A szerző országgyűlési képviselő (KDNP)

Alkotmányos berendezkedésünk és a négyéves politikai ciklus arra készteti a pártokat, hogy mindent megtegyenek a hatalom megszerzése és megtartása érdekében. Ellenzékben ugyanis semmi esélyük sincs politikai törekvéseik megvalósítására. Ennek két következménye van. Egyrészt a sokszínű válság megoldását kevésbé az együttműködéstől, inkább a saját felelősség gyakorlásától kell várnunk. Hiszen a kormánynak minden eszköze megvan a hatékony kormányzásra, az ellenzéknek pedig arra, hogy a hiányosságokat szóvá tegye. Ki kell mondanunk: az együttműködés igényének gyakori hangoztatása a kormány részéről elsősorban saját felelősségének áttolását, a kormányzati tehetetlenség elrejtését célozza. Olyan politikai magatartásról van szó, amely nagyobb figyelmet fordít a kommunikációs hatásra, mint a tényleges kormányzati munkára. Ez a magatartás a kormányzati és az ellenzéki pozíció adta lehetőségek közötti fényévnyi különbség másik következménye. Pontosabban ez a különbség egyeseknél ilyen magatartást motivál. Ez a magatartás mindig is jelen volt a politika világában, nem vonzó módon, de még elviselhető szinten. Ez kapott megerősítést az üzleti világban feltűnt új menedzsergenerációtól. Őket úgy jellemzik, mint félelmet és gátlásokat nem ismerő, minden akadályon áttörő, kizárólag a sikert értékelő embereket. Ha morális szempontokról hallanak, tágra nyílik a szemük. Akik a politika világába telepítették át ezt a magatartást, nemcsak magukkal hozták ezt a menedzsertechnikát, de tovább is fejlesztették azt, különösen a nyilvánosság befolyásolásának területén. Ha nyersen fogalmazok, azt kell mondanom, a manipuláció eszközeit tökéletesítették. Egyedül a hatás a fontos, a mondanivaló igazságtartalma közömbös. Ezt ismerte be az őszödi beszéd is. A tényleges együttműködésnek ez a magatartás az akadálya. Pedig az erők egyesítése nélkülözhetetlen a nemzetközi küzdőtéren és a nemzeti sorskérdések megoldásában.

A két politikai oldal más-más eszmei alapon áll. Nem ezen, hanem a politikai döntések szintjén van együttműködési lehetőség. Ennek csírái megjelennek az európai képviselők együttműködésében, és itthon a parlamenti bizottságokban, illetve egy-egy szavazásnál. Ha ennél többet szeretnénk, az elején kell kezdenünk. Beszélnünk kell arról a két társadalomképről, amelynek vannak közös elemei, és ezek mentén megfogalmazhatunk közös célokat. Feltételezve persze az előbb vázolt kannibál-magatartás háttérbe szorítását.

A társadalomkép alapja az emberkép. Mindkét eszmeiség része az ember méltóságáról, szabadságáról, jogairól szóló tanítás. Mi ehhez hozzátesszük: az ember közösségi lény, így nem individuumokra, hanem közösségekre épülő társadalomban gondolkodunk. Ezért politikai törekvéseink nem állnak meg az emberi jogok biztosításánál, hanem a közösségek megerősítését célozzák.

A családpolitika jóval több, mint családtámogatási rendszer. Olyan környezet megteremtését jelenti, amelyben megerősödhet a család intézménye. Az egyházpolitika nemcsak az egyházak szabad működését garantálja, de társadalmi szolgálatukat segítve hozzájárul identitásuk megőrzéséhez. A nemzetpolitika a határon túli magyar közösségek erősítésével, személyes lehetőségek anyaországi megteremtésével is a nemzetegyesítést valósítja meg. A helyi közösségek támogatása a vidék Magyarországának helyzetét javítja. Annak tudomásulvételét jelenti, hogy nem mindent kell csupán gazdaságossági szempontok szerint megítélni, sem a helyi postát, sem a kisiskolát. A civil szervezetek szükséges öntudatát az is növeli, ha megkérdezik őket, és komolyan veszik a véleményüket.

A másik lényeges társadalmi kérdés a normák szerepe. Ma Magyarországon nem valósul meg a szabadság és a rend egyensúlya. Meggyőződésem, hogy sok társadalmi problémának ez az oka. Az is nyilvánvaló, hogy ez nem politikai intézkedésekkel oldható meg. A kultúra részét képezik a mindenki által elfogadható szabályok, például az élet és a tulajdon tisztelete, az emberi kapcsolatok védelme, az igazságosság érvényesítése stb. A politika feladata az - mint minden érték megjelenítése esetén -, hogy utat nyisson. Nem elhanyagolható szempont a közszereplők magatartása sem. A közösségek és a normák szerepén túl a nemzeti sorskérdésekről is szót kell ejtenünk. Ilyen például a népességfogyás kérdése, a cigányság helyzete, a gyermekek védelme a káros hatásoktól stb. A napi politikai küzdelmek mellett időt és energiát kell szánnunk a permanens társadalmi problémák kezelésére.

Kívánom mindnyájunknak, hogy a karácsonyi szünet és az ünnep üzenete keltse fel bennünk a nemzet sorsa iránti felelősséget.