Jubiláló hódtelepítők
Amíg az utolsó hódot is el nem pusztították, azaz 1854-ig, gyakorta találkozhattak a korabeli természetjárók az ártéri erdőkben Európa legnagyobb rágcsálójának rágásnyomaival. Túlzott mértékű vadászata és élőhelyének megváltoztatása miatt több mint egy évszázadra eltűnt hazánk élővilágából ez a lény. Vadászták prémjéért, pézsmájáért, húsáért, amely böjt idején is fogyasztható volt, mivel tévesen halnak minősítették.
A visszatelepítési program 1996-os indulása óta a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban, a Felső-Tisza és a Közép-Tisza vidékén, Gemencen és most az Alsó-Tiszán talált otthonra immár több mint 200, Németországból származó hód. A telepítés helyszíneit az illetékes nemzeti park szakembereivel határozza meg a WWF. Megvizsgálják, hogy az állatok hol találnak majd elegendő táplálékot, illetve megfelelően magas partfalat kotorék készítéséhez. Fontos szempont a vízmélység és a vízszintingadozás is, hiszen a hódvár bejáratának mindig a víz alatt kell maradnia.
Kiengedés előtt az állatokba egy apró csipet ültetnek, így a későbbiekben ha elhullott állatot találnak, vagy befognak egyet, azonosítható lesz, hogy a WWF telepítéséből származik-e, illetve pontosan hol és mikor engedték szabadon. Idén először a visszatelepítendő hódok szőréből mintát vettek, amelyet az MTA Állatorvos-tudományi Kutatóintézete DNS-vizsgálat alá vetett. Így eggyel több módszer állt a természetvédők rendelkezésére ahhoz, hogy megbizonyosodjanak róla, hazánkba valóban őshonos eurázsiai hódok érkeztek.
A WWF Magyarország a visszatelepített hódok mozgását folyamatosan nyomon követi. Jelenleg körülbelül 500 hód él hazánkban, de ez a létszám nemcsak a hazai telepítéseknek köszönhető, hanem annak is, hogy a környező országokba párhuzamosan telepített állatok egy része átvándorolt hozzánk. A hazai hódszaporulat új területeket is elfoglal. Tiszaalpár környékén idén először figyeltek meg rágásnyomokat. Feltételezhetően a korábbi években mintegy 30 km-rel északabbra telepített példányok vagy utódaik vándoroltak erre a területre.
