- Tizenkét év után, három esztendeje jöttem el a Nap-keltétől. Eddig soha nem beszéltem erről, de távozásomnak több oka is volt. Az egyik, hogy akkor már másként gondolkodtam az újságírásról, úgy láttam, hogy szakmailag változnom kell, meg kell újulnom. A másik, hogy nem értettem egyet a műsor szerkesztésével, miközben nem volt beleszólásom abba, hogy kikkel beszélgetek a műsorban. A műsorvezetők a Nap-keltében sohasem szerkesztenek. Azt csinálják, azzal beszélgetnek, amit, akit előírnak nekik. A tematika sem volt már nekem való. Úgy éreztem, hogy a műsor nem mutatja meg a világ színességét, sokféleségét. A politikai elit nem adja vissza mindazt, ami a magyar közéletben zajlik. Abba ugyanis nagyon sok minden beletartozik, ami nem szűken vett (párt)politika. Mi, civilek, mindannyian szeretnénk egy kicsit jobban részt venni a világ alakításában. Úgy gondoltam, hogy keresek valami mást. Egyébként teljes barátságban váltunk el.

- Annak idején a rádióban kulturális újságíróként dolgoztál, a Láttuk-hallottukban.

- Igen, de a 168 Órába is hosszú időn át készítettem riportokat. A rádió közéleti rovatában nagyon sokféle témával foglalkoztam. Lengyel Nagy Annával mi szerveztük meg az első rákellenes napot a rádióban. Szóval sok mindent csináltam a kultúrán kívül is.

- De azért véglegesen soha nem szakítottál vele.

- Persze, hogy nem. Nem sokkal azután, hogy eljöttem a Nap-keltéből, megkeresett a Magyar Televízió, hogy addig is, amíg kiírják a pályázatot, nem készítenék-e egy heti kulturális ajánlóműsort. Nyári műsornak indult a Heti Menü - aztán tíz hónap lett belőle. Együtt készítettük Seres Tamással és Antók Csabával, nagyon tanulságos volt. Sok helyre jártunk forgatni, végre nem csak a stúdióban ültem és beszélgettem. Igaz, eleinte nagyon durva kritikákat is kapott a műsor.

- Kaptatok hideget-meleget.

- Igen, de érdekes, hogy a sokat szidott Heti Menü sok-sok eleme azóta is vissza-visszaköszön a tévé különböző kulturális műsoraiban. Aztán csak megszületett a pályázat, s ez a műsor véget ért.

- Akkor kezdtél a vállalkozásodba?

- Nem, az már korábban történt. Egy banki-közgazdász marketinges szakemberrel négy évvel ezelőtt létrehoztunk egy céget, amely üzletfejlesztéssel, marketinggel és kommunikációval foglalkozik. Az Alice Csoport cégeket, ügyeket, embereket segít abban, hogy a világ előtt megjelenjenek. Dolgoztunk a "Pécs,
Európa kulturális fővárosa" és a "Nagy könyv" kampányban, de mi végezzük a Médiawave és a Nemzeti Kulturális Alap kommunikációs munkáit is. Nagyon érdekes feladat részt venni az ország legnagyobb környezetvédelmi munkájában, a Metallochemia által elszennyezett terület megtisztításában. Mi egyébként főleg nonprofit ügyekkel kapcsolatos feladatokat végzünk.

- Még mindig nem értem. Itt egy nő, aki annak idején játszott a Szkénében, majd az ellenzékiként elkönyvelt Orfeo együttesben, előadóesteket tartott, Radnóti és Juhász Ferenc-verseket mondott, saját estje volt Esterházy Péter műveiből. Közben a bölcsészkaron orosz-francia szakon végzett, majd másoddiplomát szerzett színházelméletből és dramaturgiából a Színművészeti Főiskolán, sok-sok évig újságíró - majd szakít ezzel az egésszel, s belevág egy ilyen rizikós vállalkozásba.

- Úgy gondolom, hogy a magyar újságíró-társadalom állapota és helyzete nagyon megváltozott a rendszerváltás óta. A nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején a rádióban, a tévében és bizonyos lapokban dolgozó újságírók nagyon komoly részt vállaltak a rendszerváltásban, a közéletben. Mára az újságíró-társadalom kiszolgáltatott lett. Én a világon mindennél jobban utálom a kiszolgáltatottságot. Úgy éreztem, lehetetlen, hogy valaki hétfőről keddre azt mondja: magára nincs már szükség, elmehet - miközben az ember mögött több évtizedes komoly szakmai tapasztalat, gyakorlat és elfogadottság áll. Tudom, hogy ma is ott ülhetnék a Napkeltében, de én változtatni akartam.

- És a versek, az irodalom, a színház?

- Ez valahogy kikopott alólam. Mindig volt valami mondandóm, ezért is adtam elő például verseket. Akkor is úgy éreztem, hogy közölnöm kell valamit a világgal, a világról.

- Csak közbevetőleg: kitől tanultál meg ilyen szépen beszélni magyarul?

- Amatőr színészként sokat segített Montágh Imre, és később nyolc évig voltam a Magyar Rádió bemondója. De folytatva az előbbieket: az emberekkel való kapcsolat, a közlésvágy az életem egyik motorja. Így volt ez a színházzal is, hiszen a közlésvágy vitt az amatőrszínházakba is. Naivan azt hittük, hogy lehet változtatni a világon. Egy fenét... Az első riportot is azért csináltam, mert remegő kezemben a mikrofonnal változtatni akartam egy bajba jutott ember sorsán.

- Legutóbb a "Friderikusz most"-ban láttalak. De hallhatunk a Klub Rádió "Reggeli Gyors"-ában, időnként beugrasz Bolgár György "Megbeszéljük" műsorába és Orosz József "Kontrájába" is. Hogy bírtad idáig? Hogy ment a sorod képernyő és mikrofon nélkül?

- Furcsa volt az átállás, de meg
kell tanulni a csendet is.