Vizi E. vihart kavart a marxizmus körül

Éles reakciókat váltottak ki Vizi E. Szilveszternek a közszolgálati rádióban a marxizmust minősítő kijelentései. A Magyarországi Munkáspárt 2006 levélben kereste meg Vizi E. Szilvesztert és a Magyar Rádió illetékesét is, álláspontja szerint ugyanis december végi nyilatkozatában az akadémikus egyoldalú véleményt fogalmazott meg a marxizmusról. Wirth Ádám filozófus, a parlamenten kívüli párt központi bizottságának tagja erről szombaton sajtótájékoztatón beszélt. A nyugalmazott egyetemi tanár megfogalmazása szerint az MTA elnöke kizárta a marxizmust a tudományos értékek sorából és "halálra ítélte" az ideológiát. A filozófus szerint Vizi E. Szilveszter történelmietlen módon vont párhuzamot a marxizmus és a nácizmus között. Wirth azt is kifogásolta, hogy a professzor véleménye úgy hangzott el, hogy marxista gondolkodók nem fejthették ki álláspontjukat, és ezt azóta sem pótolta a rádió. Vizi E. Szilveszter az MTI megkeresésére nem kívánt reagálni az ügyben.

Az elhangzottakról lapunk megkérdezte Krausz Tamás történészt, az ELTE egyetemi tanárát, aki szerint Vizi rendkívüli módon leegyszerűsíti a dolgot, az államszocializmus bukásával ugyanis nem a marxizmus veszítette el magyarázó erejét, hanem a marxizmus-leninizmus mint legitimációs ideológia. "Ráadásul az elnök úr, aki annak idején az MSZMP VIII. kerületi pártbizottságának tagja volt, bizonyosan emlékszik, hogy a marxizmus akkoriban is vallástól, nemzetiségtől és osztály-hovatartozástól függetlenül a társadalmi egyenlőség alapértékéből indult ki" - hangsúlyozta Krausz. Felidézte, hogy a marxisták voltak az elsők, akik még Sztálin idején rámutattak: a marxizmus az államszocializmus legitimációs ideológiájával nem esik egybe. Ezen az alapon kezdték meg a rendszer kritikáját is - mutatott rá a történész.(K. J. E.)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.