- Most kikkel sikerült találkoznod, kiket láthatunk esténként - kérdezem Lévai Balázst.

- Büszke vagyok, mert újra erős névsort sikerült összehoznunk: Bret Easton Ellis, Philip Roth, Andrzej Stasiuk (vele kezdünk), Roland Schimmelphennig, Salman Rushdie, Kazuo Ishiguro, Arthur Philips és Nádas Péter lesznek az egyes adások főszereplői.

- Pazar névsor. Bret Easton Ellis szinte minden könyve megjelent nálunk az Európa Kiadó, illetve a kiváló fordító, M. Nagy Miklós jóvoltából. Sokan olvastuk az Amerikai psychót, A vonzás szabályait, a Glamorámát vagy a Nullánál is kevesebbet. Milyen gyorsan sikerült becserkészned Ellist?

- Sok éve próbálkozunk már írókkal, s ezalatt rájöttünk az egyetlen üdvözítő megoldásra: kitartónak kell lenni.

- Kéretik magukat?

- Nem erről van szó. Sok esetben nem azért utasít el valaki, mert nem akar interjút adni, hanem, mondjuk egy könyv közepén jár, ki sem lát éppen belőle.

- Vagy ahogy Mándy Iván szokta volt mondani: "Benne vagyok egy novellában".

- Így van. Ellis is többször nemet mondott, valószínűleg éppen a legutóbbi könyvén, a Holdparkon dolgozott. Most éppen akkor kaptuk el, amikor a könyv már megjelent, és még nem kezdte el a következő opuszát. Vagyis szerencsénk volt az időzítéssel.

- Ellis is kezd "öregedni", egyre rigolyásabb?

- Távolról sem az. Különben "már" negyvenkét éves. Ellis esetében az a félelmetes, hogy huszonegy évesen írta meg első regényét, a Nullánál is kevesebbet. Még zsenge egyetemista volt, mikor a kortársai már rögtön kultikus írót láttak benne. S ez a mítosz azóta is él, az új könyveinek hála. A Nullánál is kevesebb kicsit a Zabhegyező kilencvenes évekbeli párja. Nihil, unalom, céltalanság jellemzi világát, amelyet felerősít minimalista stílusa. Az ember elkezdi olvasni, és először nem is érti, hogy miért olyan "nagy szám". Aztán szép lassan elkezd hatni.

- Milyen benyomást tett rád Ellis? Közlékeny volt, vagy harapófogóval kellett kihúznod belőle szavakat?

- Nagyon barátságos és kooperatív volt, nem volt nehéz dolgom vele. Ráadásul az egész napját ránk szánta.

- Nincs szükséged rá, hogy fényezzelek, de azért az sem mindegy, hogy ki kérdezi őket.

- Nem erről van szó, inkább azt érzem: őszintén meglepődnek az írók, hogy egy számukra kis országban akkora az érdeklődés irántuk, hogy egy tévéstáb kivonul hozzájuk a világ másik végére. És örülnek nekünk.

- Hol lakik Ellis?

- Egy olyan lakásban fogadott bennünket Beverly Hillsben, amely tök üres volt. Pazar társasház, csodálatos Los Angeles-i kilátással. Elmesélte, hogy három hónappal korábban egy átbulizott éjszaka után rángatta el az ingatlanügynöke, hogy nézze meg a lakást. Enyhe alkoholmámorban mondott igent. Másnap csodálkozva konstatálta: "Jé, van egy Los Ange-les-i lakásom". Erre vissza is költözött New Yorkból.

- Azt mondod, hogy üres volt a Beverly Hills-i új lakás.

- Ezt úgy értsd, ahogy mondom: a nappaliban volt egy dohányzóasztalka két székkel, ezeken ültünk az interjú alatt, meg egy plazmatévé. A dolgozószobában íróasztal, szék, laptop. Az alapvető szükségletek kielégítése. Szóval, nem az az ingergazdag környezet. De Ellis tök jól érzi magát így, ahogy mondta, csak a barátai cikizése miatt lesz kénytelen előbb-utóbb bútorokat venni. Délelőtt tizenegykor találkoztunk a lakásán, másfél órányit interjúztunk. Előtte izgalmamban elfelejtettem reggelizni, mire Ellis felajánlotta, hogy elvisz bennünket a Benedict Canyonba, a mamája házához, ahol ő is felnőtt, s útközben beugrunk Dél-Kalifornia legjobb hamburgereséhez. Így is lett. Vicces élmény volt az Amerikai psycho írójával együtt hamburgerezni. Az elegáns családi fészekben pedig folytattuk a filmezést.

- Ebből a miliőből meríthette a Glamoráma alakjait is?

- Igen. A hírességek világát már gyerekkorában megismerte.

- Tisztázzuk, hogy mi is az a Glamoráma? Az egyik Ellis-szakértő meghatározását hívnám segítségül, amely a könyv fülszövegén volt olvasható még 2000-ben. "Glamoráma - azaz hírességek, sztárok, csillogó egyéniségek panorámája." Ezt kínálja új, fergeteges cselekményű könyvében Bret Easton Ellis: kandi kíváncsiságunk kielégítését, hogyan élnek, hogyan szeretnek, ölelnek, ölnek, üzletelnek a sztárok, egy új világ új, veszélyes elitje (...) Victor Ward is ebbe a világba igyekszik, úgy-ahogy benne is van már, elvégre ő az új Tuti Fiú... Victor Ward látszólag tökéletesen beleillik a csillogás világába: energikus, sikerre éhes fiatalember, a hasizmaival semmi gond (...) S még az agya is eszményien üres ahhoz, hogy a világ minden divathóbortját azonnal befogadja. Ellis könynyed, csipkelődő szatírának induló regényéből végül kafkai hangulatú vízió bomlik ki, amelyben úgy kavarognak korunk "hősei", a film- és popsztárok, topmodellek, rendezők, producerek, sportolók, divattervezők, mint konfettik egy végtelen buliban... Vagy mint egy felrobbantott repülőgép utasai.

- A kicsit hosszúra nyúlt idézet után egy rövid kérdés: az Ellis-figurák mennyire ismernek magukra a könyvekből, s egyáltalán, azok olvassák-e, akikről szólnak? Megsértődnek?

- Nem hinném. Ellis Amerikában is trendi író, sikk a könyveit olvasni. Az egyetemeken ma már Ellis-szemináriumokat tartanak.

Bret Easton Ellis és Lévai Balázs forgatás után