Eltompult a szende nyaktiló
Az Újvidéken 1958-ban született Radoslav Milenkovic rendezett Kaposváron, Egerben, a budapesti Nemzeti Színházban, most Miskolcra érkezett. Bodolay Géza 1957-ban született, dolgozott Szegeden, Németországban meg a budapesti Nemzeti Színházban, bár az még egy egészen más épület és társulat volt, mint ahol Milenkovic megfordult, s most már jó ideje igazgatja a kecskeméti Katona József Színházat. Életkorukon kívül egyetlen közös vonásuk talán, hogy mindketten zabolátlan színházi szellemek. Előadásaik többször bosszantanak, mint ahányszor meggyőznek vagy éppen tetszenek, de szinte mindig meglepnek. Az elmúlt héten mindketten azzal leptek meg, hogy elég kevés meglepetést szereztek. Milenkovic Csehov Cseresznyéskertjét rendezte Miskolcon, Bodolay Büchnertől a Danton halálát Kecskeméten.
Pedig mindkét előadás jól kezdődik. Miskolcon a függöny mögül izgalmasan fülsértő vonathang ígér eredeti humorú Csehov-értelmezést, Kecskeméten az "elbűvölő és bájos, szende nyaktilót" emlegető dalocska üt meg élesen játékos-groteszk hangot. Aztán mindkét helyen csalódtam. Milenkovic a Cseresznyéskertben sehogyan sem találta meg a szerző sokat emlegetett, ám előadásokban csak ritkán fölbukkanó humorát, a társulatban pedig mintha csak a dús idomokban és a szétfolyó hájakban lelte volna mulatságát. Sokat ordítanak, vadul hadonásznak, mintha csak azért tennék, hogy rengjen, ami renghet. Ebben a Dunyasát alakító Varga Andrea jár az élen, de nem marad el tőle nagyon Kerekes Valéria sem mint Sarlotta Ivanovna. A külső torzképek nem válnak belsővé. Ranyevszkaja szerepében Müller Júlia primadonnaként érkezik, aztán úgy is marad. Áron László Gajev-szónoklatait kényszeresen kíséri fölös gesztikulálással. Fandl Ferenc Lopahinja inkább jól táplált úrigyerek torzképe, semmint paraszti származású újgazdag. Molnár Erik Jása inasa kajla óriás. Kivétel a szikár Halmágyi Sándor, aki kívül-belül valóban lószerű Szimeonov-Piscsik.
Bodolay Géza szelleme szokott vad szökelléseinek nagy részét ezúttal a műsorfüzetre korlátozta. A színen néhány nem túl hatásosan megszólaló citátum - például Adytól a Magyar jakobinus dala - mellett Székely László sötét díszletében, mozgó fekete keretek és lapok által határolt különféle képkivágásokban folyik Georg Büchner politikai, történelmi, filozófiai és lélektani kérdésekben egyaránt tobzódó darabja a nagy francia forradalomról. Kőszegi Ákos torz testtartással, hatalmas fejét mélán félrebillentve adja a címszereplő alapjában hedonista, de végül inkább kedveszegett, kiábrándult forradalmárát, Király Attila cinikus-ironikus mosollyal, a történelmet apró gesztusokkal vezénylő kézmozdulatokkal kíséri Robespierre-nek, az erény bürokratájának működését. A szereplők tömegéből Rubold Ödön aktatáskájával szerencsétlenkedő törvényszéki elnöke, Makranczi Zalán kamaszos Desmoulins Camille-ja, Gidró Katalin csöndes bájjal megőrülő Lucille-je, Ádám Tamás bölcsnek látszó Tom Paine-je, Sirkó László, a köznépi otrombaságot megtestesítő Simonja tűnik ki leginkább. No meg Sorbán Csaba Saint-Justként. Amikor ugyanis a vérontás természetfilozófiai alapvetését adó vádbeszédére kerül sor, mintha a rendező is megelégelné az előadás unalmát, s a tudós előadást fontoskodó lassúsággal mondatja el, miközben a háttérben Makranczi Zalán bohóckodva gúnyolódik, majd hordágyon csontvázat hoznak be, s azzal játszadoznak. Aztán Robespierre intésére a beszéd fölgyorsul, a hordággyal is sietve kikocognak, igaz, a csontváz ott marad a színpad közepén. A jelenet nagyjából mindent elmond a történelem, a politika működéséről, ami ma érdekes.
A nézőtéri világítás az előadás nagy részében ég. Bizonyára innen kellene tudnunk, netán éreznünk, hogy a nagy nyilvánosság előtt folyó borzalmak velünk is történnek. Csak hát ezt már rég tudjuk, s ebbe a tudásba már rég bele is fáradtunk. Akárcsak Danton. Amikor az előadás végén a királyt éltető bolond Lucille-t letartóztatják, a rendező ugyan megpróbál még egyszer fölrázni, a "Köztársaság nevében"-t többször harsányan, félelmetesen ismétlik. Meg kellene borzonganunk. De nem megy. Színpad és nézőtér a közös fásultságban egyesül.
