Januárban lesz az EP-egyeztetés

A zsúfolt programra való tekintettel a miniszterelnök nem december 10-én, hanem január első felében találkozna Magyarország európai parlamenti képviselőivel. Az új időpontban várhatóan ott lesznek az MSZP, az SZDSZ és az MDF küldöttei.

 

 

 

Információnk szerint januárra teszik át a miniszterelnök és az EP-képviselők találkozójának időpontját. Így a demokrata fórum brüsszeli delegáltja is részt vehet a megbeszélésen, és a Fidesz képviselőinek is van még idejük felülvizsgálni azonnali elutasító reakciójukat, amellyel a kormányfő kezdeményezésére válaszoltak.

November végén jelentette be a kormányfő, hogy találkozni szeretne a pártok EP-képviselőivel, és három vitapontot is javasolt. Elsőnek a kormány és az EP-képviselők közötti együttműködés kereteinek kidolgozását, másodikként azt, hogy a brüsszeli munkaprogramhoz igazítaná e közös munkát. Végül a kormányfő kooperációt ajánl az EU bővítéspolitikájával kapcsolatos hivatalos álláspont kialakításában. Az MSZP és az SZDSZ képviselői jelezték, hogy szívesen részt vesznek az eszmecserén, az MDF-es Olajos Péternek az időpont nem volt ugyan megfelelő, de közölte: egy másik dátum esetén ott lesz a megbeszélésen. Egyedül a Fidesz képviselői zárkóztak el. Szájer József kijelentette, hogy Gyurcsány Ferenc nem alkalmas Magyarország képviseletére.

Válaszként az MSZP elnöke és frakcióvezetője, Hiller István és Lendvai Ildikó közös közleményt adott ki, amelyben úgy fogalmaztak, hogy "a jobboldal politikusai egyre nehezebb választásra kényszerülnek: vagy asszisztálnak pártelnökük nemzetmegosztó politikájához, vagy követik azok példáját, akik kritikájukat fenntartva a nemzet sorskérdéseiben képesek az elemi együttműködésre". Sőt, a szocialisták egy brüsszeli Magyar Klub létrehozását is javasolták, ahol a magyar EP-képviselők folyamatosan megvitathatnák feladataikat.

Információnk szerint Gyurcsány Ferenc mindenképpen megtartja a konzultációt, akkor is, ha a Fidesz változatlanul a távolmaradásával tüntet.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.