Tészta, Amerika
Varga Gyula Balázs mindig autókat akart tervezni, nagy, erős autókat fémből, ezért amikor elkészítette első hídját száraztésztából, kissé meglepődött az élet kiszámíthatatlanságán. Pedig szinte szó szerint egy híd árnyékában nőtt fel. Biatorbágyon született, melynek elhíresült viaduktját Matuska Szilveszter robbantotta fel 1931-ben. Varga azonban ellenállt a hely szellemének: nem akart sem mozdonyvezető, sem terrorista lenni, az emberiség sorsának előmozdítását inkább sebességváltókkal és karburátorokkal képzelte el. Budapestre ment ezért tanulni, a Bánki Donát Műszaki Főiskolára, ahol egyből belecsöppent a kari tésztahídépítő bajnokságba.
Az egész olyan volt, mintha pszichopata szakácsok találták volna ki: egy méter hosszú, tíz centiméter széles építményt kellett készíteni, a győztes pedig az lett, akinek a hídja a legnagyobb terhelést bírta el. Ragasztót csak a csomópontoknál lehetett használni, a tésztahidak közepére pedig egy fadarab került, amire aztán a bírák egyre nagyobb súlyokat akasztottak. Varga egyik barátjával, a pécsi Miovácz Balázzsal indult, ám élete első versenyén csupán tapasztalatokkal lett gazdagabb. A kudarc mégsem szegte kedvét. A következő év a módszeres felkészülés jegyében telt. A barátok egyik hidat készítették a másik után, különféle tésztafajtákkal kísérleteztek, míg végre rájöttek, mi a legjobb alapanyag az építéshez: a Gyermelyi négytojásos. Igazi sikersorozat vette ezután kezdetét. Varga és Miovácz előbb a kari bajnokságot nyerte meg, majd az Ybl Miklós főiskolán rendezett versenyt, végül a Kárpát-medence kupán is diadalmaskodtak, melyen a hangzatos elnevezés ellenére csupán Kecskemét, Nyíregyháza, Győr és Szeged legjobb spagetti-mérnökeivel csaptak össze. Vargáék nevét lassan megtanulta a honi tésztahíd-építők kicsiny, de lelkes társasága, ők pedig a magyar színek képviseletében 2005-ben kijutottak a kanadai Okanagan egyetemen rendezett világbajnokságra.
Az Okanagan egyetem neve körülbelül azt jelenti egy száraztésztásnak, amit egy labdarúgónak a Maracana stadion. Az intézmény a nyolcvanas évek óta rendez hídépítő bajnokságot, melyre a dánoktól a csehekig, a németektől az arabokig a világ minden tájáról érkeznek jelentkezők. Tulajdonképpen egyetlen feltételt kell mindenkinek betartania: csak kereskedelmi forgalomban kapható száraztésztával lehet versenyezni.
A magyarok szereplése kalandosan indult. Már a repülőtéren elkülönítették őket a kanadai vámosok, mert gyanúsnak találták az apró darabokra szétszedett, kézipoggyászként magukkal cipelt versenydarabot. A helyzetet csak súlyosbította Varga magyarázata, miszerint a táskákban hídépítő bajnokságra készült száraztészta-elemek vannak. A főiskolásokat egy órán keresztül faggatták, majd szabadon engedték. A sors azonban kárpótolta őket a kellemetlenségért. Életük első versenyét harmadik társukkal, Köves Andrással rögtön megnyerték, méghozzá 257,33 kilogrammos világcsúccsal. Varga és Miovácz ráadásul a nehézsúlyban, azaz az egy kilogrammos hidak versenyében egy harmadik, pillesúlyban pedig egy második helyezést is elért.
A siker új fejezetet nyitott a főiskolások életében. Eddig amolyan ösztönös tésztások voltak, ám most már tudományos alapossággal foglalkoztak a spagettihidakkal. Ez már igazi mérnöki feladat volt húzás-, nyomás- és kihajlásvizsgálatokkal, a rugalmassági modulus kiszámolásával, melyhez Vargáék még egy speciális tervezőprogramot is készítettek. Miután lefuttatták ezt számítógépen, különös dologra jöttek rá: ami szép, az erős is. A két főiskolás ezután ismét végigverte a hazai száraztésztás élmezőnyt, és nemsokára már egy Kanada felé tartó repülőgépen találta magát. Ezúttal óvatosabbak voltak. A tésztahíd elemeit szivacslapokba burkolva közönséges poggyászként adták fel, és csupán a motelba érve csomagolták ki: ezerkétszáz darab hat centiméteres tésztadarab hevert ekkor a padlón. A személyzet a csodájukra járt, ők viszont a kanadaiakon nem győztek álmélkodni. Odakint alig volt tíz fok, az emberek mégis pólóban sétáltak az utcán, és lehajtott tetejű kabriókat vezettek. Hát őrültek ezek?, gondolták a magyarok. Vagy az az őrült, aki hidat épít spagettiből?
Az Okanagan egyetem tudósítója később azt írta a versenyről, hogy szinte vibrált a levegő a feszültségtől. Ehhez képest viszonylag könnyen győztek a magyar főiskolások, akiknek hídja tíz másodpercen keresztül bírta a majdnem 227 kilogrammos terhelést. Hazatérve aztán a világbajnokok két dolgot határoztak el: az egyik, hogy most egy ideig nem esznek tésztát, melynek már a látványa is kikészítette őket, a másik, hogy visszavonulnak. Át akarták adni a helyüket a fiataloknak, akik - tésztahidakról lévén szó, talán nem túlzás azt mondani - még éhesek a sikerre.
Varga Gyula Balázs mindenesetre egy körömpörkölttel ünnepelte második aranyérmét. Otthon volt, jól érezte magát, talán még a biatorbágyi viadukt is szebbnek tűnt neki, mint máskor. Az asztalnál hátradőlt és azon töprengett, vajon hány csomag tészta kellene a megépítéséhez.
Szinte rögtön tudta a választ.
Sok.
