Az élete, mint mondani szokás, kész regény, nem csoda, hogy epizódjai irodalmi művekben is felbukkannak. 1906-ban, Budapesten született, apja gazdag kereskedő, anyai ágon a többek között Nobel-díjas tudóst is felmutató Polányi családból származik. Édesanyja kísérleti óvodát nyitott, ahol egyik kis barátja később Arthur Koestler néven világhírű lett. Vaszary Jánosnál tanult, majd 1925-ben saját kemencét épített, s a következő évtől a Kispesti Gránit porcelán- és kőedénygyárban kezdett dolgozni. 1930-ban Berlinbe költözött, 1932-ben romantikus kalandvágyból a Szovjetunióba ment, Leningrádban, a Lomonoszov porcelángyárban kapott állást.

1936-ban megvádolják azzal, hogy a szovjet edénytermelés forradalmasítása csak álca, valójában Sztálint akarja meggyilkolni. Tizenhat hónapot ül börtönben, a vele együtt őrizetbe vetteket kivégzik, őt azonban nem bántják, és végül elengedik. - Nem hittem volna, hogy kiszabadulok. A cellában ülve nagyon kellett vigyáznom, hogy a gondolataim ne kalandozzanak el. Végig koncentráltam, és nem írtam alá semmit - mondja csaknem hét évtized távlatából. Elismeri, hogy megmenekülésében a családi kapcsolatok is segíthettek: nagybátyja, Polányi Mihály világhírű tudós volt.

A Szovjetunió és Amerika között félúton, Londonban újra találkozik Koestlerrel, aki a Sötétség délben írása során felhasználja a Zeiseltől hallottakat. Chicagóban már tanít, 1946-ban ő az első nő, akinek saját kiállítást rendeznek a New York-i Modern Művészetek Múzeumában. Ezekben az években a Zeisel házaspár gyakori vendége a még a berlini években megismert atomfizikus, Szilárd Leó. A tanítást az ötvenes évek közepéig sikerül összehangolni az egyre jobban felfutó ipari projektekkel. A hatvanas évek közepén csatlakozik a vietnami háború elleni mozgalomhoz, és más liberális ügyeket támogat. Magyarországra 1983-ban tér vissza először, a pécsi Zsolnay gyárnak tervez tárgyakat. Oroszországban 2000-ben jár, a Lomonoszov porcelángyár most is gyártja az általa tervezett hófehér, áttetszően vékony, öntött teáskészletet. (A csészék fogójának formáját anélkül változtatták meg, hogy szóltak volna neki: - Ó, azok az oroszok!)

A tízhektáros parkban álló Hillwood Múzeum Washington egyik eldugott részén (a magyar nagykövetség tőszomszédságában) van. Mivel családi házak veszik körül, naponta csak 350 látogatót fogadhat, szigorúan előzetes bejelentés alapján. Alapítója, a XVII-XVIII. századi francia és a modern orosz műtárgyak gyűjtője, Marjorie Merriweather Post 1937-ben a Szovjetunióban vásárolt egy Zeisel tervei szerint készült, szuvenírnek szánt teáskészletet. Az amerikai milliomos nem is sejtette, hogy az alkotó éppen börtönben ült.

A megnyitón Zeisel Éva készségesen válaszolt az őt sorban interjúvoló újságíróknak. Mindenkivel udvarias volt, de a magyar szó hallatán mosoly futott át az arcán. Arra a kérdésre, hogy milyen tanácsot adna a mai kezdő formatervezőknek, azt felelte: - Ne vegyék magukat túlságosan komolyan. Minden eddiginek a teljes elutasításából sosem születik új érték, a tagadás önmagában nem elég.

A hetvenéves karrierje során annyi újat és annyi használhatóan szépet alkotó Zeisel Éva talán ezért is választotta kiállítása címének régi mottóját: "A szépség játékos keresése."

Washington, 2005. április

Dizájn 1942-1945-bõl