A gyerekvállalás növekvő terheit leginkább a konzervatív vallásos szülők vállalják. Ha az állam nem tesz semmit a gyerekvállalási kedv megerősítéséért, akkor „valószínűleg a konzervatívok öröklik meg a Földet. A következő generáció tagjainak zöme a társadalom konzervatív rétegéhez tartozó családban fog felnőni” – idéztük egy korábbi szemlénkben Phillip Longman A patriarchátus visszatérése című tanulmányát.

A demográfus szerző számokra alapozta a merész állítást. „Szoros összefüggés figyelhető meg a vallásos meggyőződés és a gyerekvállalás között. Az Egyesült Államokban például a rendszeresen templomba járók 47 százaléka a három vagy annál többgyerekes családot tartja ideálisnak. A templomba nem járók között ezek aránya csak 27 százalék.” Utah államban születik a legtöbb gyerek. Amerikában itt a legmagasabb – 69 százalék – a hívők aránya. Ezzel szemben Vermont – az egyetlen olyan szövetségi állam, amelyik szocialista képviselőt küldött a Kongresszusba, és az első, amelyik támogatta a melegek házasságát – sokkal kevesebb gyermekvállaló párral büszkélkedhet.

Longman még a 2004-es amerikai elnökválasztás hátterében is demográfiai összefüggéseket vélt felfedezni. „A George Bushra szavazó államokban tizenkét százalékkal több gyerek született, mint azokban az államokban, amelyekben John Kerry győzött.”

Egy liberális politikai kommentátor, Froma Harrop megkérdőjelezi a demográfus állításait, sőt elemzési módszerét is hibásnak tartja.

Önmagában az egyes államok születési számainak és az elnökválasztási eredményeknek az összehasonlításából nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. Vannak ugyanis több tíz milliós, és néhány százezres lélekszámú szövetségi államok. Ráadásul az esetek többségében csak néhány százalék volt a különbség a születési számok között. Előfordul az is, hogy egy korábban a demokraták vagy a republikánusok bevehetetlen várának számító államban megfordul a közhangulat, és egyszer csak a mindig vesztes párt jelöltje győz.

Harrop más hibát is talál Longman következtetéseiben. „Colorado államban a spanyol kisebbség sokkal magasabb születési számokat mutat fel, mint a fehérek. De a spanyolok hetven százaléka Kerryre szavazott. Persze – teszi hozzá gúnyosan – a konzervatív optimizmus képviselőit nem érdeklik a kisebbségek.”

Még ha igaz is, hogy a konzervatív családokban több gyerek születik, érdemes azt is számításba venni, hogy a fehérek általában jóval kevesebb gyereket vállalnak, mint a színes bőrűek. Márpedig utóbbiak nagyobb részben a Demokrata Pártot támogatják. Lyndon Johnson óta nem volt olyan demokrata párti elnök, aki megszerezte volna a fehérek szavazatainak többségét. Clinton elnökre 1996-ban csak a fehérek 43 százaléka szavazott, mégis nyert, mert a feketék 84 százaléka támogatta.

A liberális publicista legfőbb kifogása azonban nem a demográfiai elemzés Longman által alkalmazott módszerét veszi célba. A konzervatívok diadalát jósoló elméletet elsősorban azért tartja ostobaságnak, mert a politikai beállítottság nem öröklődik. „Tessék csak megkérdezni a hatvanas évek radikális fiataljainak konzervatív szüleit!”