A hosszú nyári szünet után az Európai Parlament képviselői derűsen, barnára sülve sétálgatnak a parlamentben, kedélyesen kávéznak a Mickey Mouse-ban, és figyelemreméltóan toleráns felszólalásokat fogalmaznak meg az üléstermekben. A német képviselők azonban kivételek. Sápadtan, beesett arccal kóvályognak a folyosókon, köszönés nélkül szállnak be a liftbe, és ha az ember megkérdezi tőlük, mi bajuk van, rekedten csak annyit suttognak: Wahlkampf. Választási harc. Úgy látszik, ez nem okoz örömet egyik tábornak sem.

Erika Mann, szocialista képviselőtársam (Thomas Mann unokája) szorongva mondja: "Van esély, de nem tudom, mennyi. Nagyon kevés az idő. Hiába volt Schröder briliáns a tv-vitában, Merkel tíz ponttal vezet." Wieland néppárti képviselő, alelnök társam a jogi bizottságban semmivel sem bizakodóbb. "Éjjel-nappal kampányolunk, de semmit nem lehet még tudni. A tv-vita utólagos elemzése fontosabb lehet, mint maga a vita."

A különböző politikai családhoz tartozó német képviselők, akik sokszor mutatták már szép példáját nemzeti érdekeik együttes képviseletének, most épp csak fel nem nyársalják egymást. Talán még azt is utálják a másikban, hogy ugyanazt a nyelvet beszéli, amit ők.

A választásnak óriási a tétje, hát mindenki a fedélzetre, a belpolitikai küzdelemből az európai parlamenti képviselők sem hiányozhatnak. Ahogy elnézem őket, nem is hiányoztak. Kimerültek és ingerültek, ami a jó hangulatú évadnyitó idején különösen kirívó.

A választási küzdelem csúcspontja a Schröder-Merkel tv-párbaj volt két héttel ezelőtt.

Engem lenyűgözött. A médiakancellár magabiztos, jól kiszámított gesztusokkal kommunikál, mindent tud a gazdaságról, adópolitikáról, külpolitikáról, az európai és a német társadalmi folyamatokról. Angela Merkel szaktudása szintén rendkívül imponáló, olykor még precízebb is, mint a kancellár, a munkanélküliségről és a családokat érintő kérdésekről meggyőzőbben beszél, mint Schröder. A vita első negyede után egyre magabiztosabbnak látszik.

Schröder profi politikus, az európai porond nagy formátumú játékosa, aki egész életpályáját teszi éppen kockára. Jóvágású férfi. Rossz nyelvek szerint kék kontaktlencsét visel, hogy a tévében is szép legyen a szeme, és időnként sámlira áll, hogy magasabbnak látszódjon. A vita minden pillanatában intenzíven jelen van, vág az agya, mint a borotva, minden másodpercben kontrollálja az arcvonásait, pedig a párbaj másfél óráig tart.

Angela Merkel az európai politikai mezőny második vonalából tör előre hatalmas lendülettel és erőfeszítéssel. Messze nincs olyan jelentős politikai múltja és tapasztalata, mint Schrödernek, bár nyolc évig volt miniszter Kohl kormányában. Olyan nő, aki nem a női vonzerejét, hanem sokkal inkább a tudását állítja előtérbe. Remekül érvel, felkészültsége vitathatatlan, de ezt a vitát mégsem bírja igazán jól. Ideges, grimaszokat vág, amikor nem tudja, hogy a kamera figyeli. A német sajtó félszeg harcosnak nevezte egészen addig, amíg médiaszakemberek kezébe nem került, akik megtették, amit megtehettek, hogy átütő személyiséggé formálják.

Ami lenyűgöz, az a két ember részletekbe mélyedő szaktudása, felkészültsége és precizitása minden egyes vitatott kérdésben, legyen szó társadalomról, gazdaságról vagy politikáról. Németország és Európa jövőjét mindig együttesen láttatják, a német társadalmi folyamatokat európai dimenzióban kezelik. Egyszerre hazafiak és européerek. Egyszerűen, világosan fogalmaznak, ahogyan csak azok képesek, akiknek letisztult elképzeléseik vannak. Két különböző világkép ütközik, egy szociáldemokrata és egy konzervatív. Tessék választani! Nincs félrebeszélés, nincs blabla, nincsenek üres frázisok. Az összecsapás időnként keményre sikerül, becsúszik egy-két kellemetlen megjegyzés, sőt övön aluli ütés is, de nem ez a jellemző. Ez a két politikus komolyan veszi az országát, a kialakult helyzetet és a saját mondandóját. Lehet velük vitatkozni, szeretni vagy elutasítani a nézeteiket, de egy biztos: komolyan kell őket venni, mert ők is komolyan veszik magukat. Szép játszma. Még akkor is, ha a kampány végén sok sértő mondat és durva kritika hangzik el mindkét oldalról. Az egyikről: "Gerhard Schröder nemcsak tönkretette Németországot, hanem hazugságokkal árasztja el az országot és a tv-csatornákat." A másikról: "Az a társadalom, amit Angela Merkel és Westerwelle úr akar, nemcsak hideg és önző, hanem embertelen is."

Kicsit jobban megismerve az európai politizálást, még üresebbnek látom az itthoni közéletet. Azt kívánom, hogy Magyarország érje el végre a politikai kultúrának azt a szintjét, amikor politikusaink szakkérdésekben feszülnek egymásnak, és azokon keresztül mutatják be az általuk képviselt politikai irányvonalat. Mint magyar állampolgárt sért az a nyegleség és felkészületlenség, ami sok hazai politikust jellemez. Mint gondolkodó embert felpaprikáz politikusaink intellektuális renyhesége, a politikai viták színvonaltalansága, és ehhez a sajtó asszisztálása. Mint szociális kérdésekkel foglalkozó szakembert halálosan bosszant az a tudatlanság, amivel a társadalompolitika és az esélyegyenlőség kérdését itthon kezelik. Mint európai politikust felingerel az a beszűkült látásmód, ami a hazai közéletet jellemzi. Mint nőt megbotránkoztat az a szexista nyelvhasználat, ami még mindig természetes a hazai közszereplők számára. Mint tanulni vágyó embert elkeserít a magyar politikai elit makacs szembenállása és bezárkózása az új értékekkel és viselkedéskultúrával szemben.

Szomorú, hogy nálunk hiányoznak az olyan politikusok, mint Schröder és Merkel.

Schröder kancellár irodájában, az íróasztal felett egy festmény függ, ami egy hatalmas, földre zuhanó sast ábrázol. A kép minden látogatót megdöbbent. Önirónia? A Berlini Köztársaság metaforája? Miért ez a lehangoló, szürke kép?

Ha Schrödert kérdezik, csak mosolyog: "a művészi szabadságot tisztelni kell" - mondja, és leül a székére, a festmény elé. Egy politikus, aki új fejezetet akar nyitni országa történelmében. Vajon követi-e a madár pályáját, vagy diadalmasan felszárnyal?

A szerző az Európai Parlament képviselője (MSZP)