- Talán gyík voltam előző életemben - találgatja, és megigazítja magán az overallt.

A mostani életében ugyanis autószerelő Szilva Lajos. Mindennap hajnalban kel, tornacipőt húz, Zuglóból óbudai munkahelyére fut, ahol a zuhanyzás után nekiesik a kardántengelyeknek és olajpumpáknak. Tíz éve csinálja ezt. Korábban birkózott, harminc fölött pedig belekóstolt az ökölvívásba, de ultramaratonistaként érzi igazán jól magát.

- Szeretem a kemény munka verejtékét - mondja. - Nekem az izzadtság valahogy tartást ad.

Szilva Lajos 1993-ban az Eurosporton látott először sivatagi futást, de csak kilenc évvel később szánta rá magát, hogy elinduljon egy ilyen versenyen. Rögtön az egyik legnehezebbel, az akkor Jordániában megrendezett Sivatag Kupával (Desert Cup) kezdte. Harminchat és fél óráig futott egyfolytában, éjjel fejlámpával világított és a dzsipek nyomát próbálta követni, mert félt, hogy eltéved. Félelme nem volt alaptalan. Néhány éve egy olasz sportoló tért le az útról és egy hétig bolyongott a sivatagban, mire rábukkantak.

- Halálosan kimerült volt, a vize rég elfogyott, ezért napokig a saját vizeletét itta - meséli Szilva. - Bár a legrosszabb talán az iszonyú magány lehetett.

Egy évvel később már a nyugat-afrikai Maliban futott a zuglói autószerelő. Szavanna váltakozott a homoksivataggal, néha sziklákon kellett átküzdenie magát, és eljutott arra a helyre is, melynek a neve Indiana Jones összes kalandját sejtette: Dogonföld. A gyerekek az iskolák előtt felsorakozva integettek a versenyzőknek, éjszaka pedig úgy csillogtak a pókok a porban, mint a gyöngyszemek. A sötétben egyszer egy vajúdó aszszony üvöltése hallatszott, és nem is ettől ijedt meg igazán Szilva Lajos, hanem az utána rázuhanó csendtől.

- Csak futottam, futottam, mentem előre az éjszakában - emlékszik vissza arra a pillanatra. - Olyan volt, mintha én lettem volna az egyetlen ember a világon.

A tavalyi évet kihagyta, idén viszont elindult a Marokkó délkeleti részén, immáron huszadik alkalommal megrendezett Marathon des Sables versenyén. A homok-maratonra harminchét országból érkeztek résztvevők, Szilva mellett futott még egy magyar, Kézdy Gábor. A sportolók naponta kilenc liter vizet kaptak, a hátizsákjukba pedig a térkép, valamint az iránytű mellé bekerült egy rakéta és egy méregszívó pumpa a kígyók miatt. Éjjel fagypont körüli volt a hőmérséklet, napközben viszont negyven fokban futottak, összesen hat napig. Az első napon huszonkilenc kilométert, a másodikon harmincnyolcat, a harmadikon negyvenegyet kellett teljesíteniük, és ezután jött csak a negyedik nap, mely mind közül a legnehezebb volt a maga hetvenkilenc kilométeres távjával.

- Ilyenkor belehervad az ember a futásba - mondja Szilva.

Az autószerelő végül negyvenegy óra ötvenhét perccel háromszázhetedikként ért célba. A Marathon des Sables persze nem a győzelemről szólt, hisz azt évek óta nem lehet elvenni a marokkói Ahansal fivérektől, akik felváltva nyerik a versenyt. A sportolókat aztán a sivatagból visszaszállították Ouarzazate-ba, a kisvárosba, ahová néhány nappal korábban érkeztek. Itt Szilva Lajos a hetedik mennyországban érezte magát: a szállodában currys csirkét, salátákat, lencsét, babot evett, és a porból készített levesek után végre igazi narancslevet ihatott. Még sétált is egy kicsit, és az egyik vegyesboltban élete legjobb üzletét kötötte. A tulajdonostól kapott egy marokkói zászlót, ő pedig cserébe egy pólót adott ezzel a felirattal: Óbudai Járműjavító Kft.

- Néha azt hiszem, boldog vagyok - mondja. - Örülök, hogy futhatok, hogy egészséges vagyok, örülök, ha megcsap tavasszal a virágok illata, és tulajdonképpen nem is vágyom ennél többre.

Miután hazajött, Szilva Lajos pihent néhány napot, de már újból futva jár a munkahelyére. Magas, őszes hajú, erősen fog kezet. Negyvenéves múlt. A vízöntő jegyében született, halak az aszcendense, mégsem a vízben, hanem a sivatagban van otthon. Azt mondja, a futás kitisztítja a gondolatait. Azt is mondja, boldog.

Éjjel fagypont
körüli volt
a hőmérséklet, napközben viszont negyven fokban futottak, összesen hat napig.