De másképp látszik, ha megnézzük: répából a cukor átlagosan kétszer drágább, mint nádból. Az olcsóbb nádcukor szabad bejövetele, sok más tényező mellett, azt is jelenti, hogy a cukor fogyasztói ára legalább negyven százalékkal csökkenhet. De ha megint a termelőt nézzük: a nagy, Európán kívüli ellenfelek beronthatnak az uniós belső piacra az olcsóbb nádcukorjukkal, és a belső termelőt is kiszorítják a "saját" piacáról.

Ez történhet a magyar termelőkkel is. Rosszabb lesz a versenyhelyzetük, főleg a francia cukorral szemben. A magyarok furcsa csoportba kerülnek: az európai nagyhatalmak volt melegövi gyarmatai közé, amelyek eddig kedvezményesen juthattak be az "anyaországok" uniós piacára, ám most nekik is ugrik a pluszpénz. A világpiac nagytermelői, valamint az EU-ban a franciák és a lengyelek ezután is meglesznek valahogy. A többiek sokkal nehezebben, mert vége annak, hogy a világpiacinál háromszor magasabb felvásárlási árat kapnak. Egy ideig másfélszer annyit, aztán ugyanannyit: tehát minden bizonnyal kiszorulnak a piacról. Mást kell vetni, a cukorgyárak zömét be kell zárni. A legóvatosabb becslések szerint félmillió uniós ember megélhetése nehezedik meg. Igaz, a termelő és a gyártó is kap némi pénzt, ha végleg megszünteti a cukrozást. Keserű? Nagyon, ha valakinek biztos munkajövedelméről kell lemondania. Mostantól biztos, hogy cukorból sokkal kevesebben fognak megélni Magyarországon is.

Sőt. Ami most megtörtént a cukorral, azt gazdaságtörténeti áttörésnek nevezik. Pontosabban: átszakadt a gát. Ha az EU kénytelen volt engedni a cukorral, akkor előbb vagy utóbb kénytelen lesz engedni a gabonával, tejjel, hússal kapcsolatban. Általában (majdnem) mindennel, amit úgy töm a hasába, hogy előbb a termelő zsebét is jól megtömi. Ami a cukorra igaz, érvényes sok másra is: az európai vásárló gyakran a világpiaci árnál kétszer-háromszor többet fizet az élelmiszerért. Megfizeti a rendes árát meg a hozzátett uniós támogatást, sőt, az unión kívülre küldött áru utáni exportdotációt is. Sokat lehet vitatkozni azon, hogy megéri-e. Hiszen ezzel a fogyasztó megfizeti az ismert ízeket, a saját termelőit, velük a saját vidékét. Ám, különösen a kivitel direkt támogatásával, ezt más termelők és vidékek közvetett tönkrenyomásával teszi - ezért is ítélt ellene a WTO.

Újabb jó alkalom nyílik a globális neoliberalizmus kárhoztatására? Itteni termelői oldalról nézve igen. Ottanival éppen fordítva. És ha itteni fogyasztói oldalról nézzük, akkor - árcsökkenést hoz - talán mégis inkább legyen szabadabb a piac. Ilyen a világ, ami ennek keserű, annak édes, ami persze nem vigasztalja a vesztest.

Viszont inti. Figyelmezteti a gabona-, kukorica-, tej- és hústermelőket (a magyarokat is!), hogy a brüsszeli védőfal, amelyet vámból és dotációból emeltek, előbb-utóbb leomlik. Addigra át kell állni olyasvalami agrártermelésére, ami hatékonyan, a szabad világpiacon nyereséggel eladható. Keserves, de nem mese. Ázsia, Afrika és Amerika élelemostroma folytatódik, sőt, egyre keményedik. S ha mással is annyival olcsóbbak maradnak, mint a nád a répánál, akkor előbb inkább, mint utóbb, bármennyire sajnáljuk vesztes honfitársainkat, az idegen portékát vesszük majd. Mint a cukrot.