– Beteg patkányember?
– Eredetileg Secretman voltam, vagyis a titkos ember, mert előző együttesemben, a Belgában mindig letakart fejjel énekeltem. Amikor kiléptem onnan, egy kicsit változtattam az írásmódon.

– Zenélni tud?
– Zenei általánosba jártam, vadászkürt volt a hangszerem. A kecskeméti óvónőképzőbe is azért jelentkeztem, mert ott volt zenei képzés.

– És óvónő lett?
– Egy évig bírtam a tanulást, aztán abbahagytam. Ekkoriban szó szerint nyomorogtam. Zoknit, alsóneműt például nem hordtam, volt egy nadrágom, egy ingem, egy télikabátom és két fél pár mamuszom: az egyik kockás, a másik fekete.

– Nem akart változtatni?
– Igazából nem tudtam, mihez kezdjek. Csak tébláboltam, nem csináltam semmit. Aztán két olyan dolog is történt velem, ami sok mindent megváltoztatott bennem: előbb két hónapig előzetesben voltam a katonai szolgálat megtagadásáért, majd a Tan Kapuja buddhista főiskolán kezdtem tanulni.

– Buddhista lett?
– Ez nem ilyen egyszerű. Nem tettem például bódhiszattva fogadalmat, de azóta sem eszem húst, hangyákon és levéltetveken kívül nem ölök állatot. Illetve, amióta megszületett az első gyermekem, már a szúnyogokat is megölöm, szóval a magam módján alkalmazkodom a valósághoz.

– Jól tanult?
– Eleinte, de a lényeg, hogy rengeteg fontos dolgot köszönhetek a főiskolának. Itt kezdtem el például zenélni. Laár András volt az egyik oktatóm, aki megalakította a Tantra Magyar nevű együttest. Én dorombon játszottam, és néha dorombénekeltem.

– Az nehéz?
– Nekem az volt, mert autodidakta módon sajátítottam el: nyolc év után jöttem rá például arra, hogy a nyelvemet fel kell húznom a szájpadlásomra. Egyszer aztán meghívtak a Korai Örömbe.

– Csak így?
– A Tantra egyik tagja mesélt nekik rólam, és üzentek, hogy jöhetek. Rögtön egy zsúfoltházas koncerttel kezdtünk a Blue Box-ban. Nem beszéltünk meg semmit. Kaptam egy mikrofont, ők játszották a magukét, én meg ahol tudtam, beszálltam. Akkoriban ez belefért.

– Közben játszott a Belga-ban is.
– A két dolog sokáig párhuzamosan futott. Először egyébként a Belgában vetődött fel, hogy szöveget írjak. Talán másfél évig voltunk együtt.

– Miért mentek szét?
– Röviden azért, mert nem tudtunk megegyezni abban, foshat-e Szűz Mária.

– És hosszabban?
– Az első lemez után kezdett befutni a Belga, ami sok mindent megváltoztatott. Úgy éreztük, a siker kapujában vagyunk, és szerintem ettől a többiek elkezdtek óvatoskodni. Én megírtam ezt a Szűz Máriás sort, amit az egyikük nem akart elfogadni. A dolog rosszul esett, mert azelőtt nem cenzúráztuk egymást.

– Szeret provokálni?
– Csak ha értelmét látom. A Belgával volt egy BKV-s számunk, amiben a hajléktalanok kifejezetten visszataszító színben szerepeltek. Nekem az például értelmetlennek tűnt, nem is tetszett, mégsem szóltam érte.

– Sickratman-ként első lemeze Buzi-e vagy címmel jelent meg. Fogalmazzunk úgy, ezzel keltett némi feltűnést.
– Az nem baj, mert így odafigyeltek rám. A kiadó egyébként külön vállalkozást alapított erre az albumra, hogy gáz esetén az vigye el a balhét.

– Közben máshogy sem szűnt meg provokálni: előbb magányos ellentüntetőként állt a Tilos Rádió előtt demonstráló tömegben, majd a Balra át című számával sértette vérig a fél jobboldalt.
– A tüntetésre egy tézis igazolása végett mentem, ami körülbelül arról szólt, hogy nem vagyunk annyira rosszak, és legalábbis el tudjuk viselni egymást. Egy táblát vittem magammal, amire az egyik haikumat írtam: „Nem az igazság, csak a hús irgalmatlan tömege”. A körülöttem állók alapvetően jól fogadták a dolgot, teával kínáltak, búcsúzáskor még köszöntek is. A Balra át viszont a lemezem promóciós ötleteként született.

– Ezt magyarázza meg!
– Csináltam egy olyan cd-t, amire az első szám helyett ezt tettem, aztán az egészet elküldtem a Magyar Nemzethez Lovas Istvánnak. Azt hittem, majd jól írni fog róla, de el sem jutott hozzá, mert épp akkor helyezték Brüsszelbe. A szöveget később a műsorvezető kérésére felolvastam a Budapest Rádióban. Itt kezdődtek a bajok.

– „Orbán Viktort élve megnyúzni, Csurka Istvánt jégcsákánnyal ütni, az összes Magyar Nemzetest fejbe rúgni.” Ez durva.
– Direkt spiláztam túl mindent, hogy kiderüljön, az egészet nem kell komolyan venni. A szövegben egyébként van ragozási hiba, tévesztés, amit szándékosan bent hagytam. Mindenhogy nyilvánvalóvá akartam tenni, hogy ez egy igénytelen hülyeség.

– Önnek nyilvánvaló. Lovas István viszont a rá vonatkozó részért beperelte. Ebből mi lett?
– Megítéltek neki úgy egymillió forintot, amit a Budapest Rádiónak, Fiala Jánosnak, a műsorvezetőnek és nekem kell kifizetnünk. Én SMS-ben kértem a rádiót, hogy vállalják át a részemet. Még nem válaszoltak.

– Hol a határa a szókimondásnak?
– Talán sehol. Egy durva világban szerintem lehet durván viccelni.

– Azért azt felfogja, hogy így sokakat megsérthet?
– Persze, bár letérőben vagyok a bűntudat ösvényéről.

– Van, amivel nem viccelne?
– Igen: a pedofíliával.

– Más?
– Én nem hiszek a lobogó szentségében, az egyház szentségében, nem hiszek az érinthetetlen dolgokban. A japán zen buddhizmusban egyébként van egy erős vonal, mely szerint a mestert, sőt még magát Buddhát is meg lehet ütni, vagy ölni, ha az ember fejlődésének útjában áll.

– Ezt a fajta zenélést meddig lehet folytatni?
– Fogalmam sincs. Most éppen egy új lemezen dolgozom. Alapvetően szép számokat szeretnék rá írni, bár lesz néhány vadabb is. Az egyik például a független Tirpákiáról szólna, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéről, amely a dalban el akar szakadni az országtól.

– Szóval megint szerez magának néhány barátot. Bíróságra nem jár mostanában?
– Még nem, de majd kell: Grespik László letöltendő börtönbüntetést kért rám két, őt érintő jelzőmért.

– Már meg akartam kérdezni: Csurkát miért éppen jégcsákánnyal intéztetné el.
– Hát ez egyszerű.

– Utalás Trockijra?
– Dehogy. Így jött ki a szótagszám.

Paizs Miklós: Így jött ki a szótagszám