Plakátmánia
Magához kell vonzania a szememet, az agyamat." Ez a helyenként karcosnak tetsző, ám felettébb pontos Parti Nagy Lajos-idézet fogadja a látogatót Pócs Péter grafikusművész honlapján, és nem véletlenül. Parti Nagy nemcsak Pócs Péter művészetének lényegét sűrítette a fenti mondatokba, de egyúttal azt is megfogalmazta, milyen a jó plakát.
Nem olyan, mint amilyennek azok gondolják, akik nap, mint nap a nagyvárosok harsány kereskedelmi óriásposzterei között szédelegnek. Akik azt hiszik, a jó plakát maga a technikai csillogás, a rikács, a tukmálás. Akiket elvarázsol a számítógépek segítségével előállított tökéletesség és az elénk vetített mézes mesevilág.
Azt Pócs sem tagadja, hogy a klasszikus értelemben vett plakátművészet a XX. század végére átértékelődött. Köszönhetően a televíziónak, rádiónak, internetnek, a mindenhonnan hömpölygő információáradatnak, a plakát jelentősége csökkent, ahogy Pócs említi: visszavonhatatlanul kivált a fogyasztást ösztönző poszterrengetegből. Bár itt-ott még a köztereken is felfedezhetjük, ne tagadjuk, nagyobb részt illegalitásba, azaz kiállítótermekbe vonult, ma innen küldi üzeneteit, kulturális, szociális és társadalmi kérdésekre adott válaszait.
Hogy a helyzet ne romoljon tovább, tavaly tizenhárom - minimum Munkácsy-díjas - művész megalakította a Magyar Plakát Társaságot. A művészek akkor több helyen elmondták: szeretnék, ha a jeles eseményeket, évfordulókat, ünnepeket, kulturális eseményeket ismét plakátok hirdetnék (március 23-án a Lengyel Intézetben nyílik Bartók-kiállításuk, ősszel az '56-os forradalomra emlékező tárlatuk). Szeretnék megalapítani a Magyar Plakátmúzeumot (Nagykanizsán már javában épül, és a tervek szerint szeptemberben megnyílik), szeretnék a kallódó gyűjteményeket összeszedni, emellett kiadványokat, internetes adatbázisokat kívánnak létrehozni. Szeretnék, ha az "utca ruhája" ismét igényes öltözék lenne, művészi, gondolkodtató, ha kell, provokatív, akár pofátlan, de mindenekfelett becsületes és igényes.
Pócs szerint a jó grafikus pontosan tudja, hogy amikor Petőfi azt írja: A kisszobába toppanék, repült felém anyám, az véletlenül sem a repülésről szól, hanem a boldogságról. És voltak, vannak itt jó grafikusok bőven; citálhatnánk műveket a régmúltból, a Palma cipősarkat reklámozó alkotástól a közismert Unicum-plakátokig, említhetnénk Berény Róbert munkáit és a nyolcvanas évekből Orosz István, Pinczehelyi Sándor, Ducky Krzysztof vagy Pócs Péter erős politikai töltetű, a rendszerváltás környéki gondolatainkkal sűrűn átitatott plakátjait.
S hogy ne csak az elméletről beszéljünk, Pócs Péter a Budapest Galériában ma Plakátmánia címmel nyíló kiállításán láthatjuk, mit gondol a plakátművészetről, aki még ebben a kíméletlen reklámtülekedésben is megpróbál megőrizni valamit abból, ami egykor a legtágasabb kiállítótermekben, azaz az utcákon mindennap látható volt. Az elmúlt huszonöt évben készített több mint száz munkája segítségével szeretné elmesélni, hogy a világ azért egy kicsit több, mint egy álmokat füllentő nyájas politikus képe vagy egy emelet nagyságú mobiltelefon, amellyel állítólag sokkal jobb a világ.
