Szól a rádiós
Az igazi ajándék azonban a hangja. Mély, bársonyos, és szinte zavarba ejtően összetéveszthetetlen. Édesapja zenésznek szánja. Szalóczy Pál próbálkozik az operával, három évig gyötri magát, de igazából pódiuménekes akar lenni. Frank Sinatra, Nat King Cole, Paul Robeson - ők a kedvencei. Keszthelyen, ahová a családjával költözött, együttest alapít, gitározik és énekel. Később ugyanezt teszi a katonaságnál. Az éjszakai őrségben tanulja a divatos táncdalszövegeket, hétvégeken pedig a kiskőrösi tiszti klubban játszik. A terem fapadlós, olajjal beeresztve, a pódium alacsony, a zenészek szinte nem látszanak a táncolóktól. Megint természetben fizetik: ehet, ihat, amennyi belé fér.
Hangjára az egyetemen is felfigyelnek. Bekerül az ELTE kórusába, és ez megnyitja az utat, ha nem is a világhír, de legalább a világ felé. Utazhat. Akkoriban ez nagy szó, Szalóczy Pál pedig él a lehetőséggel. Első útja Párizsba vezet, ahol az egyetemi kórussal egy teljes hónapot tölt egy fesztiválon. Megnézi az Eiffel-tornyot, a Louvre-t, barátkozik az angolai és kínai énekesekkel, esténként pedig elnehezülő gyomorral lép fel, mert a franciák mindig a koncert előtt viszik vacsorázni. A szállásukhoz közeli bárban disszidensek környékezik meg a kórustagokat: vigyenek haza néhány, '56-al kapcsolatos röplapot, füzetet Magyarországra. Ők megijednek. Végül elteszik a küldeményt, amit aztán a kórus karnagya itthon lead a Belügyminisztériumban.
Tíz évig tart ez az utazós élet. A földrajz-biológia szakos Szalóczy eljut még Amerikába is, aminél, úgy gondolja, messzebb már nem mehet. Három társával közben vokálegyüttest alakít Spirituálé Quartett néven. Indulnak a Ki mit tud?-on, ahol a selejtezőkön afféle csodabogaraknak tartják őket. Spirituálé? Az valami amerikai dolog, ugye? Az elődöntőben a táncdalénekes Cserháti Zsuzsát ejtik ki, a döntőben viszont kikapnak az operaénekes Kincses Veronikától. A második hely mégis sokat jelent Szalóczynak: kijut a szófiai VIT-re, a kvartett ORI működési engedélyt kap, és meghívják a televízió Könynyűzenét Kedvelők Klubjába. Ez utóbbi hozza az igazi fordulatot az életében. A műsor után megkérdezik tőle, ilyen hanggal nem akar-e rádióbemondó lenni. Ő egy másodpercig sem habozik: igent mond.
A rádió a sokadik hőskorát éli. Török Tamás rendez, Szepesi György és Gulyás Gyula mondja a sporthíreket. Szalóczy első feladata egy felkonferálás. "Külpolitikai figyelő", csupán ezt kell bemondania, de idegességében nem ejti tisztán a szavakat. Otthon gyakorol, és kitartásának meglesz a gyümölcse: bemondóként foglalkoztatják. Harminc évig olvassa a híreket. Hosszú idő, ám csak kétszer bakizik. Egyszer rosszul ejti a német zeneszerző Humperdinck nevét, egyszer pedig a nemrég elhunyt operaénekesnőről, Orosz Júliáról ezt mondja: nemrég elhullt. Kis dolgok ezek, de bántják. Lelkiismeretes ember, mindig komolyan veszi, amit csinál. Talán ezért próbálják párszor megtréfálni. Egy alkalommal kollégája a dupla stúdióajtó két szárnya közé áll, amikor ő már siet az adásba. Szalóczy megijed, ám arra soha nem gondol, hogy ő tréfáljon meg másokat.
De nem csak a hangja különleges, a keze is. Barátai Medvének becézik. Óriási tenyere van, jól mozog, ezért kapusnak hívják az újságíró-válogatottba. Szalóczy Pál ezúttal focistaként utazza be a világot. Megfordul Thaiföldön, Kínában, az Egyesült Államokban, Ausztráliában és Mauritiuson, ahol százkilencven centis termete miatt a helyiek Big Mannek hívják. A Nagy ember azonban nem sokkal később kisebb lesz egy ujjperccel. A Varig légitársaság tizenegyével játszanak Brazíliában, amikor egy kavarodásban az ellenfél csatára rálép Szalóczy kezére. A sebet bekötik, de elfertőződik, végül itthon le kell vágni a kisujja végét.
Egyszer aztán különös dolog történik vele. A rádió ügyeleti szobájában ül, amikor csöng a telefon: a MÁV új utastájékoztató rendszeréhez keresnek hangot. Mire felfogja a dolgot, már szerződést is kötnek vele. Eleinte néhány oldalt kell csak felolvasnia, végül több százat. Csatlakozásokat, vágányszámokat, ismeretlen állomások nevét kell szalagra mondania. Jellegzetes orgánumára a BKV is felfigyel, és attól kezdve a metrókocsikban is Szalóczy tájékoztatja az utasokat. Bár csak a hangjával van jelen, mégis sokan felismerik. Zamárdiban egyszer egy eladó fut utána. Szalóczy úr, savanyú az a tej, várjon, adok magának másikat, mondja, és ő nem hálát, inkább zavart érez abban a pillanatban.
Tavaly aztán elhatározta, könyvet ír a rádióról. Nem a saját élményeiről, ahhoz túl szerény. Inkább a kezdetekhez nyúl vissza, az első húsz évhez és épp abban a pillanatban hagyja abba a történetet, amikor ő született: 1945-ben. A cím talán nem túl eredeti, de találó: A leírt szöveg felolvasandó. Feltűnik benne Filotás Lilitől Beöthy Babáig, Randé Jenőtől Gecső Sándornéig a nagy bemondók közül mindenki. Szalóczy ír Scherz Edéről, aki még a telefonhírmondónál kezdte, Tavaszy Sándorról, aki miután beolvasta Horthy proklamációját, a rádió pincerendszerén át menekült el a nyilasok elől, és az operettprimadonna Vidor Ferikéről, aki neve dacára nő volt, és ha adásba került, jelmezbe öltözött a nagyobb átélés kedvéért.
Eddig csak bemondó volt Szalóczy, futballista és zenész, de most már író is. Néha azt hiszi, a sors a tenyerén hordozta. És ha erről mesél valakinek, az úgy érzi, nem is téved nagyot Szalóczy Pál.
