A felületes olvasónak

Kálmán C. György a Rossz hír a felvételizőknek című írásában (december 28.) a Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2006 című kiadvánnyal foglalkozott, s lényegében három pontban bírálta és azok alapján minősítette a könyvet.

A szerző szerint a tájékoztatóban a felsőoktatási intézmények megtalálhatatlanok, mert a betűkódjaik alapján szerepelnek a könyvben. Szeretnénk Kálmán úr figyelmét felhívni arra, hogy amióta könyvkiadás létezik, ismert a tartalomjegyzék is. Ebben a könyvben a 6. oldalon kezdődik, és az tartalmazza a kódok mellett az egyetemek és főiskolák teljes nevét is.

A felsőoktatási szakok átalakultak, megszűntek a hagyományos egyetemi-főiskolai szakok, bevezetésre kerül a többciklusú képzés, amit röviden "bolognai folyamatnak" nevezünk. Erre a változásra már 2004-ben felhívtuk a figyelmet, ezért a 2005. évi felvételi tájékoztatóban, kiadványokban, interneten és számos fórumon közöltük, hogy a hagyományos szakok helyett milyen új alapszakok lesznek, így - ezzel együtt - azt is, hogy az angol nyelv és irodalom szak helyett anglisztika, a német nyelv és irodalom szak helyett germanisztika alapszakok lesznek, melyekhez kötelező az emelt szintű érettségi. Semmiféle félretájékoztatásról nem lehet tehát szó.

A szerző (és olvasó?) szerint a kiadvány utal egy olyan forrásra, ami nem is létezik, holott utal arra a részre, ahol a kiadvány leírása olvasható. Itt már végképp érthetetlenné válik a kritika. Az Érettségi és felvételi vizsgakövetelmények 2006 című kiadvány megtalálható bármely könyvesboltban. A felvételi tájékoztatóban pedig a könyv ismertetése is megtalálható (több OFIK-kiadvány bemutatása mellett) azért, hogy rámutasson olyan forrásokra is, amelyek elősegíthetik a továbbtanulók tájékozódását, felkészülését.

BAKOS KÁROLY

a Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2006 szerkesztője

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.