Tisztelt Lakner Úr! Kedves Zoltán!

Ferge Zsuzsa a magyar szociálpolitikában igazodási pont. Sokunknak ma is. Nemcsak "volt", mint írod. Igazodási pont mindazok számára, akiknek az emberi szolidaritás meghatározó érték. Amint írásod mutatja, számodra más értelemben vált igazodási ponttá közös tanárunk, akinél a nyolcvanas évek végén együtt tanultuk a szociálpolitika alapjait, és akivel most csaknem minden közösséget megtagadsz.

Mindketten tudjuk, hogy Ferge Zsuzsa szakmai tekintélye nem pártok vagy pártvezérek kegyelméből fakad. A rendszerváltást megelőző években meghatározó szerepe volt abban, hogy a szociálpolitikai kutatások, majd a szociális képzések rendszere létrejöjjön. Ehhez nem csupán "ügyes taktikára" volt szükség, hanem szaktudásra, szívósságra, szilárd meggyőződésre. Mindenekelőtt például a párbeszéd képességére (amelyet ma elvitatsz tőle). Ferge Zsuzsa a rendszerváltás előtt tudatosan törekedett arra, hogy tanítványai között különféle világnézetű emberek legyenek, hívők és nem hívők, párttagok és "másként gondolkodók" (ahogyan akkoriban nevezték).

Tény, hogy 1988-tól Ferge Zsuzsa egyetemi műhelyében végzett a szociálpolitikusok jelentős része, már csak azért is, mert szociálpolitikus-képzés sokáig egyedül az általa létrehozott tanszéken folyt. Az ő munkáját is dicséri, hogy egykori hallgatói közül nagyon sokan megállták a helyüket, és többen szakmai vezetőként, illetve döntéshozóként dolgoznak. Én sohasem tapasztaltam, hogy a tanítványok "zárt alakzatot alkotnának". A magyar szociálpolitika helyzete sajnos nem épp egy egységes szemléletű lobbi működését bizonyítja. Ez persze nem Ferge Zsuzsa hibája, akinek szellemiségétől mindig is idegen volt valamilyen szakmai szekta létrehozása. Mindketten tudjuk, hogy az egykori tanítványok a különböző pártok vonzáskörzetében egyaránt fellelhetők.

Mindenkinek joga van arra, hogy Ferge Zsuzsa bármely szakmai állásfoglalásával vitázzon. Jönnek új idők, új körülmények, új eszmék, melyek hatására a tanítvány eltávolodhat mesterétől, akár ellentétes következtetésekre is juthat. Ez gyakran előfordul a történelemben. A vita azonban nem jogosít fel senkit arra, hogy egykori tanárának nemzetközileg is elismert életművét leértékelje, szakmai és emberi hitelét kétségbe vonja.

Kedves Zoltán! Írásodban a magyar fiatalok értékszemléletére hivatkozol, és ezek közül kiemeled a gyermekbarát, stabil párkapcsolatokra építő gondolkodásmódot. Egyetértek. Ehhez azonban társulnia kell a szülő, a mester, a tanár tiszteletének, az előző generációk erőfeszítéseit illető megbecsülésnek is. A családokról szóló politikát ezek az értékek együtt hitelesíthetik, és ez független attól, hogy keresztény-konzervatív, szociáldemokrata, netán liberális értékeket követünk.

Üdvözlettel!

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.