkel történő uniós csatlakozást. A világot a nagy pénzek összeesküvése mozgatja, a tőke pedig maga alá gyűr mindent. Olyan ez, mint amit gyerekkoromban a robotvilágról olvastam: az emberek elkészítik a robotokat, melyek aztán saját magukat kezdik gyártani, és elpusztítják az embereket.

- Hogyan lett a tér főparancsnoka?

- Közfelkiáltással megválasztottak. Én foglalkoztam a gyakorlati dolgokkal, volt harminc emberem, akik egymást váltva vigyázták a rendet.

- Nehéz volt?

- Észnél kellett lenni nagyon. Egyszer például valaki, akit mi kis-Petőfinek hívtunk, a színpadról azt kezdte kiabálni, hogy rohanjuk meg a Parlamentet és a rendőröket. Nem tudtuk eldönteni, hogy provokátor, vagy csak simán hülye. Azonnal lerángattuk onnan.»

« - Ha már rohamról beszélünk: a televízió ostrománál ott volt?

- Nem, mert nem akartam elhagyni a teret. Az ügyünknek jót tett az ostrom. Kis véráldozattal járt, de attól kezdve mindenki figyelt ránk. Rögtön másnap reggel tizenegy közvetítőkocsit számoltam össze a téren.

- A pártok nem környékezték meg?

- Dehogynem. Kerestek jobbról is, balról is, de nem akartuk, hogy felhasználjanak. Mi csak egyszer próbálkoztunk, azt szerettük volna elérni, hogy Orbán Viktor mondjon beszédet. Még azt is felajánlottuk, hogy külön színpadot ácsolunk, ha eljön. Három közvetítőn keresztül tudtunk csak üzenni neki, végül azt a választ kaptuk, nem akarja magát kitenni egy esetleges merényletnek.

- Milyen volt a téren élni?

- Leírhatatlan: mintha isteni irányítás alatt lettem volna. Sok mindent elszúrtam az életemben, de ott úgy éreztem, helyrehozok valamit.

- Egy idő után úgy tűnt, van némi széthúzás a Kossuth tériek között. Önről azt állították, nem tud elszámolni az adományokkal.

- Ez rágalom. Amikor a rendőrök elfoglalták a teret, a széfben még kétszázötvennégyezer forint volt. Tényleg kellett viszont valaki, aki eldönti, mire adjunk ki, és mire ne. Nekem tiszta a lelkiismeretem.

- Mennyi jött be az adományokból?

- Az egyik első napon több mint egymillió forint. Az utolsókon már csak harminc-ötvenezer. A tér működtetése napi százötven-száznyolcvanezerbe került.

- Részletezné?

- A vécék ürítése húsz-huszonötezer volt naponta, az orvosi ügyeletért százhúszezret fizettünk. Vettünk tányérokat, poharakat, zászlót. Olykor pénzt kellett adni az embereknek a hazautazásra, a rendfenntartók cigarettát, ételt kaptak. Volt néhány hülyeség is: eleinte nyolcszázezerért béreltek egy videokivetítőt, de rájöttem, így tönkremegyünk. Saját hangosítást is azért vettünk, mert olcsóbb, mint bérelni.

- Október 23-án aztán a rendőrök kiürítették a teret. Mire emlékszik?

- Hogy átvertek bennünket. Eredetileg csak a sátrak átvizsgálásáról volt szó, sok ember ebben a hiszemben hagyta ott a pénzét, iratait, holmiját, ám nem engedtek vissza minket. A cuccainkat zsákokba gyűjtötték, kétszáz zászlónkat pedig a közterület-felügyelet kukás autóiban darálták le.

- Önnel mi történt?

- Strandpapucsban és pólóban vártam, hogy visszamehessek. Végül úgy legyengültem, hogy beleájultam egy virágládába. Mentők vittek el.

- Azóta mit csinál?

- Már szervezek egy új, április végéig tartó sétálós tüntetést a Kossuth térre. Eredetileg síppal, dobbal, trombitával akartunk zajt csapni, de a budapesti rendőrfőkapitány ezt nem engedélyezte. Most egy bekötött szájú, néma tüntetésen gondolkozom.

- Mit akarnak elérni?

- Hogy mondjon le a kormány, és írjanak ki új választásokat. Megérdemelnénk már néhány rendes vezetőt, hisz annyit szenvedett ez az ország most és a múltban.

- Látom is a Trianon-emblémát a nyakában. Mindig hordja?

- Eleinte folyton rajtam volt, de mostanában néha leveszem.

- Miért? Tart valamitől?

- Nem. Csak nyom, ha alszom.

"Az ügyünknek jót tett az ostrom. Kis véráldozattal járt, de attól kezdve mindenki figyelt ránk"