A „kommunizmus” a Szovjetunió-uralta világrendszer összeomlása óta már nem totem, de továbbra is tabu; olyan kifejezés, amely a mai közbeszédben jószerivel csupán mint szitokszó szokott szerepelni – s korántsem csupán a rendszerváltás utáni magyar parlamenti demokráciában. Nemrégiben a Time magazin által az év adományozójának nevezett Bill Gates kommunistázta le egy interjúban mindazokat, akik ellenzik a szoftverszabadalmakat, azoknak az apró technikai eljárásoknak, algoritmusoknak külön-külön való jogi levédését, ami sokak szerint csupán a hálózaton jelenlévő legtőkeerősebb monopóliumoknak állna érdekében. A szabad szoftverek fejlesztői közül akadnak, akik visszautasítják Bill Gates vádjait, mások azonban annál büszkébben viselik a rájuk aggatott bélyeget, a „kommunista” jelzőt. Az internet olyan globális tér, amelyben még nem dőlt el, a „ki kit győz le?” – annak idején, egy más kontextusban Lenin által felvetett – politikai kérdése, sőt a szakértők szerint igen valószínű, hogy jó ideig egyszerre, egymást termékenyítve, él majd együtt a neten a klasszikus (a versengő) piacgazdaság, és annak egy ma még csírájában létező „kommunista” alternatívája, a túlzott versengés helyébe ajánlott együttműködésre építő, a piaci kapitalizmus által szabadon hagyott foltokon korábban is létezett, de ma éppen az internet segítségével már globalizálódó ajándékgazdaság gyakorlata.

Magyarországon sem mindenki csak az „átkos” zöngét hallja ki a „kommunizmusból”. Tanúságul szolgált erre a december 10-én, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia Intézetében „Isten országa, utópia, szolidaritás – beszélgetés a kapitalizmusban a kommunizmusról” címen megrendezett dialógus, amelynek két résztvevője az örök renitens pap, Bulányi György, s az örök ellenzéki filozófus, Tamás Gáspár Miklós voltak, akik azzal az előzetes megállapodással ültek fehér asztalhoz, hogy a kommunizmust (a zárójelbe tett tapasztalatokról most sem megfeledkezve) ezúttal elsősorban mint felemelő, nemes eszmét, nem pedig egy valaha létezett átkos rendszert fogják tekinteni. Amit mondtak, és ahogy beszéltek, az kezdettől fogva eleve ellentmondott a létezett, az „átkos” kommunizmus gyakorlatának: mindketten az ember elidegeníthetetlen jogaiból és személyes szabadságaiból indultak ki, elvetették az erőszakot, s vallásos, illetve bölcseleti belátásokra alapozták mondanivalójukat.

Az átkosban életfogytiglanra ítélt, s az egyházából jó időre kitiltott Bulányi kommunistábbnak bizonyult a létezett szocializmus szónokainál, ami azért nem meglepő, mivel a volt „szocialista világrendszernek” soha egyetlen állama sem állította önmagáról, hogy benne a kommunizmus megvalósult volna. Bulányi páter ezzel szemben elmondhatta, hogy ő – és a tanítványai és a tanítványainak a tanítványai – már megvalósították a kommunizmust, az Isten országát; sőt kész receptjük van erre, amiben bárki követheti őket. Igaz, a páter receptje nem ajánlható tömegeknek: az általa alapított Bokor hálózatnak éppen az a lényege, hogy kis közösségeket hoznak létre, s ha azokat kinövik, akkor új kis kisközösségeket alapítanak. Egyénileg, illetve e közösségekben meg lehet valósítani az egy dénár eszméjét – hangsúlyozta a pap.

Ha a Föld lakóinak összes jövedelmét elosztanánk hat és félmilliárddal, akkor kapnánk meg eredményül az egy képzeletbeli dénárt – amennyi (igazságos elosztás esetén) egy emberre jutna a Földön. Ez Bulányi szerint egyszerre volna a létminimum és a létmaximum. Aki magának és az övéinek többet akar ennél a képzeletbeli egy dénárnál, az a kiváltságosok közé akar tartozni, s akkor az ahhoz hiányzó dénárokat másoktól kell elvennie. A piarista tanár szerint nagyon sokan nem érjük be az egy dénárral, mert csaknem mindannyian a pleonexia vétkébe esünk nap mint nap, amelyet a bibliafordítók – Bulányi szerint ezzel jó szolgálatot téve a kapitalistáknak – „kapzsiságnak” fordítanak, de a görög szó pontos jelentése nem más, mint „többet birtokolni akarás.” Isten országa akkor jön el – akkor valósítjuk meg a kommunizmust –, ha kigyógyulunk kóros pleonexiánkból, beérjük egy dénárral és lemondunk a verekedésről. Mindezt csak önkéntesen, személyenként lehet megtenni, kivonulva az államból, kivonulva a jogból (betartani a törvényeket, de nem fordulni jogorvoslatért azokkal szemben, akik ellenünk vétkeztek), s kivonulva a kapitalizmusból. Bulányi György szerint a tömegek befolyásolásának kívánsága távol állt Jézustól: „ő csak tizenkét éretlen srácot elbolondított az apjától és anyjától”, s – a piarista pap szerint – úgy képzelte, a többiek is majd így fognak tenni. De a többiek többet akartak: Péter például már az első pünkösdkor fogta magát és négyezer embert megkeresztelt – holott Jézus egyet sem.

