Civil jubileum a Millenáris Parkban

Kerek évfordulóhoz érkezett a Civiliáda: az Európa Ház kezdeményezésére tizedszer rendezik meg a civil szervezetek országos találkozóját a fővárosban.

A meghívó szerint Dobrev Klára, az Egészséges Településekért Alapítvány kuratóriumának elnöke, Anna-Marie Sigmund, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke és Blumenfeldné Mikola Júlia, a Nevelőotthonok Nemzetközi Szövetsége Magyarországi Egyesületének vezetője nyitja meg ma kora délután a Civiliáda 2005-öt. A házigazda Barabás Miklós, az Európa Ház igazgatója. A kétnapos eseménynek idén is a Millenáris Park ad otthont.

Korábban előfordult, hogy más volt az elnevezés és más volt a helyszín, de az Európa Ház immáron tizedszer szervezi meg a civil szervezetek országos találkozóját. A több mint száz kiállítói standon a magyarországi civil szervezetek széles köre mutatkozik be a közönségnek: többek között jelen lesznek az ifjúsági, európai integrációs, foglalkoztatáspolitikai, oktatási, kulturális, környezetvédelmi, nőmozgalmi, kisebbségi kérdésekkel foglalkozó civil szervezetek. A szervezők hagyományos résztvevőként számítanak a határainkon túli magyar és külföldi szervezetek jelenlétére is.

A tervezett programok között szerepel a civilek és a pártok kapcsolatáról szóló műhelybeszélgetés, de fórumot tartanak a Nemzeti Civil Alapprogramról vagy az Országos Fejlesztési Koncepcióról is. A Foglalkoztatási és Munkaügyi Minisztérium, valamint a Civil Foglalkoztatási Műhely közreműködésével a sikeres pályázatírásról kaphatnak szakmai tanácsokat az érdeklődők. Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatási programjairól Molnár Györgyné kuratóriumi elnök ügyvezető igazgató ad tájékoztatást, az EU: belül tágasabb! című beszélgetés házigazdája a Miniszterelnöki Hivatal EU kommunikációs főosztálya lesz.

A rendezvény nyitott, azon meghívó nélkül lehet részt venni. A napijegy 100 forintba kerül. A péntek délután három óráig - tehát a Civiliáda befejezéséig érvényes - kétnapi jegy ára 150 Ft, amely teljes értékben levásárolható a helyszínen működő nonprofit könyvesboltban. Civil Kártyával a belépés ingyenes. (További információk: www.civiliada.hu)

A civil találkozóhoz kapcsolódik az a konferencia, amelyet Értékek és érdekek: magyarországi civil szervezetek a jövő Európájáért címmel ma délelőtt tartanak a Parlament kongresszusi termében. A rendezvényen többek között Kovács László EU-biztos és Csizmár Gábor munkaügyi miniszter is felszólal.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.