Ki vagyok akadva!

Miután elolvastam Falusy Zsigmond Paizs Miklóssal készített interjúját (Függetlenséget Tirpákiának, január 11.), kiakadtam. Jó lenne, ha az interjúkészítő szakmunkások tájékozódnának, mielőtt felteszik kérdéseiket. Akkor legalább utólag:

1. 2004. október 4. Fiala János reggeli rádióműsorában, a "Keljfeljancsiban" egy másnapi Trafó-rendezvényt ajánl a hallgatóknak. 2. 2004. október 5. Elmentem a Trafóba, és ott hangzott el az est egyik műsorszámaként kb. 60 fős közönség előtt Paizs Miklós Balra át! című verse zenei aláfestéssel. A szöveget kiosztották a jelenlévőknek. 3. Én annyira ki voltam akadva a vers stílusától és tartalmától, hogy még aznap éjjel bevittem a Budapest Rádió stúdiójába Fiala Jánosnak címezve. 4. 2004. október 6-án reggel Fiala elkezdte olvasni a verset, de pár sor után abbahagyta, és annyira felháborodott, hogy az egész reggeli műsort ez a téma uralta. 5. Vitathatatlan, hogy Paizs Miklós, alias Sickratman tehetséges alkotó, de most túllőtt a célon! Fiala ezért meghívta október 12-re, kedd estére, hogy élő adásban megismerje és bemutassa a hallgatóknak. A műsor kb. 70 perces volt. Itt olvasta fel Paizs az egész verset, ami aztán kiverte a biztosítékot az ORTT-nél, a Magyar Nemzetnél, Lovas Istvánnál, a bíróságon, a Fővárosi Ítélőtáblán! Elmarasztaló ítéletek következtek. Pontosan idézem Fiala felvezető szövegét: "Hallgassuk meg a verset, a vers annak érdekében hangzik el, hogy egyrészt megismerkedjünk vele, másrészt az egész mai műsor nem jöhetett volna létre, nekem nem az a feladatom, hogy egyetértsek vele, avagy sem, nekem az a feladatom, hogy itt ezt az egészet, aminek eddig a felvezetése volt, önök azon módon, ahogy eddig engem hallgattak és megítélték azt, ami itt elhangzott, ugyanígy meghallgassák és megítéljék. Figyelek:" 6. Ezt azért nem hittem volna! Hogy 2005-2006 Magyarországán ilyen hatást váltson ki ez a vers, és ilyen következményei legyenek! Lakatos Ernő, hajdani agitprop osztályvezető elégedetten dörzsölheti tenyerét, a cenzúrát követheti az öncenzúra, hiszen ha ez lehet egy ártalmatlan, bár ízléstelen vers utóélete, akkor nem lehet csodálkozni, hogy a sajtómunkások százszor is meggondolják majd, hogy mit írnak meg vagy mondanak el. Ha ezt előre tudom, dehogy viszem be a rádióba azt a szöveget. Maradt volna annak a 60 embernek az "élménye", akik a Trafóban hallották.

Tehát: Először kiakadtam egy vers miatt. Másodszor kiakadtam a különböző hatóságok reakcióin Paizs Miklós és Fiala János ellen. Harmadszor kiakadtam Falusy Zsigmond és kollégái felkészületlenségén. Negyedszer kiakadtam Paizs Miklós válaszain.

Ha így haladunk hátrafelé, nem marad senki a kényes témák felmutatására. Fiala János egyike az utolsó mohikánoknak, akik még fel mernek vállalni ilyeneket. És ez tragikus.

Hajrá Fiala!

Horváth Péter

---------------------------------------

Természetesen tisztában voltam azzal, hogy Paizs Miklós a Trafóban olvasta fel először dalszövegét, és az onnan került a Budapest Rádióba. Ezt a szálat azonban, mint a végeredmény szempontjából közömböset, kihagytam az interjúból. A lényeg ugyanis az, hogy a Budapest Rádióban hangzottak el nagy nyilvánosság előtt azok a kitételek, melyek a szókimondás vagy ízlés határát feszegetik, és melyekre cikkemben is többször rákérdeztem. Engem ez érdekelt, Horváthot a saját története - nem baj ez.

Hogy olvasónk elégedetlen Paizs Miklós válaszaival, az legyen a magánügye, az viszont már zavaró kissé, hogy levele tartalmaz egy önellentmondást. Míg egyik mondatában csupán "egy ártalmatlan, bár ízléstelen" versről ír, a másikban elmeséli, úgy ki volt akadva ugyanennek a versnek a stílusától és tartalmától, hogy még aznap éjjel bevitte a Budapest Rádió stúdiójába. Ezzel lavinát indított el, majd elképed immár a hatóságok reakcióin, melyek tulajdonképpen ugyanazt tették, amit ő, csak a jog nyelvén: kiakadtak.

De hogy jön ide Lakatos Ernő?

Falusy Zsigmond

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.