A bakker okker
Amikor például Petrányi Zsolt, az intézmény igazgatója péntek este rap-pelve skandálja, hogy "a mai magyar művészet megteremtéséért tűzbe mennénk", egy hosszú másodpercig zavartan nézünk magunk elé..
Petrányi ezzel együtt jó arc. A büfé mellett váltunk vele néhány szót, és ő arról beszél, hogy ostobaság a művészetet mindig valami magas értelmiségi pozícióból szemlélni. Ezért is jött létre a Budapest Slam, melyre MC-ket - ezt a rövidítést használják művésznevük előtt a rapvilág alkotói - és költőket hívtak meg, hogy azok magukról és a városról adjanak elő valamit. Megkötés nem volt, nem is nagyon lehetett, hisz hamar kiderül, sem a szervezők, sem a fellépők nincsenek igazán tisztában azzal, mi a slam. Valaki a trip-hop, más a rap felől közelíti meg a dolgot, egy igényesebb meghatározás szerint pedig a slam olyan előadói műfaj, melyben kis helyi közösségek verbalizálják saját problémáikat.
- Én egy klasszikus, szapphói hatnegyedes verssel készültem, melyet az apámról írtam - árulja el például a négykötetes Jónás Tamás.
- Különös választás.
- Tudom. Ráadásul egy szájdobos fog kísérni.
A Műcsarnok alagsorában ebben a pillanatban harmincan lehetünk. Az asztalok között megpillantjuk Peer Krisztiánt, Erdős Virágot, majd Keresztesi Józsefet, akit először közönségszervezőnek nézünk. Nagy kedvencünk, Háy János ezúttal piszkoszöld munkásnadrágot visel, Harcos Bálint pedig úgy fest, mint a "jó tanuló felel" élő illusztrációja. Az MC-k is ütőképes csapatot állítottak ki az alkalomra Buppával, Ponzával, Morellel, Busával, Titával és Újonc Petivel. Később bejön Said is, akitől az est első gyöngyszemét halljuk. "Vakok között szem a fór" - mondja a mikrofonba, és az ezután következő "bakker-okker" rímpárra már a szemünk se rebben. Lassan rájövünk arra, hogy nincs mire rájönnünk: slam kisiklik minden definícióból, egyszerre valós és megfoghatatlan. Megtudjuk, jó húsz éve egy Marc Smith nevű költő és építőmunkás slammelt először a chicagói Green Mill klubban, ahol a nézők is színpadra léphettek, hogy jól kiverbalizálják magukból, ami a lelküket nyomja.
- Na, ezt hallgassák meg - mondja MC Busa, aki kőművesként egykor szintén az építőiparban dolgozott. - Főket a földre fojtják, / forog a félkegyelmű fáraó, / fény fia figyel felétek, / folyton fojtó fájdalom feszélyez.
- És ezzel mit akar kifejezni?
- Semmit. Viszont jó az a sok "f" a szavak elején.
További magyarázatra nincs idő, mert kezdődik a műsor. A Budapest Slam felépítése egyszerű. A költők és az MC-k felváltva lépnek a dobogóra, a produkciókat pedig Karafiáth Orsolya műsorvezetése köti össze, aki ezúttal egy óriási göndör fekete parókát visel, amiért Buppa egyszerűen csak mikrofonfejű csajszinak nevezi. Az első fél óra tényleg szórakoztató. Az MC-k jórészt a szavakkal zsonglőrködnek, a költőket viszont érezhetően feszélyezi a helyzet. Azért vannak kivételek: Keresztesi József például az est legjobb produkcióját nyújtja, a ludditás Tita pedig egyszerűen zseniális. "A nagyapám vére folyik a Grálba / a sok szopatásért így kerülünk egálba", rapeli, és ez az a pillanat, amikor komolyan hinni kezdünk abban, hogy van élet a halál után. "Hánytam Pesten, hánytam Budán / irodalmi estek után", szavalja viszont lefegyverző őszinteséggel Háy János, és ártatlanul mosolyog.
A terem ekkor már tömve van, feltűnnek a tévések is, az MC-k pedig egymás kezéből kapják ki a mikrofont. Karafiáth később megpróbálja bevonni a közönséget, de kiderül, amit régóta gyanítunk: magyar ember nem slammel. Szenved és szeret legbelül, de hogy ezt kiadja magából, arról szó sem lehet. Főket a földre fojtják? Tud valamit ez a Busa.
