Ezen a Rómeó és Júlia fiatalabb szereplői mind végigrohannak néhányszor, de egyszer még a dajkát alakító Takács Katalin is - bár ő nem száguld, de nem is kocog, inkább iparkodik, futtában csöppnyit riszálva hátulnézetből jellemzi az egyszerre hiú és bölcs asszonyt, mozgásában szellemesség, sorsábrázolás van, egy fontos és fontoskodó házvezetőnő teljes személyisége. A többieknek vagy nem adatik meg, vagy nem tudják megtalálni a rendezői ötletek áradatában a maguknak való lehetőséget. Alföldi Róbert pedig ezúttal (is) egy-egy poénért nemcsak a jelenet, de az egész előadás egységét, igazságát, mélységét képes feláldozni. Csak egyetlen példa: Pálfi Kata mint Júlia az említett középső páholy peremén guggolva egyensúlyoz bravúrosan, valószínűleg a híres erkélyjelenet zajlik (csak hát ilyen akrobatikus gyakorlat közben lehetetlen a szövegre figyelni). Huszár Zsolt Rómeója a rámpa végéről mondja a magáét. Oly eredményesen, hogy a lány végül lemászik hozzá (Pálfi Kata falmászásból is tízest érdemel). Persze amikor a dajka sokadik szólítására vissza kellene térnie, fölpillant, s látván, hogy a visszamászás azért nem menne, egyszerűen kiszalad a nézőtérről. Vicces színházi pillanat, csak éppen a darabhoz semmi köze.

Hasonló magukban álló ötletektől hemzseg az előadás. Az első jelenet az előtérben zajlik, az összezsúfolódott nézők között vívja első összecsapását a Capulet- és Montague-ifjúság, s ott hirdeti meg a herceg (Király Attila) az ultimátumot. Az egésznek egyetlen célja, hogy végül játékos gorombasággal bezavarja a publikumot a nézőtérre. Mercutio (Almási Sándor) kerekes falovon közlekedik, Capuletné (Nagy Mari) egy régimódi fürdőkád hatalmas habja mögött bujkálva jeleníti meg a polgári luxust. Tordai Teri (Montague-né) azzal hívja föl magára a figyelmet, hogy eljátssza, mintha nem tudna átbújni az előadás kezdetén talán éppen csak ezért alig fölhúzott vasfüggöny alatt. Varró Dániel köztudott nyelvi ötletességével fordította részint újmagyarra a darabot, szövegének játékossága ugyancsak a rendezés mókázó oldalát erősíti.

Zefirelli filmje óta közhely Shakespeare darabját a mindent elsöprő kamaszszenvedély tragédiájának fölfogni. Ehhez képest bátor tett a címszerepeket érettebb művészekre osztva jelezni: bármely életkorban kitörhet a leküzdhetetlen, pusztító érzés. Ám ennek nincs sok nyoma az Új Színház előadásában. Azt a "mai fiatalok" közhelyei borítják el. Pálfi Kata utálatosan akaratos kislányt játszik, Huszár Zsolt pedig ólomszürke arccal érzi magát rosszul a rákényszerített bőrszerkóban. Bartha Andrea ruhái közhelyes eredetieskedéssel biztatnak: el ne felejtsük, hogy mai történetet látunk. Menczel Róbert díszlete elvont: kezdetben sárga és kék sávok, később pirosak szabdalják a fekete hátteret, végül vörös neonkereszt virít a kripta végében.

A véres tragédiát, melyet ezúttal nem old a megbékélő összeborulás, a díszlet játssza el.

Shakespeare: Rómeó és Júlia. Új Színház. Rendezte: Alföldi Róbert.

A címszereplõk: Huszár Zsolt és Pálfi Kata