Egyik oldal sem képes meggyőzni a másikat. A "konzervatív" családpolitika hívei tántoríthatatlanok például abban, hogy az adókedvezmények igazságosak, és nem képezik az elosztási politika részét; a "szociáldemokrata" meggyőződést vallók szerint pedig az adókedvezmények igazságtalanok, és "perverz újraelosztást" eredményeznek. Úgy tűnik, hogy ezek "hitbéli" kérdések, értékválasztáson alapuló meggyőződések, melyek a saját logikájukon belül érvényesek és megingathatatlanok. Jó, hogy kikristályosodtak, hiszen ezek nyilvános bemutatásával az olvasó lehetőséget kap a választásra.

Talán nem sértem meg Laknert, ha a közös pontokkal kezdem: a gyerekek mindkét fölfogás szerint részben közös javainknak tekinthetők, akikkel kapcsolatban az államnak felelőssége van. Nincs ma olyan politikai erő Magyarországon, amely ne akarná, hogy több gyerek szülessen. Mindenki úgy gondolja, hogy a gyermekvállalást támogatni kell ingyenes szolgáltatásokkal (bölcsőde, óvoda, ingyenes alapfokú oktatás napközivel) és pénzbeli ellátásokkal. A konzervatív és a szociáldemokrata gondolkodás egyaránt különbözik a neoliberálistól, melynek célja e területen is az állam szerepének csökkentése és az egyéni, kisközösségi felelősségvállalás növelése. Ezt a gondolkodást jól demonstrálja Kóka János cikke, mely az állami "kiavatkozás" mellett érvel, és azt hirdeti, hogy a versenyképesség növelését a szolidaritás rovására helyes elérni. (Kóka János: Politika 2.0., június 30.)

Eztán jönnek a különbségek: a konzervatív érvelés szerint a családtámogatási rendszer elsődleges célja a születésszám növelése. Ám a Fidesz korábbi kormányzati politikájából is kiviláglik, hogy ez nem vonatkozik minden családra. Egyenesen aggasztónak vélik azt a családpolitikát, mely pozitívan hat az alsó rétegek és azon belül a cigány családok gyermekvállalási kedvére is. A Fidesz deklarált célja a "dolgozó és gyereket nevelő középréteg" támogatása.

A szociáldemokrata családpolitika nem direkt módon célozza a gyermekek számának növelését, inkább abból indul ki, hogy ha jó anyagi helyzetbe kerülnek a családok, és a szülőknek, főként a nőknek van választási lehetőségük az otthon maradás és a munkaerőpiacon való megjelenés között, akkor nagyobb esély van a gyerekvállalásra is. A valódi választáshoz magas színvonalú és mindenki számára elérhető bölcsődei és óvodai ellátórendszer kellene.

A pénzbeli ellátások terén a szociáldemokrata családpolitika központi célja a gyermekes és gyermektelen háztartások közötti jövedelemkülönbség kiegyenlítése és a gyermekszegénység megelőzése, megszüntetése. Ennek jegyében egységes családtámogatási rendszer mellett érvel, melyben a rosszabb helyzetű családok jutnak több forráshoz. A konzervatív ideálképben az anya otthon van a gyerekekkel, az apa pedig dolgozik, és minél többet keres, annál inkább érdemes a család a támogatásra. Aki nem képes az elsődleges munkaerőpiacon álláshoz jutni, magára vessen. Bizonyára lusták, vagy más negatív személyes tulajdonsággal rendelkeznek, ezért nem dolgoznak legálisan, és nem is érdemesek a többiekéhez hasonló segítségre.

A szociáldemokrata érvelés szerint a családtámogatási rendszer nem büntetheti azokat, akik kiszorulnak a legális munkaerőpiacról. A munkanélküliség elsősorban gazdasági és társadalmi okokra vezethető vissza, nem egyéni "hibákra".

A fentiekből következően a konzervatív család- és társadalompolitika külön-külön (szegmentált) rendszerekkel járul hozzá a különböző helyzetű családok gyermekneveléséhez. A cél a meglévő státus fenntartása. Lakner is azzal érvel, hogy a jobb módúnak több pénzre van szüksége ehhez, tehát ("logikusan") őt kell több pénzzel támogatni.

A Fidesz-kormány ennek jegyében segélyezési rendszert dolgozott ki a szegény családok számára. Az összes kormánynak felelőssége van abban, hogy az egész segélyrendszer - Lakner állításával ellentétben - alacsony színvonalú és stigmatizáló. A Fidesz a közép- és felső rétegek számára visszahozta a gyermekgondozási díjat (gyed), s létrehozta az adókedvezményt. Viszont megszüntette a családi pótlék jövedelemhez kötöttségét, ami nagyon is egyezik a szociáldemokrata elképzeléssel (és nem egyezik a liberálissal). Sajnos azonban a családi pótlékot, csakúgy, mint a gyest, devalválta. Ezzel a szegény családokat hozta igen nehéz helyzetbe, és nagyban hozzájárult a gyermekszegénység növekedéséhez.

A szociáldemokrata elképzelés szerint az egységes, minden gyereknek azonosan magas színvonalú ellátás lenne az ideálkép, méghozzá úgy, hogy több jusson - lehetőleg minden különösebb kérvényezési procedúra nélkül - a nehezebb helyzetű családoknak (sokgyerekeseknek, gyermeküket egyedül nevelőknek, fogyatékkal élő gyermeket nevelőknek). Ennek megvalósításában a korábbi szocialista-liberális kormányok nem jeleskedtek, sőt abban sem, hogy egységes családpolitikai elképzeléssel rukkoljanak elő. A családi pótlékot és a gyest ugyan indexálták, de nagyon alacsony szinten tartották. A Bokros-csomag is a fenti elvek ellen hatott. A 100 lépés programja túl későn indult, és nem megy végig következetesen ezen az úton, de megtette az első lépéseket egy szociáldemokrata típusú, egységes rendszer irányába. A konzervatív oldal, ha 2006-ban győzne, ellentétes irányba indulna. Mindenesetre a bizonytalanság és a kiszámíthatatlanság a legrosszabb a rendszer működése és a magyar családok szempontjából is.

A szerző szociálpolitikus

- Nem... A harmadik és az ötödik az lány, de sokkal olcsóbban jövünk ki, ha egymás ruháit öröklik, és a fodrászra se költünk túl sokat...