A tiszteletbeli konzultáció
- Nem vagyok bekötve sem pártba, sem titkosszolgálatba - mondja magáról, amikor a nemzeti konzultációs központ budapesti irodájában mellételepszünk. - Maguk persze ezt nem érthetik, mert soha nem kellett a cipőjükben dollárt csempészniük.
Pedig értjük, még ha egy hálózsákba rejtve tettük is ugyanezt, ám most nem nyitnánk erről vitát. Meleg van, a Madách térről óriási üvegtáblákon dől be az irodába a napfény. A bejáratnál egy pult áll, arrébb kis asztalok, egyszerű székek, az egész egy olyan internetkávézóra emlékeztet, ahol nincsenek gépek. Hogy hogyan lehet itt hétfőtől péntekig a közéletről beszélni, arról fogalmunk sincs. Az ötlet egy Horn Gyula-féle maratoni lakossági fórumot idéz, ezúttal azonban a jobboldal nyomul, amely egy bizonyos Nemzeti Konzultációs Testülettel próbál utat találni a polgárokhoz.
- Az állampolgárokhoz - pontosít legnagyobb megdöbbenésünkre az iroda sajtósa.
- Az emberekhez - szól közbe valaki. - Most embereknek hívják őket.
Valóban, ezúttal emberként szólít meg mindenkit a Fidesz - a párt nemsokára kérdőívet juttat el valamennyi háztartásba, az országról és személyes hogylétünkről érdeklődve. Addig is itt ez az iroda, ahol várják a hétköznapi gondjaikról beszámoló egyszerű embereket, aztán hónapok múlva összegzik az elhangzottakat, és ennek talán még a törvényhozásra is hatása lesz. Ezt hívják nemzeti konzultációnak.
- Ilyen korábban nem volt - mondja Esterházy Kati, az egyik aktivista, és olyan kedvesen mosolyog, hogy nem akarjuk a képviseleti demokrácia részleteivel untatni. - Tegnap is bejött valaki, és elpanaszolta, hogy emeleten lakik, nehezen mozog, mégsem tudja elintézni, hogy a földszinten kapjon lakást.
Az irodába két idősebb nő és egy férfi érkezik. Kicsit tétováznak, aztán leülnek és kezdik kitölteni a kérdőívet. Utánuk egy sötét ruhás nő jön be guruló bőrönddel, szállodát keres, a pult tévesztette meg. Húsz perc múlva egy testes férfi ül le az egyik asztalhoz, végül feltűnik Kudlik Júlia, a Nemzeti Konzultációs Testület szóvivője, aki arról beszél, hogy csupán az első nap tizennyolc rádióinterjút adott.
- Azt sem tudtam, létezik ennyi adó Magyarországon - mondja.
Kudlik később a politikusok felelősségéről beszél, arról, hogy az emberek feje fölött születnek a döntések, és hogy ezért olyan fontos a nemzeti konzultáció.
A testes férfi közben kimegy az irodából, az egyik aktivista pedig papírlapot helyez egy dossziéba. Más papírok is vannak már ott, és egy pillanatra azt próbáljuk látni mindebben, amit Kudlik, a sok-sok egy irányba mutató akaratot, együtt dobbanó szívet, egyszerre feszülő erőt. Ez előbb-utóbb meghozza majd gyümölcsét: az ország felvirágzik, a megalázottak felmosolyognak, a fáradtak pedig a földszinten kapnak majd lakást.
