Ősliberálisok az SZDSZ mellett

Az SZDSZ minden erejét mozgósítja, hogy a párt bejusson a 2006-ban alakuló új parlamentbe.

Erőfeszítéseiket most régi barátok igyekeznek segíteni. Kis János lapunknak kifejtette, hogy egy az Országgyűléstől búcsúzú SZDSZ nagy valószínűséggel nem tudna megújulni, márpedig szükség lesz rá a parlamentben. A párt első elnöke szerint Gyurcsány Ferenc bukásához vezetne, ha a 8-9 százalékosra taksált biztos liberális tábor átszavazna az MSZP-re. Ilyenformán Orbán Viktor alakítana kormányt.

Egy másik alapító, Hack Péter a Hetek című lapban írt elemzést. Ebben az egyébként az SZDSZ megújulását szorgalmazó Hack felsorolja Mikola István, Semjén Zsolt és Bayer Zsolt liberálisokat és a toleranciát sértő megjegyzéseit, majd arra a következtetésre jut, hogy listán az SZDSZ-re, egyéniben az MSZP jelöltjére kell szavazni. Becslések szerint e módszer több tízezres plusztámogatást jelenthet a liberálisoknak.

Tamás Gáspár Miklós úgy reagált, hogy "én már nem vagyok liberális, a távolságom tehát nagyobb az SZDSZ-től, mint Kisé és Hacké. Radikális baloldaliként megtettem, hogy az EP-szavazáson érvénytelen cédulát adtam be. Gondolkodtam ezen most is, de a polgári demokráciának vannak minimumai. Ilyen a világi állam és a világnézeti pluralizmus. Ezt most meg kell védeni" - jelentette ki a filozófus, aki hozzátette: "emiatt - hosszabb szünet után - ismét az SZDSZ-re fogok szavazni. Ennek taktikai oka, hogy a Fidesz megbukjon, praktikus pedig az, hogy az SZDSZ még mindig felmutatja a felvilágosultság minimumát".

Horn Gábor, SZDSZ kampányfőnöke egykori párttársai megnyilatkozásairól azt mondta: a régi ellentétek félretehetőek a közös cél, a liberálisok parlamenti léte és a koalíciós kormányzás érdekében.

Gyurcsány: A koalíció édes-savanyú szósz
Gyurcsány: A koalíció édes-savanyú szósz
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.