Kárhoztatja azokat a "köröket", melyek "...elfelejtették azt a szociálpolitikai leckét, mely szerint a társadalom szerkezetében elfoglalt különböző pozíciók fönntartásához különböző mértékű jövedelmek szükségesek. ... Tehát mindenki számára legalább társadalmi státusa fönntartásához és újratermeléséhez elegendő források tekinthetők igazságosnak. Ám nem föltétlenül a közös forrásokból." Most képzeljük el, hogy a szociálpolitikus Lakner ezt egy hajléktalan embertársa szemébe mondja; képzeljük el, hogy a keresztény Lakner e szavakat egy Krisztus-követő embertársának olvassa fel.

Lakner, aki magát ahhoz a rendszerváltás óta felnőtt és kétszer is a hatalomba röpített csoporthoz sorolja, melynek tagjai "...értékelik, de nem fogadják el az ő [Ferge Zsuzsa] nevével fémjelzett gondolkodásmódot", ezt is képes volt beleírni az újságba: "Teljességgel értelmezhetetlenek a kormány és a Ferge Zsuzsa köreihez tartozók azon állításai is, hogy az adókedvezmény nem jut el minden gyermekhez. ... Aki bármilyen mértékig is ki tudja használni az adókedvezményt, annak esetében már megvalósul a közterhektől való mentesítés szándéka, így az ő esetében (is) százszázalékos az eredmény." Képzeljük el, hogy ez lesz az új egyetemi tananyag! Az 5000 Ft mértékéig kihasznált adókedvezmény egyenlő a 80 000 Ft mértékéig kihasznált adókedvezménnyel. "Százszázalékos az eredmény" azoknak is, akik ugyanannyi gyermek után tizenhatszor kevesebb adókedvezményt kapnak vissza. Az ilyen szegény családok nyilván "a közterhektől való mentesség szándékával" fizetnek a boltban.

Lakner Zoltán, a politikai harcos Ferge Zsuzsa személyének is nekirontott. Az jutott szegénynek, hogy politikai ellenségként viaskodjon azzal az eleven hagyománnyal és perspektívával, amit Ferge Zsuzsa szellemi magatartása képvisel. Azzal a kikezdhetetlen, alkotó elkötelezettséggel, amit nemcsak a szakmabeliek tisztelnek, hanem azok is, akik vizsgázni nem tudnának műveiből, de jobban bíznak benne, mint akárhány politikusban. Minthogy Lakner saját taktikai kategóriáival próbálja leírni Fergét, nem veszi észre, hogy egykori mestere már rég nem kész recepteket kínál, hanem egyre újabb kérdéseket tesz fel magának és nekünk is. Nem tévedhetetlen útkijelölő, hanem olyan makacs útkereső, akiről mindenki tudja, hogy sosem hagyná le a lassú járásúakat.

A militáns tanítvány elérkezettnek látta az időt, hogy kétségbe vonja mesterének - nem a tudományos igazságait, amihez joga lenne, hanem - a szegények iránti szolidaritását! Az erkölcsét! Ez az, ami nem bocsánatos bűn.

A szerző szociálpolitikus