Ódry kínpad
Ott van mindjárt az ükapa, az énekes Ódry Lehel, akinek Erkel Ferenc a Brankovics György című operát komponálta. Vele keljen versenyre? Vagy a leghíresebbel, Ódry Árpáddal, a színigazgató dédapával, akinek nevét még a legfinnyásabb szakemberek is tisztelettel ejtik ki? Ódry Árpád lányát ráadásul egy hatalmas színész, Kőmíves Sándor vette el: a nagyapa. Az ő fia is színész volt, Kőmíves Péter édesanyja pedig mi más lehetett volna, mint operaénekesnő. Hát lehet így élni?
Lehet, csak nehezen.
Kőmíves Péter tehát nagy ősök árnyékában cseperedett fel, aztán kamaszként gondolt egy merészet. Elhatározta, hogy színész lesz. Szülei becsületére legyen mondva, az akkor divatos három "t" közül leginkább csak tűrték a fiú próbálkozásait. Kőmíves Péter összesen négyszer jelentkezett a színművészetire, majd beiratkozott egy színi tanodába. Akkoriban sokat statisztált: ő volt a Szeget szeggel első nemese, a Caligulában a néma költő, egyszer pedig egy palástot kellett szó nélkül átadnia valamelyik szereplőnek. Nagy színész nem lett, sőt kicsi sem, viszont elmondhatta, hogy a Madáchban ugyanazon a színpadon állt, ahol a nagyapja és az apja.
Tényleg úgy élt ekkoriban, mint az ég madarai. A színházban statisztált, a filmgyárban a stábnak hordta a szódát, lótott-futott mindenütt, egyik beosztásának hivatalos elnevezésénél pedig azóta sem hallott viccesebbet: ő volt a kisegítő segédkellékes. Később felvitte az isten a dolgát. Egy időben a veszprémi színház sajtófőnökévé nevezték ki, majd a Budapest Rádióban kapott műsort. Egyszer még a tévézésbe is belekóstolt. A nyolcvanas évek végén indult Rockstúdió című műsor heavy metallal foglalkozó adásait például sokáig vezette, sőt tett egy rövid kirándulást a sport felé is, amikor riportot készített a lóversenyről.
Ez egyébként régi szerelme volt. Még tízéves sem lehetett, amikor édesapja egyik vasárnap a következő kérdést tette fel neki: kisfiam, akarsz egy olyan állatkertbe jönni, ahol csak lovak vannak? Kőmíves Péter persze akart. Amatőr hajtóként később maga is indult néhány versenyen, egy időben Komornyikot, az egykori derbi-győztest járatta reggelente, az ügető eredményeit pedig 1978 óta vágta ki és gyűjtötte össze.
Három éve aztán írni kezdett Kőmíves Péter. Első novellája egy cirkuszi bűvészről szólt, aki a mutatványához kiszólított emberekbe halottak lelkét költözteti. A misztikumhoz való vonzódás egyébként régi családi vonás az Ódryaknál. Lehel, az ükapa még csak a szabadkőműves páholynak volt a tagja, fia, Zuárd viszont már a Magyar Mágusok Szövetségét vezette és titkára volt a Magyar Misztikusok Szövetségének. Valami Péterre is ragadhatott: szülei elmondása szerint már néhány hónapos korában úgy meredt egy üres sarokba, mintha látna ott valamit, felnőttként pedig számtalan szeánszon vett részt. Egyszer egy tükör repedt ketté a megidézettel való kapcsolatteremtés után, de zörögtek a székek, nyikorogtak a bútorok, a gyertyák lángja pedig kihunyt mindenütt, ahol csak akkoriban megfordult.
Első könyvét Peter Odry Mason néven jelentette meg. Volt abban minden: titokzatos vándor, elpusztult világ, szellemjárás és ragály. Tizenhárom történetet gyűjtött így egybe, melyeket most, legújabb könyvében újabb héttel fejelt meg. Ezúttal is írt pusztuló világról, rémségekről, félelemről, egy novella erejéig pedig még az általa gótikusnak nevezett irodalom felé is elkalandozott.
Néha magát is amolyan gótikus alaknak képzeli. Feketében jár, fekete nadrágban, sötét pólóban, ritkuló fekete haját hátul összefonja. Nemrég múlt negyven. Azt mondja, a szellemek köztünk vannak. Hisz abban, hogy létezik egy másik világ. Érzi, hogy van valami odaát. Hogy hol? Nehéz erről beszélnie.
Bárcsak tudná, mit látott a sarokban hajdan.