Tamás Gáspár Miklós, az immár nem liberális, de továbbra is szabadságelvű filozófus az egyéninél össztársadalmibb kiutat keresve kijelentette: nem tudhatjuk, vajon az a démonikus kreativitás, amelynek révén a modern társadalom minden eddiginél nagyobb többletet és minden eddiginél nagyobb hiányt teremtett, egy hatalmas megfordítással befogható-e a spontaneitás szekerébe, ahol a szabadság nem egymást korlátozó szabályrendszerek szabályozott konfliktusa és mozdulatlan feszültsége, hanem valóban az emberi egyedek spontaneitása és kreativitása. Hogy ezt megtudhassuk, TGM szerint képesnek kell lennünk elképzelni azt a helyzetet, amelyben nincsen hatalom. „Nemcsak olyan hatalom nincsen, amilyet intézmények gyakorolnak egyénekkel szemben, nemcsak olyan hatalom nincsen, amelyet intézmények gyakorolnak intézményekkel, és egyének egyénekkel szemben, hanem olyan vezér sincsen, aki bensőnkből vezérel.”

Ha a Felvilágosodás Rousseau-jának igaza van, s az ember eredendően jó, s ami rosszá teszi, az a társadalom (amely, tehetjük hozzá olyan gondolat, amelyet Marx is megfogalmazott), akkor is, honnan lehet tudni azt, hogy ha letépjük magunkról e második természetet, amelyet a romlott társadalom aggatott ránk – hogy akkor valóban jók leszünk és ártatlanok és szabadok és szépek? „Ezt csak akkor fogjuk tudni, ha egyszer csakugyan szabadok leszünk, amire eddig nem volt példa.”

Az egykori liberális filozófus elismerő szavakat is szólt a kapitalizmusról, amelynek szerinte adekvát ideológiája a szabadság. „Olyan társadalomban élünk, amelyben megvalósul az, amit Rousseau mondott, vagyis nemcsak szabadnak születünk, de azok is vagyunk”. Olyan világban, amelyben „az értéktöbblet elsajátítása nem úgy történik, mint a régi társadalmakban: a zsandár és az adószedő és a Spárta utcáin végiglovagoló és a helótákat lemészároló páncélos lovasok módszereivel; ma az értéktöbblet elsajátítása a piacon történik, olyan személyek között, akik önkéntes szerződéseket kötnek egymással.”

Hasonlóképpen vélekedik Bulányi is: „Kényszerítenek minket? Dehogy kényszerítenek, mindannyian boldogan rohanunk, hogy lehetőleg kora reggeltől késő estig dolgozzunk. Ilyenkor visszagondolok az áldott átkos időkre, amikor másodrendű állampolgárnak minősítette az ember magát azzal, hogy se a pártba nem lépett be, se három per hármasnak nem volt hajlandó, s ennek következtében amikor vége volt a munkaidőnek, akkor szabadok voltunk – ehhez képest irtózatos rabszolgaságban vagyunk ma. Kik tartanak minket rabszolgaságban? A tőkések? Dehogyis! Mi, saját magunkat!”

Van-e válasz? Lehet-e az arcnélküli kapitalizmus elnyomásától szenvedőkön segíteni? Csak kicsiben lehet, avagy nagyban is? Csak magán segíthet az egyén, belépve kommunisztikus kisközösségekbe, vagy a társadalmon is segíthet, ám akkor hogyan? Összekötheti-e globális hálózattá az internet a kis kommunisztikus közösségeket? Van-e ilyesmire esély? Nem Montaigne barátjának, TGM kedves szerzőjének, Étienne de La Boétie-nek, az egyetlen olyan jelentős filozófusnak volt-e igaza, aki 1548-ban, gyerekfejjel, alig 18 éves korában jelentette meg a rendszerváltás óta magyarul is olvasható Önkéntes szolgaság című főművét, amiért is sokan a filozófiai anarchizmus atyjának tekintik? Nem az-e a paradoxon ma is, hogy „szabadok vagyunk, ám ennek a szabadságnak az eredménye mégis tömeges önkéntes rabság?”

Gerlóczy Ferenc
újságíró

A beszélgetés teljes szövege itt, az esten készült videofelvétel itt elérhető.
A NOL tudósított a rendezvényről.

Bulányi György, Gerlóczy Ferenc és TGM a vitán