Sarastro, a szájdobos

Eleinte Fekának hívták, később Revolutionnak, bár, ha igazán pontosak akarunk lenni, legeslegelőször Czabán Gábor volt a neve. Veszprémben született, és huszonegy évnek kellett eltelnie az életéből ahhoz, hogy az legyen, amire mindig vágyott: egy human beat box.

- Szájdobos vagyok - mondja. - Ember, aki ütemes hangokat ad ki magából.

Középmagas, izmos, a bőre kávészínű. Édesapja Tunéziából jött Magyarországra, orvosnak tanult, közben gyermeke született, de nélküle ment vissza a hazájába. A későbbi szájdobos akkor állami gondozásba került, aztán örökbe fogadták. De nem is ez most a fontos, hanem egy nyolc évvel ezelőtti délután.

Éppen a Rendőrakadémia című filmet adták a tévében. Czabán Gábor - mert ekkor még csak így hívták - megbűvölve meredt a képernyőre, mintha nem akarna hinni a fülének: az egyik színes bőrű szereplő repülőgépet és pisztolylövéseket utánozott ugyanis.

- Meg videojátékokat, és robbanásokat is - pontosít. - Nem értettem, mi van a szájában.

A kisfiú akkor maga is megpróbálkozott efféle hangok kibocsátásával, ám figyelme hamarosan a zene felé fordult. Dzsesszt hallgatott, gospelt, R&B-t, funkyt, hegedülni tanult, és szerepelt a veszprémi vegyes karban is. Később sikerrel jelentkezett a Zeneakadémia operaénekesi szakára. A felvételin Bartolo áriáját adta elő Mozart Figaro házassága című vígoperájából, mellyel levette a bizottságot a lábáról. Aztán még egyet fordult az élete. A barátja egy felvételt mutatott neki, amin valaki egyszerre énekelt és kísérte önmagát, mindenféle csúsztatott ütemeket előcsalogatva a szájából.

- Rahzelnek hívták, amerikai srác volt - emlékszik vissza Revolution. - Úgy szájdobolt, mint egy isten.

Az internetet böngészve azért Czabán Gábor lassan kiderítette, a szájdobolásnak több istene is van. A hiphopból kialakuló stílusban a Fat Boys már '84-ben készített albumot, majd következett Doug E. Fresh, Kenny Mohammed, mostanában pedig Kela az egyik legnépszerűbb. Nevezhetnénk a szegények zenéjének is a szájdobolást, gettóműfajnak, akárcsak a rapet. Rahzel például elmondása szerint azért kezdett foglalkozni vele, mert még magnóra sem telt neki, így viszont utánozni tudta a kedvenc számait.

- Legtöbbször a fürdőszobában és a vécén ülve gyakorlok - avat be műhelytitkaiban, Revolution. - Ez jó két órát jelent, mert naponta kétszer tusolok.

Először egy veszprémi hiphopbulin mutatta be tudását a szájdobos, de fellépett már egy szombathelyi művelődési házban, egy bank diszkóján és a zeneakadémiai gólyabálon, egyszer pedig a Balázs show-ba is meghívták. Idén márciusban aztán elindult a Miskolcon megrendezett első magyar human beat box bajnokságon, amit rögtön meg is nyert. Mondhatjuk, szinte a teljes honi szájdob-élmezőny képviseltette magát a versenyen: ott volt Rizkay, Saber, Q-Cee és a műfaj nagy öregje, a komlói MistaNoz.

- Szeptemberben elindulok a szájdobos vébén, amit Lipcsében vagy Berlinben rendeznek majd - mesél a terveiről Revolution. - Igazi célom azonban mégis az, hogy operaénekes legyek.

A veszprémi beat box ezért most a vizsgáira koncentrál. Schumann- és Brahms-dalokat tanul, és Varlam bordalát gyakorolja. Vannak már szerepálmai is: a Varázsfuvola Sarastrója, esetleg a Szöktetés a szerájból című opera Ozminja. És a szájdobolás? Lesz az is. A műfajt egyre többen szeretik, még Revolution nevelőszülei is megbarátkoztak a dologgal. Egy ideje például már nem szólnak rá, hogy hallgasson, mert nem hallják tőle a tévét. Ezt felfoghatnánk akár szakmai sikernek, az igazság azonban még ennél is egyszerűbb: Revolution két éve kollégista.

A veszprémi beat box most  a vizsgáira koncentrál, Schumann- és Brahms-dalokat tanul
A veszprémi beat box most a vizsgáira koncentrál, Schumann- és Brahms-dalokat tanul
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.